Közelednek az amerikai félidős választások, az e köré szerveződött mulatság pedig egyre intenzívebb az Egyesült Államokban. Mindez persze nem véletlen: a tét hatalmas, ugyanis egyrészt ez az esemény a 2020-as elnökválasztás kezdete is egyben, ugyanakkor pedig Donald Trump elnöki hatalma is sok szempontból függ ettől. Az ügy érdekében nem kis erők mozdultak meg: közel 10 ezer közép-amerikai menekült szeretne bejutni az USA-ba, közben az afro-amerikaiak is beszálltak a kampányba Candace Owens vezetésével, aki a Fehér Ház elé vitte a washingtoni feketéket, akiket a demokratáktól való elhatárolódásra szólított fel. Owens Kanye Westtel szövetségre lépve elindította a “Blexit” nevű kampányt is, amely az afro-amerikaiak konzervatív oldalra csábítását szorgalmazza. Emellett egy másik kampány is elindult #WalkAway néven, amely a többi ex-liberálist is átcsábítaná a nemzeti oldalra.
Új ruhamárka tűnt fel szombaton a Fiatal Feketék Vezetői Csúcstalálkozóján (Young Black Leadership Summit), amely a “Blexitet”, vagyis a feketék demokratáktól való elhatárolódását hivatott inspirálni (Blexit = Black Exit). A Kanye West által jegyzett, pólókból és sapkákból álló “kollekció” üzenete az, hogy az amerikai feketék nem demokraták, nem is kell annak lenniük, és ha egységes közösségként szeretnének boldogulni az országban, akkor be kell állniuk Donald Trump és a republikánusok mögé. A Candace Owens, politikai aktivista/újságíró által szervezett találkozót egyébként érdemes komolyan venni, ugyanis a republikánusok előnyére billentheti meg a közelgő időközi választások eredményét, ha sikerül a küldetés; az amerikai baloldal ugyanis még mindig szentül meg van győződve róla, hogy a feketék születésük okán liberálisok és demokrata szavazók, ez azonban nem is állhatna ennél távolabb a valóságtól.
A Blexit egy reneszánsz, és örömömre szolgál kijelenteni, hogy ezt a logót, ezek a színeket a kedves barátom és szuperhősöm, Kanye West hozta létre
– mondta el Owens a rendezvényen. Candace Owens pénteken egyébként egy jó nagy csoportnyi konzervatív afro-amerikait vezényelt a Fehér Ház elé, hogy arra ösztönözze a fekete közösséget, hogy maradjanak egységesek, és ne higgyék el azt a baloldali hazugságot, mely szerint nekik a demokratákra kell szavazniuk.
“A feketéknek nem kell demokratáknak lenniük. Valójában nem szabad, hogy demokraták legyenek. Elpusztították a közösségeinket, kitették az apáinkat otthonról, és csakis hazug ígéreteket tettek nekünk. Itt az ideje a változásnak, amit Donald Trump fog elhozni” – mondta Owens a demonstráción.
A feketék élete soha nem számított a Demokrata Pártnak, a szavazataink viszont igen. Az olyan szavak, mint a “Tamás bátya”, “házi nigger”, “házi rabszolga”, a baloldal találmányai, annak érdekében, hogy folyamatosan feszültséget tartsanak fent közöttünk (a társadalomban – a szerk.). Eljött az idő, hogy kiálljunk ez ellen és összetartsunk
– tette hozzá. Owens mondanivalójában egyébként van némi igazság; kevesen tudják, hogy a demokraták hiába próbálják a rasszista kártyát ráhúzni a jobboldalra, hiszen Lyndon B. Johnson, az USA 36. elnöke annak idején a következő mondattal ágyazott meg az afro-amerikaiak demokrata szemléletéhez:
El fogom érni, hogy ezek a niggerek 200 évig a demokratákra szavazzanak.
De erről talán máskor, egy külön cikkben.
Nemcsak a feketék hagynák ott a demokratákat
Szombaton egy másik fontos esemény is történt, ami hatással lehet a november 6-i időközi választásokra, elindult ugyanis a #WalkAway (sétálj el) kampány, amely a feketéken kívül a többi amerikait is arra próbálja ösztönözni, hogy hagyják ott a demokratákat, ha eddig esetleg rájuk akartak volna szavazni. A demonstráció a Washington-i Freedom Plaza nevű bevásárlóközpont előtt zajlott, ahol több száz piros, fehér és kék ruhába öltözött ember gyűlt össze zászlókkal felszerelkezve, “Make America Great Again” feliratú sapkában, néhány pedig a Women’s March-ról jól ismert rózsaszín (de Trump logójával kiegészített) fejfedőkben, hogy kiálljanak az amerikai elnök mellett. A #WalkAway kampányt öt hónappal ezelőtt egy bizonyos Brandon Straka kezdte el, aki demokrata volt, de megunta a műbalhékat és a hazugságokat.
“Egy nagyon szuper hétvégét szerveztünk, amiről azt reméljük, felébreszt majd rengeteg embert, felnyitja sokaknak a szemét” – nyilatkozta Straka, aki saját bevallása szerint soha nem gondolta volna, hogy egyszer itt fog ünnepelni egy csapat irányváltó ex-liberálissal. Szerinte a feketék, latinok és az LGBTQ-közösség egyes tagjai is magukénak tudják érezni ezt a rendezvényt. A résztvevők közül a Fox News szerint többen azzal indokolták a részvételüket, hogy ugyan korábban Hillary Clintonra szavaztak, úgy látják, most az emberek boldogabbak, jobb amerikainak lenni, és eluralkodott egyfajta józan paraszti gondolkodás az országban.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS