kanye west
A Twitter ismét felfüggesztette Kanye West fiókját
A Twitter ismét felfüggesztette a Ye művésznéven szereplő, korábban Kanye Westként ismert rapper fiókját, a közösségi médium erőszakra való felhívásra vonatkozó szabályának megsértése miatt. Az előadó ellen pénteki hatállyal azután lépett a közösségi platform, hogy horogkeresztet és Dávid-csillagot egyszerre ábrázoló bejegyzést tett közzé, az "utolsó bejegyzés" megjegyzést hozzáfűzve.Felfüggesztették Kanye West Twitter-fiókját
Elon Musk, a Twitter új vezérigazgatója a közösségi oldalon megerősítette a felfüggesztést egy Twitter-bejegyzésben, amelyben válaszolt Kanye West (Ye) egy posztjára, amelyben a milliárdosról egy előnytelen fotó látható. Musk azt írta, ez Ye utolsó tweetje.Kanye West bejelentette, hogy indul a következő amerikai elnökválasztáson
Kanye West bejelentette, hogy 2024-ben indulni akar az amerikai elnökválasztáson. A közelmúltban több botrányba is keveredett amerikai rapper erről egy videóban számolt be, amelyet a közösségi médiában posztoltak – írta meg a BBC News pénteken.Elon Musk csupán szólásszabadságot szeretne, rögtön antiszemita és háborús nyerészkedő lett
Elon Musk hatalomátvétele után kilőtt az antiszemitizmus a Twitteren - írja a Neokohn. A lap arról számolt be, hogy a Rágalmazásellenes Liga (ADL) felszólította az összes hirdetőt, hogy függesszék fel a Twitterrel való kapcsolatukat, miközben éles kritikát fogalmaztak meg Musk vezetésével szemben.Kanye West: Clintonék elérték, hogy az ember féljen kiállni Trump mellett – Libz of TikTok Hungary
Kanye West kimerítően hosszú interjút adott Tucker Carlsonnak arról, miként próbálta őt befolyásolni a baloldal a családján, azon belül is a feleségén keresztül. Kim Kardashian, a világ egyik leghíresebb celebritása a közösségi médián keresztül kétségkívül óriási befolyással bír, ezt pedig felismerte a baloldal is, a Clinton családdal az élen. Vajon milyen mélységekig megy el a demokrata hálózat, hogy elhallgattassa a jobboldali embereket és hogy ráégesse az őrült jelzőt a szintén befolyásos Kanye Westre? Hol az igazság, és hogy kerül a képbe a Gyurcsány házaspár és Soros György? Ezeket a témákat beszéltük ki a Libz of TikTok Hungary legújabb adásában. Kövessetétek a PS TV YouTube-csatornáját!Tényleg a feketéknek kell kiállni az elnyomott fehérekért? – The Right Brothers
Tényleg annyira reménytelen helyzetbe került a fehér ember, hogy a konzervatív feketéknek kell kiállni azért, hogy a "fehér életek is számítanak"? Candace Owens és Kanye West ugyanis ilyen feliratú pólókat viselt egy divatbemutatón Párizsban. Közben a nem fehér, egyébként illegálisan Nagy-Britanniában tartózkodó menekültek miatt a helyieknek kell változtatni a mindennapjaikon, most éppen azon (is), hogy az előre leszervezett és kifizetett esküvőiket is le kell mondani, ugyanis az elegáns vidéki hotelekben egy kormányrendelet szerint ezentúl migránsok fognak lakni, teljesen ingyen. Ha ez nem lenne elég, akkor a nyugati civilizációnak még az alapvető emberi kapcsolatok problémájával is meg kell birkóznia, mert a nagy káosz közepette fogalma sincs a férfiaknak, hogy hogyan közelítsenek a nőkhöz, a nők pedig nem tudják, hogy mit is szeretnének, hogyan is közelítsék meg őket.Nemcsak Trumpról és Bidenről szól az amerikai elnökválasztás
Az Egyesült Államokban az elnökválasztás mellett a négyszázharmincöt tagú szövetségi képviselőházat teljesen, a száz tagú szövetségi szenátust pedig részlegesen megújítják. A szenátust illetően harmincöt bársonyszék sorsáról döntenek. Megválasztják a szövetségi főváros, Washington és az Egyesült Államok tengerentúli területeinek összesen hat kongresszusi képviselőjét is, nekik azonban nincs szavazati joguk a törvénykezés során. Ezen kívül tizenegy tagállamban és két tengerentúli területen kormányzóválasztás és helyi választások is lesznek, valamint számos kérdésben népszavazást tartanak.Az amerikai gengszterkultúra is indul az elnökválasztáson – Dezse Balázs videóblogja
Ezen a héten Bohár Dániellel beszélgettünk a liberálisokról, hiszen az őrület ismét remek témákat bocsájtott a rendelkezésünkre. Kiderült, Kanye West akar lenni az Egyesült Államok elnöke, mert alkalmasabbnak tartja magát Donald Trumpnál. Közben a nyugati világ óriási név- és arculatváltoztatásokba kezdett, nehogy véletlenül megsértsen valakit azzal, hogy akár száz éve úgy hívják, ahogy. Amerikában a feketék egyébként kezdenek talán rájönni, hogy a Black Lives Matter nem az ő értékeiket képviseli, ennek nyomán pedig eljátszottunk azzal a gondolattal is, hogy mit kellene tennie Trump elnöknek, hogy megnyerje a választásokat novemberben.Kiesett a demokrata celebvilág kegyeiből az amerikai rapper, mert "Trumpnak segít" a jelöltsége
A világhírű rapper, Kanye West július 4-én jelentette be, hogy elindul az idei amerikai elnökválasztáson. Mivel szakértők szerint a rapper elsősorban a demokrata Joe Bidentől vehet el szavazatokat, így indulása a jelenlegi elnöknek, Donald Trumpnak kedvezhet. Kanye Westet szinte azonnal el is kezdték támadni: egy előadóművész szemétdarabhoz hasonlította, aki Donald Trumpnak akar segíteni.Ajánljuk még