Pesti Srácok

Ezért emelkednek az üzemanyagárak

null

Több ok húzódik meg az üzemagyarárak emelkedése mögött. Ezek között globális, európai, regionális és országos szintű tényezők is szerepelnek, amelyek mind befolyásolják az árak mozgását – írja a Magyar Nemzet.

Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője a közösségi oldalán vázolta fel a helyzetet. A szakértő a drágulás mögött egy globális, egy európai, egy regionális és egy országos szintű okot említett meg – olvasható a Magyar Nemzetben. Az első pont arra világít rá, hogy az olajnagyhatalmak kitermelésük csökkentésével felfelé hajtják a világpiaci árakat. A Brent típusú nyersolaj hordónként ára a nyár közepén még hetven és hetvenöt dollár között mozgott, a minap viszont már kilencvennégy dolláron zárt, majd átlépte a kilencvenöt dollárt is. Második pontként arra érdemes emlékeztetni, hogy az olajtermékekre vonatkozó februári embargó – az üzemanyag-kereskedők tartalékainak kipörgésével – egyre költségesebbé teszi a gázolaj behozatalát Európába.

– magyarázta a szakértő. Hortay Olivér hozzátette: a Magyarországra érkező olaj tranzitdíját az ukrán és horvát fél folyamatosan és drasztikusan emeli. Ma már Ukrajnán keresztül 3,5-szörös, Horvátországon keresztül pedig csaknem ötszörös áron juthatunk energiához.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu