
Úgy tűnik valaki szólt Fekete-Győr Andrásnak arról, hogy Kárpátalján élnek magyarok. A Momentum exelnöke erre azonnal ki is találta a megoldást elszakított nemzettársaink sorsára: vegyük fel Ukrajnát az Európai Unióba.
Meglehetősen meglepő, hogy Fekete-Győr András az összetartozás napján magyarul emlékszik meg a trianoni békediktátumról, tekintve, hogy volt már rá példa, hogy románul köszöntött erdélyi magyarokat, vagy magyarellenes román pártokat támogatott. Valószínűleg ezért szóltak neki a sajtósai, hogy most másik szomszédunk felé kéne tekintenie, ezért idei posztjában a kárpátaljai magyarokhoz szólt. Vagyis nem hozzájuk, inkább Ukrajnához.
A Momentum elnöke trianoni megemlékezésében Bryan Cartledge Trianon egy angol szemével című könyvéből idézett, és lássuk be nem lepődünk meg azon, hogy nem Wass Alberttől, vagy Máraitól idéz, az angol nézőpont mégiscsak közelebb áll hozzá, mint a magyar, Gelu Păteanuról, a magyarbarát, autonómiapárti román műfordítóról, aki talán a legközelebb állhatna hozzá, pedig valószínűleg nem is hallott. De Andrásunkat nem kell félteni, ő nem csak emlékszik Trianonra, de tudja a megoldást is! Minden szomszédunknak be kell lépnie az Európai Unióba. Nem, nem autonómia kell, nem az elszakítottak védelme, amit az EU-tól láthatólag nem kapnak meg, hanem az, hogy beléphessenek és akkor hirtelen minden JÓ lesz, és többé semmi nem lesz rossz.
Igen, Bandink várja az EU-ba Ukrajnát is, ahol jelenleg még magyarul sem szabad beszélni, az iskoláinkat pedig szeretnék bezáratni. Mindebben a legszebb, hogy ő maga is tudja, hogy ez nem jelentene megoldást, hiszen mint írja:
Ugyanezért nem hiszek abban, hogy önmagában az uniós tagság megoldást jelent. Szükséges, de nem elégséges, ha minden, velünk szomszédos ország belép az EU-ba. Pont Magyarország aktuális állapota bizonyítja, hogy önmagában a tagság ténye még nem garancia az európai értékek érvényesülésére. A közelmúlt történelmében pedig sajnos volt elég példa arra, hogy a felvidéki, erdélyi vagy épp vajdasági magyaroknak külön küzdeniük kellett a többségi társadalmat automatikusan megillető jogokért. És igen, az ukrán nyelvtörvény, a kárpátaljai magyarok helyzete is messze van attól, amit elfogadhatónak tartok.
Igen András, a vajdasági, erdélyi, felvidéki magyarok sem az EU-nak köszönhették hogy javult a helyzetük, hanem a magyar kormány következetes politikájának. Éppen ezért volna fontos Kijevnek is észben tartania, hogy az uniós tagságnak ára van, elsősorban a kisebbségek jogainak visszaállítása!
Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőfotó
Mekkelek
2023-06-06 at 15:04
Nyomentum+DK = SZDSZ+MSZP
dakota indián
2023-06-05 at 11:10
andriska! Menjél vissza Kanadába! El lehet menni! Ezt mondta a barátod,feri is! Ott nőttél fel,az a te hazád.
Angie
2023-06-04 at 21:06
Bandinak, ahogy látom, nem lett több esze a rollere lemosása óta. Úgy látszik ballibeknél nem kell ész, csak pénzéhség és gumigerinc.
Orientál
2023-06-04 at 20:29
P.F.Z. HAZUG KORRUPT ÉLŐSKÖDŐ GYURCSÁNYOD AZT DuMÁLTA HOGY TI ELK*RTÁTOK MÁRMINT AZ ORSZÁGUNK PÉNZÜGYAIT GAZDASÁGÁT ,na és szintén a hozzád hasonló Gyurcsányod ezt az országot K*RVE ORSZÁG-ként becsmérelte .
János
2023-06-04 at 20:22
Csak az ömlik ki a száján, amit a kitartóitól korábban becumizott – minden értelemben. ???
Logikus
2023-06-04 at 19:59
Fekete Gy. egy kretén, aki kizárólag arról tesz bizonyságot, hogy összekeveri a gizikét a gőzekével.
Logikus
2023-06-04 at 19:58
P.F.Z
A te kommentjeidből meg visszaközön az álhumánum, és a dolgok teljes félremagyarázása. Igazi kis ballib agymosott vagy! Legyél büszke magadra.
P.F.Z
2023-06-04 at 19:53
A kommetekből többségéből visszaköszön a nemzethy keresztény intelligencia!
Magyarország előre megy nem hátra!
khm
2023-06-04 at 19:26
Áztasd be az elektromos rolleredet és ne beszélj Nekünk ilyen hülyeséget az eu tagságról.
