Pesti Srácok

Ezrek követelték Moldovában a kormány lemondását

Ezrek követelték Moldovában a kormány lemondását

Legalább ötezren vonultak vasárnap Moldova fővárosának utcáira Maia Sandu moldovai elnök és a kormány lemondását követelve.

– jelentette ki Dini Turcanu ellenzéki politikus, az egymilliárd dolláros (404 milliárd forint) banki csalási botrányok ügyében elítélt Ilan Shor üzletember pártjának politikusa. A 3,5 millió lakosú kelet-európai ország súlyos gazdasági nehézségekkel küzd: az energiaárak szeptemberben 29, egy hónappal korábban 50 százalékkal ugrottak meg, a posztszovjet állam inflációja pedig mintegy 34,3 százalékkal rekordmagas értékre nőtt. A kamatlábat 21,5 százalékra emelték, és noha Kisinyov nullára csökkentette az ország idei növekedési becslését, Natalia Gavrilita kormányfő múlt hónapban 1,5 százalékra becsülte a gazdasági növekedést a jövő évre szólóan. Moldova egy tavaly aláírt szerződés értelmében az orosz Gazpromtól vásárolja a gázt, amelyért azonban nem szerződésben rögzített összeget, hanem hónapról hónapra korrigált árat fizet, amely a nemzetközi energiaválság közepette jelentősen megemelkedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dumitru Doru

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.