Pesti Srácok

Fekete-Győr szerint ő azokért a rendőrökért tüntetett, akik közé füstgránátot "ejtett"

Fekete-Győr szerint ő azokért a rendőrökért tüntetett, akik közé füstgránátot "ejtett"

Folytatódott a büntetőeljárás Fekete-Győr András 2018-as füstgránátos ügyében. A Momentum elnöke most terjedelmes Facebook-bejegyzésben panaszolta el, hogy "Orbán ügyészsége börtönnel fenyegeti". A pártelnök látszólag nagyon szívén viseli a tiszta bírósági eljárásokat, azonban Cseh Katalin ügyével továbbra sem foglalkozik.

Terjedelmes posztban panaszkodik közösségi oldalán a Momentum elnöke. Fekete-Győr szerint egyenesen Polt Péter akarja őt egy év hat hónap felfüggesztett börtönre ítélni, mert a 2018-as tüntetésen egy füstszórót "ejtett" a rendőrsorfal közé. Sőt, az ifjú titán tovább megy, és arra is kitér, hogy bár ő nem követett el hivatalos személy elleni erőszakot, de azért mégis a hatóságot vádolja jogszabálysértő tömegoszlatással. Igen, ezt mondja a három évvel ezelőtti rendőri hozzáállásról, miközben koalíciós partnere Gyurcsány Ferenc mesélhetne neki arról, milyen az amikor a karhatalom valóban erőszakos módon jár el a békés (hangsúlyozzuk: békés!) tüntetőkkel szemben. A pártelnök szerint az, hogy ellene eljárás folyik egyenes bizonyítéka a rendőrállamnak. A baloldal szerint tehát az jelenti a rendőrállamot, ha az embernek viselnie kell tettei következményeit. De ezután újabb logikai bakiba esik, hiszen pár sorral később már arról ír, hogy ők a rendőrökért is tüntettek:

– írja. Hogy a fentiekben mennyi a csúsztatás az önmagában megérdemelne egy cikksorozatot, de mivel megszokhattuk a baloldali demagógia tényferdítéseit, erre már ki sem térünk. A politikus ezután egy újabb rövid, de kiadós vádaskodásba kezd:

PestiSracok facebook image

– írja bejegyzésében Fekete-Győr.

Viszont ha már politikusbűnözőket emleget, felmerül a kérdés, hogy mit szól párttársa, Cseh Katalin nyomdamutyijához. Cseh ügyében valahogy a teljes ellenzék és az őket kiszolgáló liberális média néma. Fekete-Győr András, aki az antikorrupció és az elszámoltatás lelkes híve a saját háza táján nem kíván takarítani, ahogyan a tettei következményeit sem vállalja, úgy "ejti" Cseh Katalin ügyét is.

Forrás: Facebook; Fotók: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.