Grimmbusz
2023-06-04 at 19:24
“hogy önmagában a tagság ténye még nem garancia az európai értékek érvényesülésére”
Jól értem? Burkoltan arra célozgat, hogy Magyarországnak területi követelései vannak/kellene legyen a szomszédos ország felé? Megint konfliktust akar a szomszédokkal? (ez az a Momentum, aki egyébként azt mondja, hogy a felvidékiek legyenek büszke szlovákok, az erdélyiek meg szavazzanak román pártra?)
Egyre inkább az az érzésem, ezt a területkövetelősdit el akarják hinteni a köztudatba. Aztán majd erre való hivatkozással a NATO majd szépen elutasítja a segítséget, mikor a frissen felfegyverzett Ukrajna úgy dönt, hogy szétnéz a Balcsinál. Majd közlik hogy úgy kellett nekünk, mi fenyegettük Ukrajnát, együk amit főztünk…….Veszélyesebb ez a szöveg annál, mint elsőre tűnik.
2 ÉNAKI
2023-06-04 at 19:15
Te átkozott Fegyőr,hogy próbàlod Trianont ezzel a bagázs náci ukrajnával összevetni.Ne vedd a mocskos szádra,ha csak ennyit tudsz mondani.Trianon a magyarok nagy veresége,elcsatolták tőlünk testvéreinket. Igaztalan elosztás volt,pedig nem akartunk beszállni a második világháborúban. Ha akkor Horthy nem száll be,a németek földdel tettek volna egyenlővé bennünket.Magyarországot védte.
Tibor
2023-06-04 at 19:06
Fegyőr! Te egy semmihez nem értő büdös paraszt vagy ! Emlékszel még a napelemes atomreaktorra? Húgyagyú köcsög! Takarodnál a büdös picsába! Ukrajnát az EU-ben? Te hülye !!!!!!
Gábor lovag
2023-06-04 at 18:56
Én nem tehetek róla, de ha meglátom ennek a féregnek a képét rögtön a szívlapátért nyúlok … csak nehogy egyszer szájon kapjam vele könnyedén nevelési célból
márko
2023-06-04 at 18:47
Fekete-Győr nagyon sikeres fiatalokat mozgósító MARKETING FIGURA , mely egy korosztálynak nagyon elfogadható szlogeneket tud ELADNI
provokatív REKLÁMOKKAL van táplálva , hogy POLITIKAI PIACON szerepeljen
/
mindenki nagyon jól tudja , HOGY Ukrajna az MESTERSÉGES TÁKOLMÁNY 1920-óta,
Ukrajna SOHA , SOHA Európa TÉRKÉPEKEN NEM létezett, Sztálin is hozzájárult 1945 után.
. Ukrajna 1920 előtti Európa térképek nem létezik
. 1850 térképein Ukrajna mint állam NEM LÉTEZETT
/
ukránokra nagy szükség van , MERT :
. az ukránok ásták ki a Fekete tengert
. az ukránok ásták ki a Dunát teljes hosszában 2500 km( Fekete tengertől a forrásig )
. az ukránok találták ki a cirilbetű írást ( és tőlük vette át néhány szlávnép
. az ukránok találták ki az ortodox kereszténységet
moliere
2023-06-04 at 18:31
Szopós vagy gecó.
lesi
2023-06-04 at 18:27
róka fejű csúfság helyett az apja csinált volna kisszéket többre ment volna vele oszt le tudott volna ülni
moliere
2023-06-04 at 18:03
Én csak annyit tudok, hogy fiatal, életutat kereső magyar srácból bizonyára lenne ötvenezer, aki ki tudná gyúrni magát (talán már készen is van), meg merné húzni a ravaszt, és oda merne vágni bottal, karddal, bármivel. Nosza, toborozzuk őket össze, mert a közeljövőben már szükség lehet néhány helyen tíz-húszezer keményfaszú magyar gyerekre, aki ezeket a mocskos rákosifattyakat beletiporja az aszfaltba.
Z
2023-06-04 at 18:01
Ja és bandi, nézd meg mi lett a sorsa a sorstalan kunbéla társadnak, pedig az is hogy bizott a futtatóiban!
Atosz
2023-06-04 at 18:00
szopd le magad te rohadek,hazaarulo,genetikai selejt fegyor bandi !!!!
Z
2023-06-04 at 17:56
Bandi szeret trianonról beszélni, mert még frissen él az emlékezetében, hogy otthon családi körben milyen kellemes borzongással meséltek a trianonban elértekröl. Heves szeretettel gondol ilyenkor példaképére, doktor doktor sanyira, aki külön felkérte a szerbeket, hogy ugyanmá, csatolják hozzá Baranyát is az alakuló nagy szerbiához. Azt hiszem ez azért nem történt meg, mert még a szerbek is szégyenteljes undorral néztek az ilyen tetvekre. Nahát bandi, ezt vésd az eszedbe, az árulást ezek mindig szeretik, de az árulóktól mindig undorodnak. Hát igy jópofizz az ukránoknak meg a románoknak.
moliere
2023-06-04 at 17:52
Hol volt a “területi integritás” 1849-ben, amikor Mexikónak a területe nagy része odalett? Ha az oszmán törökök történetesen kiszagolják, hogy nekik az antant oldalán a helyük, akkor most a török területi integritás azt jelentené, hogy egy sor arab állam, kábé százmillió arab lakos máig török alattvaló? Csak mert integritás?
