klímastratégia
Orbán Viktor: A bolondságnak nincs határa, Brüsszel újabb áremelkedést akar a családokra terhelni
Orbán Viktor szerint az EU döntéshozói a családokkal akarják megfizettetni a klímavédelmi program következtében beálló áremelkedéseket. A kormányfő úgy véli: a decemberi miniszterelnöki csúcs központi témája lesz az energetikai szektor válságának megvitatása, amelyen az lesz a legnagyobb kérdés, hogy a gazdag nyugat-európai országok irányvonala, vagy a közép-európai államok ellenállása kerekedik felül.Ezer forintos benzin és semmivé váló rezsicsökkentés: ezt hozza Volner szerint a baloldali lobbival megtámogatott uniós klímastratégia
A baloldal kritika nélkül elfogadta Brüsszel klímastratégiáját, amellyel az embereket, családokat sarcolná az unió a környezetszennyezésért felelős óriás cégek helyett. Az ebből következő fenyegető energiaszegénység és a várhatóan egekbe szökő üzemanyagárak voltak Volner János hétfő délelőtti sajtótájékoztatásának fókuszában. A Volner Párt alapítója szerint az uniós klímastratégia az emberekkel fizettetné meg az energetikai átállás költségét, amelyet hazánk esetében 50 ezer milliárd forintban határozott meg, amennyiben az az uniós elképzelésekkel összhangban valósulna meg. A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva ugyanakkor a politikus elmondta, ezen összeg alig tizedéért lehetne további blokkokkal bővíteni a paksi atomerőművet, amely kulcskérdés lehet a jövőben a rezsicsökkentés vívmányainak védelmében. Szintén portálunk kérdésére a politikus arról is szót ejtett, hogy hibának tartja a Fudan Egyetem elüldözésére tett kísérleteket, hiszen az intézményben a reáloktatás a világ élmezőnyéhez tartozik, ezáltal pedig szellemi motorja lehet a modern és fenntartható ipari fejlesztéseknek.Palkovics: Magyarország fair megállapodásra törekszik az európai klímacélok elérésében
Magyarország fair megállapodásra törekszik a közös európai klímacélok elérésében, a kormánynak ugyanakkor fontos a rezsiköltségek alacsonyan tartása – mondta Palkovics László a mandiner.hu-nak szerdán.Soros György alapítványa által támogatott szervezet tart klímaügyi érzékenyítést a budapestieknek
Soros György alapítványa által támogatott szervezet tart klímaügyi érzékenyítést a budapestieknek a fővárosi önkormányzat megbízásából – írta hétfői számában a Magyar Nemzet. Az érzékenyítést a Nyílt Társadalom Alapítványok és a korábban a Norvég Civil Alap által támogatott DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány finanszírozza és bonyolítja le. A kiválasztott budapesti lakosoknak klímaügyi szakértők előadásokat tartanak, hogy milyen véleménnyel legyenek az új budapesti klímastratégiáról.A klímavészhelyzetet hirdető Karácsonyékkal szemben mi nem PR-akciónak tekintjük a klímaügyet - PS-interjú Palkovics Lászlóval!
Amíg az ellenzék cselekvés helyett csak beszél, hitvitázik a klímaügyről, addig a kormány dolgozik, gondolkozik, megoldásokat keres és ad, akciókat, konkrét intézkedéseket hirdet, mert mi a klímaügyet nem PR-akciónak tekintjük, mint az ellenzék, hanem megoldandó feladatnak - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. "Az ellenzéktől eddig csak szép szavakat hallottunk. Karácsony Gergely főpolgármester kihirdette a klímavészhelyzetet, de én intézkedést még nem láttam tőle, pedig szócséplés helyett, megoldást kell keresni egy problémára" - mondta a tárcavezető, aki szerint a magyar karbonsemlegességhez szükséges 50 ezer milliárd forintos forrás is előteremthető. Palkovics László portálunknak nyomatékosította, szó sincs Budapest kivéreztetéséről. "Aki Budapest kormányzati hátráltatásáról, forrásmegvonásáról, uniós pénzek elvételéről beszél, az hazudik. Sajnos, Jávor Benedek is erről nyilatkozott Brüsszelben. Nyilván az ilyen hozzáállás az ő politikai megközelítésük, de Magyarország állandó feljelentgetése, bemószerolása a nemzetközi fórumokon szerintem vállalhatatlan módszer" - fogalmazott Palkovics László. A miniszter úgy véli, a kormány a valósággal foglalkozik, és ha valaki reálisan megnézi, hogy mi történt 2010 óta az országban, az országgal, akkor jó kormányzást lát. Az interjúból kiderül az is, Palkovics László mit gondol a Greta Thunberg jelenségről, kitenné-e a gyerekét hasonlónak, és hogyan vélekedik a kampányban még CT-ket, ma már kórházstopot hirdető ellenzékről.Dömötör Csaba: Vitákkal teli időszak következik az európai politikában
Vitákkal teli időszakra számít a kormány az európai politikában, mert még mindig fennállnak az identitásválság okai, amelyeket az újra erősödő migráció hoz felszínre – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Palkovics László: Az év végéig kidolgozza a tárca a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges stratégiát
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év végéig kidolgozza a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát a szerdai kormányülésen elfogadott energia- és klímapolitikai dokumentumok alapján – mondta Palkovics László, a tárca minisztere pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Ajánljuk még