Fekete-Győr András húga Alexa, Londonban dolgozik orvosként. A Momentum elnöke egy nyilvános Facebook-live beszélgetés keretein belül kérdezte testvérét a brit fővárosban uralkodó állapotokról, a covidról, és nem utolsó sorban a baloldali ellenzék és a Momentum által is folyamatos össztűz alatt tartott orosz Szputnyik V oltóanyagról. A beszélgetést megelőzően valószínűleg nem egyeztettek kellőképpen a kérdésekre adandó válaszokról, ugyanis Alexa szerint a Szputnyik egy biztonságos és hatékony vakcina, amivel minden valószínűség szerint idővel Nagy-Britanniában is oltani fognak.
A pártelnök egy vasárnapi Facebook-posztjában jelentette be, hogy hamarosan Facebook live-on fog beszélgetni a Londonban élő és orvosként dolgozó húgával, ugyanis mint fogalmazott:
Orbán Viktor paranoiája miatt az egészségügyi kihívásokról a benne dolgozók nem beszélhetnek igazán, megkértem, hogy ő viszont mesélhetne nekünk egy orvos mindennapjairól a covid idején. Ti pedig majd kérdezzetek bátran!
A beszélgetésben Alexa többek között a Szputnyik V vakcináról is beszélt, mint mondta, ez egy hatékony és biztonságos vakcina. Hozzátette, hogy meglátása szerint Angliában is fognak oltani az oroszok oltóanyagával. Kiemelte azt is, hogy a korlátozásokon meglátása szerint csak akkor lehetne enyhíteni, ha megfelelő átoltottság van már a népesség körében. Fekete-Győr Alexa szerint ha ezt túl hamar lépik meg egy országban, akkor elterjedhetnek a mutációk, és a vakcinák is hatástalanná válhatnak. Ahogy fogalmazott:
Így sose fogunk ebből az egészből kijutni.
– mondta Fekete-Győr András testvére, nyomatékosítva, hogy enyhítésekről csak akkor lehet beszélni, ha először a vakcina-kérdés oldódik meg.
Forrás: Facebook, Mandiner; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS