Pesti Srácok

Palkovics László: Az év végéig kidolgozza a tárca a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges stratégiát

null

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év végéig kidolgozza a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát a szerdai kormányülésen elfogadott energia- és klímapolitikai dokumentumok alapján – mondta Palkovics László, a tárca minisztere pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.

A miniszter felidézte, hogy a kormány elfogadta a többi között az új Nemzeti Energiastratégiát, amely 2040-es kitekintéssel 2030-ig határozza meg Magyarország energia és klímapolitikai prioritásait, a 2030-ig szóló Nemzeti Energia és Klímatervet és az I. Éghajlatváltozási Cselekvési Tervet. A dokumentumok jövő csütörtöktől elérhetőek lesznek a kormányzati portálon. Palkovics László emlékeztetett arra, hogy Magyarország az Európai Tanács decemberi ülésén támogatta a klímasemlegesség elérését 2050-re.

– tette hozzá. A miniszter jelezte azt is, hogy Magyarországon a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez mintegy 50 ezer milliárd forintra van szükség; ehhez elengedhetetlen a klímaszennyező iparágak, illetve a magánszféra hozzájárulása. Palkovics László kiemelte, hogy a gazdaság fejlesztése és a klímavédelem egymást erősítő célok. Fontosnak nevezte, hogy az áramtermelés legnagyobb része atomenergiából és megújuló energiából, elsősorban naperőművekből származzon. Mint mondta, ezek nem egymást kizáró, hanem egymást támogató megoldások. Együttes használatukkal 2030-ra a magyarországi áramtermelés 90 százaléka széndioxid-mentes lehet.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. A miniszter a tavaly év végi klímaügyi kérdőívre kitérve elmondta, hogy rövid idő alatt több, mint 200 ezren töltötték ki. A válaszadók 92 százaléka támogatja, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges legyen. Leginkább az energiaszektorról és a közlekedésről gondolják úgy, hogy nagy mértékben kell hozzájárulnia az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez. Kiemelten fontosnak tartják a közlekedés zöldítését, a közösségi közlekedés fejlesztését, az energiahatékonyságot, valamint az alkalmazkodási intézkedéseket a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és a természetvédelem területén is.

Kaderják Péter, az ITM energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára az elfogadott dokumentumokat ismertetve kiemelte, hogy az új Nemzeti Energiastratégia középpontjában a tiszta, okos és megfizethető energetikai szolgáltatás áll. A négy legfontosabb pontként a fogyasztók központi szerepét, az energiaellátás biztonságának megerősítését, az energiaszektor klímabarát átalakítását, valamint a gazdaságfejlesztési jelentőségű innovációs lehetőségek ösztönzését említette; e tervek összhangban állnak a fogyasztók véleményével.

– tette hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy a klímavédelem, az ellátásbiztonság és a versenyképesség együtt kap jelentős szerepet a tervekben. Kiemelten fontosnak nevezte a költséghatékonyságot, illetve az olyan klímapolitikai intézkedéseket, amelyek járulékos hasznot is hoznak, csökkentik az importfüggőséget, segítenek fenntartani a rezsicsökkentés eredményeit, illetve az innovatív megoldások révén a gazdaság fejlesztéséhez is hozzájárulnak.

– ismertette Kaderják Péter.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.