Az Amerikai Egyesült Államok például sokat tehetne Kuba területi integritásáért: eltakarodik Kubából a flotta.
A britek is léphetnének… Ciprusról!
Tényleg! Mi a helyzet az ENSZ-határozattal megerősített Palesztína területi integritásával?
moliere
2023-06-04 at 17:46
Mi maradt a szadeszből… 😀
Nálunk a főnökök mind késsel voltak keresztelve, de már marják egymást. Remélem, hogy ez már az utolsó stáció nekik! (De lopni még tudnak együtt, hiába kurvanyázzák egymást…)
Deres
2023-06-04 at 17:25
Sas!
Ne bántsd a majmokat, azok képesek tanulni!
Judit
2023-06-04 at 17:23
Fegyőr egy elfuserált egy képződmény, tudja ezt magáról, de hát meg kellett nyilvánulnia, ne hogy feledésbe merüljön a létezése.!!! Persze jobb lett volna ha csukva tartja a pofáját.!!!
P.F.Z
2023-06-04 at 17:14
Sas2023-06-04 at 17:03
Asass leszállt!
Sas
2023-06-04 at 17:03
P.F.Z.Neked olyan jó, csak nem tudsz róla-ugyanis a majomagyaddal képtelen vagy geopolitikailag gondolkodni, de emiatt nem is fárasztod le magad, elvagy a kis játékaiddal , és a pornóval.
Orientál
2023-06-04 at 17:03
Fekete-Győr András te nemzetáruló ügynök gazember ezt a fent említett írásodat inkább ukrán nyelven lett volna szabad leírnod mert te a mometumosaiddal együtt méltatlan vagy magyarul gondolkodásra beszédre és írásra mint hazaáruló.
Sas
2023-06-04 at 17:00
Egyébként a politikával hivatásosan foglalkozó réteget-normális esetben-mesterségesen hozzák létre-gyerekkortól erre nevelik-és nem választják-mert utóbbi esetben minden kreténből politikus lesz-elegendő ha vigyorog, vagy a seggét vakarja-és képes ezt bizonyos sablonokkal feldobni-ilyen az un. demokratikusan képződött politikai “elit”.
Mikus Gábor
2023-06-04 at 16:58
Idióta !!!!
Burkuskiraly
2023-06-04 at 16:53
Ciprus is ugy gondolta, hogy a problémájukra az ö EU tagságuk a válasz. Ha Erdogan is az EU-ba vezeti Törökországot Trianon és Ciprus problémája is varázsütésre oldodik meg egyszerre.
Sas
2023-06-04 at 16:52
Nem helyes bántani-tipikus fogyatékos-egyszerre csak egy szempontot, komponenst tud gondolni-de mivel a pesti un. elit tagja -felnyomták egyetemig.Nyílván képtelen 10-12 komponenst egyszerre gondolni-a kölcsönhatásukat, pl.Mondjuk, olyan, hogy ukrán gazdaság-társadalom nincs-USA vállalatok tarolnák le az unios rendszert-illetve az ukrán roncs-“társadalom” folyamatos segélyezése is sorra kerülne-mivel a helyi gazdaság hiányában ott afrikai nyomor állandósul majd.Nem számol azzal sem hogy az USA Birodalmi szintje megmurdál-letelt az a bizonyos 100 év.Hát ilyenekről ő nem tud-de vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy az egyetemisták nagy része szintén nem tud.
Sanyáta
2023-06-04 at 16:52
Bocsi, orvos látta? Mert ez kezelésre szorul,vagy direkt csinálja a hergelést,megrendelésre? Nem kell rá szavazni és akkor megy a lecsóba!
SZJ
2023-06-04 at 16:40
Egy intelligens ember bizonyos kérdésekben úgy kezdi, hogy attól függ…..
A mi Andrásunk nem ilyen.
Hümmögő
2023-06-04 at 16:40
Igen, tanulhatnak az Ukránok: pld lemondani területekről, a világbéke érdekében, és kiegyezni a szomszédaikkal, és a területükön élő- de nem oda bevándorolt, hanem oda született nemzetiségekkel.
Ez a területi integritás unos untalan hangoztatása, értelmetlen, mint ahogy amellett való hangzatos kiállás is az.
Mirti
2023-06-04 at 16:34
az ukrán faszszopásból görcsberándult pofájával eltakarodhatna végre ( a bunkó társaival együtt) a közéletből a bús fenébe…..mondjuk kijev mellé!
Ungarn über alles !
2023-06-04 at 16:25
ha valaki “nem nyomas” (hülye), akkor igazán az – de hogy ennyi ésszel megmaradt, az igazi természettudományos csoda
(a hajdanvolt egyetemének a szégyene, hogy még nem törölték ki az évkönyveikből nevét is)