Pesti Srácok

Farkas Örs: Karácsony politikai kifizetőhellyé változtatta Budapestet

Farkas Örs: Karácsony politikai kifizetőhellyé változtatta Budapestet

Karácsony Gergely főpolgármester politikai kifizetőhellyé változtatta Budapestet – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója kedden, az M1 aktuális csatornán.

Farkas Örs az új főpolgármester regnálásának első száz napját értékelve közölte: "sokkal inkább áthatja ma a politika a fővárost, mint korábban", és Karácsony Gergely Budapestet egyfajta politikai kifizetőhellyé változtatta. Álláspontja szerint a Karácsony Gergely által ígért "technokrata gondolatok mentén épülő, közösségi részvételen nyugvó" városvezetés helyett inkább a személycserékre és kinevezésekre figyelt, visszahozva "a Demszky- és a Gyurcsány-korszak embereit".

– tette hozzá. A műsorban bemutatott grafika szerint a főpolgármester programjából 120 nem, 10 pedig csak részben valósult meg, három megvalósult, kettő pedig már hivatalba lépésekor is érvényben volt. Farkas Örs úgy értékelt, hogy Karácsony Gergely már megvalósult ígéretei érdemben nem változtattak a főváros helyzetén. Ezek között a főkertészi pozíció létrehozását, az álláskeresők számára ingyenessé tett budapesti közösségi közlekedést és a klímavészhelyzet kihirdetését említette a politikai elemző.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Youtube

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.