Pesti Srácok

Ezúttal Hollande-nak üzent az Iszlám Állam: lefejeztek egy francia túravezetőt

Ezúttal Hollande-nak üzent az Iszlám Állam: lefejeztek egy francia túravezetőt

Az ötvenöt éves túravezetőt Algériában rabolták el, kivégzésére azért került sor, mert Franciaország is részese a terrorista alakulat elleni hadjáratnak.

„Véres üzenet a francia kormánynak” – ezzel a címmel tette közzé az Iszlám Állam az 55 éves Hervé Gourdel lefejezéséről készült videót. Az Algériai Kalifátus Katonái nevű szervezet által hétfőn este közzétett felvételen Gourdel még arra kérte Francois Hollande köztársasági elnököt, hogy állítsa le a légicsapásokat az Iszlám Állam iraki hadállásai ellen, a terroristák pedig lefejezését helyezték kilátásba, ha ez 24 órán belül nem történik meg. A francia kormányfő, Manuel Valls kijelentette, hogy Franciaország nem tárgyal túszejtőkkel és folytatja az Iszlám Állam elleni légicsapásokat. Az Iszlám Állam a hétfőn közöltekhez tartva magát lefejezte Hervé Gourdelt.

Két amerikai újságíró és egy brit segédmunkás után Hervé a negyedik, akivel hasonlóan végzett a közel-keleti terrorszervezet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hír24.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.