Pesti Srácok

Ezer forintos benzin és semmivé váló rezsicsökkentés: ezt hozza Volner szerint a baloldali lobbival megtámogatott uniós klímastratégia

Ezer forintos benzin és semmivé váló rezsicsökkentés: ezt hozza Volner szerint a baloldali lobbival megtámogatott uniós klímastratégia

A baloldal kritika nélkül elfogadta Brüsszel klímastratégiáját, amellyel az embereket, családokat sarcolná az unió a környezetszennyezésért felelős óriás cégek helyett. Az ebből következő fenyegető energiaszegénység és a várhatóan egekbe szökő üzemanyagárak voltak Volner János hétfő délelőtti sajtótájékoztatásának fókuszában. A Volner Párt alapítója szerint az uniós klímastratégia az emberekkel fizettetné meg az energetikai átállás költségét, amelyet hazánk esetében 50 ezer milliárd forintban határozott meg, amennyiben az az uniós elképzelésekkel összhangban valósulna meg. A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva ugyanakkor a politikus elmondta, ezen összeg alig tizedéért lehetne további blokkokkal bővíteni a paksi atomerőművet, amely kulcskérdés lehet a jövőben a rezsicsökkentés vívmányainak védelmében. Szintén portálunk kérdésére a politikus arról is szót ejtett, hogy hibának tartja a Fudan Egyetem elüldözésére tett kísérleteket, hiszen az intézményben a reáloktatás a világ élmezőnyéhez tartozik, ezáltal pedig szellemi motorja lehet a modern és fenntartható ipari fejlesztéseknek.

A baloldali elemzők szerint 180 forintos emelkedést hozhat, a valóságban azonban a mostani ár kétszeresére is drágulhat az üzemanyag az uniós klímastratégia következményeképpen - hangzott el Volner János hétfő délelőtti tájékoztatóján. A Volner Párt alapítója kijelentette, ez az áremelkedés más szektorokba is átgyűrűzhet, hiszen a szállítási költségeket is jelentősen növelné az ilyen léptékű drágulás. A politikus szerint

Mint kifejtette, az ilyen léptékű energiaár növekedés energiaszegénységet okozna Magyarországon és

PestiSracok facebook image

Volner jelezte, a baloldali pártok, élen a Karácsony Gergely-féle Párbeszéddel, kritika nélkül támogatják az elképzelést, amelyet a pártelnök nettó árulásnak minősített és az uniós stratégia megvétózására szólított fel.

Paks II nem elég?

Miközben a fosszilis energiahordozókat üldözi a baloldal, az alternatív megoldások közül csak az uniós klímastratégiába foglalt, "zöld" átállást támogatják. Mint ismert, a kormány számításai szerint a 2050-ig karbonsemlegessé válás 50 ezer milliárd forintba fog kerülni, és ennek egy részét az EU-s forrásoktól remélik. Volner szerint ugyanakkor az EU ezen összegnek csupán kevesebb mint 10 százalékát biztosítaná, a fennmaradó összeg azonban így is hatalmas terhet róna hazánkra.

A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva azonban a politikus kifejtette, az uniós stratégiával szemben inkább támogatja a paksi erőmű fejlesztéseit hozzátéve, a jelenlegi bővítésen felül további kapacitás növelést kellene eszközölni. Ismertette, ezzel nagyságrendileg 4000 milliárd forintból elérhető lenne a karbonsemleges energiaellátás, ami az uniós elképzelésekben felvázolt költségeknek csupán töredéke.

Karácsony hibázott a Fudan-ügyben

A Volner Párt elnöke kérdésünkre válaszolva kitért az innovációs harc egy másik mozzanatára is, a Fudan Egyetem helyzetére két fronton is hibázik a baloldali összefogás, ha elüldözi az intézményt. A politikus szerint ugyanis egyfelől ha nem a fővárosban, akkor máshol kerülhet megépítésre az egyetem, így pedig más városba áramlik az értékes szellemi és anyagi tőke. Másfelől rámutatott, a Fudan nemzetközi viszonyításban is élen jár a technológiai újításokban, amely a fenntartható és modern fejlesztések kulcsa lehet a jövőben.

További érdekességek a tájékoztatóról és a témában 19 órától a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában!

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.