Pesti Srácok

Fegyházbüntetésre ítéltek két pécsi drogkereskedőt

Fegyházbüntetésre ítéltek két pécsi drogkereskedőt

Jogerősen nyolc, illetve hat év fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal való, bűnszövetségben elkövetett visszaélés miatt pénteken két pécsi férfit, akik "kábítószer-webáruházat" működtettek – közölte a bíróság az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a vádlottak 2014 júniusa és 2015 februárja 5600, ismeretlen forrásból származó dizájnerdrogot tartalmazó csomagot értékesítettek. Az ügy elsőrendű vádlottja különböző honlapokon kínálta eladásra a kábítószereket, a hirdetésben azt állította: az anyagok, amelyeket árul, legálisak, vagyis büntetőjogi következmények nélkül megvásárolhatók és fogyaszthatók. A szereket a másodrendű vádlott tárolta – előbb a saját lakásában, majd egy bérelt lakásban –, azokhoz különböző adalék- és csomagolóanyagokat szerzett be, és keverte, hígította, mérlegelte a megrendelőkhöz később személyesen vagy postán kiszállított drogot.

Tettükre akkor derült fény, amikor bűnügyi információk alapján több megyében nyomozást indítottak az ügyben. A házkutatások során lefoglalt és kábítószernek minősülő anyagok tiszta hatóanyag-tartalma külön-külön is meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, együttesen az alsó határ több, mint négyszeresét tette ki. Az ügyben korábban eljáró Pécsi Törvényszék az egyik vádlottat nyolc év, a másikat hét év fegyházbüntetésre ítélte. A másodrendű vádlott büntetését a Pécsi Ítélőtábla pénteken hat évre enyhítette, egyebekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.