A hétfő esti Politikai Hobbistában ezúttal a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, Farkas Örs volt Jeszenszky Zsolt, Mészáros Nóra, Takács Áron, Ambrózy Áron és Varga Ádám vendége. A miniszteri biztos a PestiTV műsorában beszélt a járvány miatt bevezetett újabb intézkedésekről, a Brüsszellel vívott jogállamisági küzdelemről és az ehhez kapcsolódó ellenzéki hozzáállásról is.
Farkas Örs hangsúlyozta, hogy kedden el kell fogadnia az Országgyűlésnek azokat a javaslatokat, amiket a kormány hétfőn bejelentett.
Bár minden jel arra mutat, hogy meg fogják szavazni, azt fontos hozzá tenni, ez egy négyötödös szavazás, tehát szükség van a baloldali politikusok voksára is. Remélni tudjuk csak, hogy a tavaszi első hullámból tanulva, most ténylegesen elfogadják és helyes döntést hoz az ellenzék.
– tette hozzá, megemlítve azt is, hogy a koronavírus elleni küzdelemben Ausztria az első hullámban is példa volt:
esetszámban nálunk jóval kevesebb fertőzött van, ennek ellenére a járvány növekedése hasonlóan alakul. Eddig úgy tűnik, hogy minden intézkedést sikerült időben meghozni. Mivel az egészségügyi dolgozók leterheltsége is véges, éppen ezért kellett ezeket a döntéseket meghozni, bármilyen felkészültek is vagyunk, ezek az emberek, főleg az élvonalban küzdők tűrőképessége sem végtelen. Nem lehetünk nekik elég hálásak.”
Farkas Örs elmondta még, hogy egy cél van jelen pillanatban: „Minél hamarabb vakcinához jutni.” Azt is hangsúlyozta a miniszteri biztos, hogy bár ide érkezhet az az ellenanyag decemberben, ami majd megkapja a világszervezetek engedélyét, el kell kezdeni a magyar hatóságoknak is az itthoni tesztelését. Ezek sok részletből állnak, éppen ezért nagyjából a jövő év első negyedében kezdődhet meg a tömeges érkezése és az oltása. A műsorban szóba került Donáth Anna és Cseh Katalin örömködése Facebookon, amiért sikerült keresztülverniük a jogállamisági feltételeket az Európai Parlamenten. Farkas Örs megemlítette továbbá, hogy a baloldal Brüsszel segítségével akar hatalomra kerülni.
Részletek a videóban!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS