Pesti Srácok

Félezer potenciális iszlamista terroristát tartanak nyilván Németországban

Félezer potenciális iszlamista terroristát tartanak nyilván Németországban

Összesen 657 potenciális iszlamista terroristát tartanak nyilván Németországban, ami növekvő tendenciát mutat a korábbi számadatokhoz képest - közölte a Neue Osnabrücker Zeitung című lap a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adataira hivatkozva. A potenciális iszlamista terroristák csaknem fele jelenleg is Németországban tartózkodik, sokuk ellen rendőrségi eljárás folyik és mintegy százan közülük börtönbüntetésüket töltik éppen.

Január végén a biztonsági erők körülbelül 570-re tették azoknak a "veszélyes elemeknek" a számát, akik a hatóságok meglátása szerint képesek lennének valamilyen erőszakos terrorcselekmény elkövetésére. A növekedés nagymértékben megfelel a német hatóságok új kockázatelemzési rendszere által becsültekhez képest. Az új rendszert a tavaly decemberi berlini merényletet követően vezették be, amikor a tunéziai Anis Amri 12 személy halálát okozta, miután egy kamionnal a tömegbe hajtott az egyik berlini karácsonyi vásáron.

A BKA mutatói szerint a szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta megnégyszereződött a potenciális iszlamista terroristaként nyilvántartott személyek száma. A most közölt számokhoz további 388 "érintett személyként" bejegyzett iszlamista tartozik, akikről a hatóságok azt feltételezik, hogy potenciális együttműködőként vagy segítőként lépnének fel egy esetleges terrorcselekmény elkövetésekor.

Habár a most közzétett számok növekvő tendenciát mutatnak, eközben csökken azoknak az iszlamistáknak a száma, akik német útlevéllel érkeznek Szíriába vagy Irakba, hogy ott az Iszlám Állam soraiban harcoljanak. Az újság a BKA adataira hivatkozva arról számolt be, hogy a különböző becslések szerint az elmúlt két évben több mint 920-an vállalkoztak az említett út megtételére Németországból, és mintegy 70-en közülük álltak azóta harcba, vagy részesültek kiképzésben a dzsihadista terrorszervezet által.

PestiSracok facebook image

A hatóságok feltételezései szerint a több mint 920 személy közül körülbelül 145-en vesztették életüket a szíriai vagy iraki harcokban.

Forrás: MTI; fotó: t-online.de

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.