Pesti Srácok

Fekélyként ábrázolja karikatúrájában a Népszava a miniszterelnököt

Fekélyként ábrázolja karikatúrájában a Népszava a miniszterelnököt

A Népszava hétvégi mellékletében megjelent, Orbán Viktort fekélyként ábrázoló karikatúra nem az első példa a hazai balliberális média történetében arra, amikor rendszerkritika megfogalmazása helyett páros lábbal tiporják az emberi méltóságot. Míg a Magyar Nemzeti Médiaszövetség vizsgálatot indítana, addig a baloldali médiumok és jogvédő szervezeteik hallgatnak – írja a Magyar Nemzet.

Vizsgálatot követel a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNSZ) a Népszava hétvégi számában megjelent, botrányos Orbán Viktor-karikatúra miatt. Weisz Bélának a miniszterelnököt egyszerűen randa, gyógyíthatatlan fekélynek nevező, tréfásnak szánt otromba gúnyrajza kapcsán a médiaszövetség felhívta a figyelmet arra is, hogy a Népszava egy másik szerzője, Ferincz Jenő következmények nélkül buzdított a Fidesz kiirtására egy nagykanizsai közgyűlésen, ahol Balogh László polgármester beszédét két transzparenst tartva zavarta meg, az egyiken a kormánypártot egy betegséghez hasonlította.

– állt a szerző magasba emelt tábláján. Az MNSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a baloldali médiumok és jogvédők korábban Szabó Tímea Párbeszéd-társelnök pere után azt kérték számon, hogy miként lehet egy baloldali politikust kullancshoz hasonlítani, és hitleri időket vizionáltak a Magyar Nemzetben megjelent írás miatt, most hallgatnak.

PestiSracok facebook image

Nem ez az első eset

Weisz Béla Magyarország miniszterelnökét fekélyként ábrázoló karikatúrája nem az első eset, hogy a keresztény szimbólumokon, a kormányon vagy annak tagjain gúnyolódnak a baloldali médiában. Annak ellenére, hogy az alaptörvény rögzíti: a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat – egyebek mellett – a vallási közösségek méltóságának a megsértésére, a Népszava 2020 áprilisában Krisztus-gyalázó karikatúrát jelentetett meg. Pápai Gábor, a Népszava rajzolója Müller Cecília tiszti főorvost a kereszten függő Krisztus mellett ábrázolta,

felirattal. A botrányos karikatúrát ráadásul a Magyar Újságírók Szövetségének karikaturista szakosztálya a 2020-as év legjobb rajzának ítélte.

Pápai korábban, 2017-ben egy Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettest ábrázoló karikatúrával is provokálta a keresztényeket, amelyen a KDNP elnöke Soros Györgyön próbál egy rózsafüzérrel ördögűzést végezni. A ballib médiában megjelenő ízléstelen élcelődés további példája volt a HVG 2014-es karácsonyi címlapja is, amikor a hetilap december 20-i számának borítóképén Gerard von Honthorst A pásztorok imádása című, 1622-es festményének átalakított változata szerepelt, azonban a Szent Család, valamint a pásztorok helyett kormánypárti politikusokat és közéleti szereplőket jelenítettek meg, akik a Megváltó helyén szerepeltetett pénz előtt hódoltak.

Forrás/Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.