kanye west
Fekete amerikaiak tömegei állhatnak át Trump oldalára, hála a "Blexit-kampánynak"
Közelednek az amerikai félidős választások, az e köré szerveződött mulatság pedig egyre intenzívebb az Egyesült Államokban. Mindez persze nem véletlen: a tét hatalmas, ugyanis egyrészt ez az esemény a 2020-as elnökválasztás kezdete is egyben, ugyanakkor pedig Donald Trump elnöki hatalma is sok szempontból függ ettől. Az ügy érdekében nem kis erők mozdultak meg: közel 10 ezer közép-amerikai menekült szeretne bejutni az USA-ba, közben az afro-amerikaiak is beszálltak a kampányba Candace Owens vezetésével, aki a Fehér Ház elé vitte a washingtoni feketéket, akiket a demokratáktól való elhatárolódásra szólított fel. Owens Kanye Westtel szövetségre lépve elindította a “Blexit” nevű kampányt is, amely az afro-amerikaiak konzervatív oldalra csábítását szorgalmazza. Emellett egy másik kampány is elindult #WalkAway néven, amely a többi ex-liberálist is átcsábítaná a nemzeti oldalra.Egymásnak estek Trump miatt az afroamerikai gengszter-rapperek (18+!)
Ismét egy amerikai rapháború bontakozik ki a szemünk előtt, ezúttal politikai alapon. A csetepaté két főszereplője Kanye West és Snoop Dogg, akik Donald Trump miatt rúgták össze a port. A balhénak egyelőre nincsenek halálos áldozatai, bár Snoop Dogg "Uncle Tom"-nak (Tamás bátya) nevezte kollégáját, amely az amerikai angolban olyan feketét jelent, aki megalázkodva behódol a gazdájának és nemcsak elismeri, hanem hangoztatja is a bőrszíne miatti alsóbbrendűségét.Ajánljuk még










