Pesti Srácok

Felavatták a Hableány áldozatainak emlékművét (Képgalériával)

Felavatták a Hableány áldozatainak emlékművét (Képgalériával)

A Hableány sétahajó tragédiájának második évfordulója alkalmából felavatták a baleset áldozatainak emlékművét hétfőn Budapesten, a szerencsétlenség helyszínén, a Margit híd pesti hídfőjénél. A megemlékezésen Csö Csong Mun, a Koreai Köztársaság külügyminiszter-helyettese köszönetet mondott a magyar kormánynak, a hatóságoknak, a magyar népnek, hogy mindent megtettek az áldozatok megmentése, felkutatása érdekében és hogy sokan imádkoztak az áldozatokért.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében úgy vélekedett, hogy a közös baj nemhogy nem törte meg, hanem tovább mélyítette, barátsággá érlelte a koreai és a magyar nép kapcsolatát. A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon harmincöten utaztak, harminchárom dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, huszonhét áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula
2021.05.31. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.