Benyújtotta lemondását kedden Fehéroroszország szlovákiai nagykövete, aki korábban támogatásáról biztosította az Aljakszandr Lukasenka államfő ellen tüntetőket.
A lépés azt mutatja, hogy a kormány magas szintjein belül is egyre növekszik az elégedetlenség. Ihar Lesenja egy interjúban azt mondta, hogy a lépés logikus volt részéről, miután egy videoüzenetben támogatásáról biztosította a tiltakozókat. A megmozdulások augusztus 9. óta tartanak, amikor is a jelenlegi elnök újabb, immáron hatodik mandátumát szerezte meg, az ellenzék szerint azonban elcsalták a választást. A nagykövet szombaton hozta nyilvánosságra nyilatkozatát, amelyben együttérzését fejezte ki azokkal, akik kimentek a fehérorosz városok utcáira és békés menetben hallatták hangjukat. Mint mondta, megrázták őt a fehérorosz erőknek a szovjet idők titkosszolgálatának módszereit idéző tevékenysége, a tiltakozók tömeges megveretése és megkínzása.
A Tut.by független portálnak hangsúlyozta, az államfő által kinevezett nagykövetként elvárják tőle, hogy kövesse az elnök által meghatározott politikát. A fehérorosz külügyminisztérium ugyanakkor úgy véli, hogy ő civil kiállásával túlment ezen. Lukasenka elnöknek még alá kell írnia Lesenja lemondását. Az 52 éves Lesenja az első magas rangú kormánytisztviselő, aki támogatásáról biztosította a Lukasenka ellen tüntetőket. Az elnökválasztás hivatalos adatai szerint az egykori téeszelnök Lukasenka a szavazók 80 százalékának támogatásával győzött. Legfőbb vetélytársa, az angol nyelvtanárból előlépett Szvjatlana Cihanouszkaja, aki a hivatalos összesítés szerint a voksok 10 százalékát szerezte meg, elítélte a választási csalást, a szavazatok újraszámlálásának követelésére pedig emberek ezrei vonultak tiltakozásul az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan reagált. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat és gumilövedékeket vetettek be. Legalább két tüntető meghalt. A rá nehezedő nyomás elől Cihanouszkaja a szomszédos Litvániába távozott, de hétfőn egy videoüzenetben kijelentette, készen áll, hogy vállalja a felelősséget és vezesse Fehéroroszországot.
Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics
Facebook
Twitter
YouTube
RSS