Pesti Srácok

Felfüggesztett börtönbüntetést kér az ügyész Szenteczky Jánosra, a budapesti MSZP elnökségi tagjára

Felfüggesztett börtönbüntetést kér az ügyész Szenteczky Jánosra, a budapesti MSZP elnökségi tagjára

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Szenteczky Jánosra, az MSZP Budapesti Területi Szövetségének elnökségi tagjára – tudta meg a Csepel.info.

A portál felidézi: a csepeli lakásmutyik miatt ítélhetik el október 7-én a szocialista politikust, akinek azonban van még folyamatban lévő büntetőügye. Mint hozzáteszik, Szenteczkyt eddig két rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt találták bűnösnek és ítélték el jogerősen.

Mint ismert, a csepeli szocialistákhoz kötődő lakásmutyik a kettős gyilkosság után pattantak ki, ráadásul épp a helyi rendőrkapitány furcsa körülmények között megszerzett szociális lakása miatt. Az önkormányzat szerint összességében több százmillió forintos kárt okozott az MSZP-s bűnbanda Csepelnek. Az ügyben még Németh Szilárd tett feljelentést 2010 tavaszán, ám a portál szerint Szenteczky sikerrel játszott az időhúzásra; a tárgyalások több alkalommal maradtak el hirtelen jött betegség, vagy tanulásra, vizsgára való készülés indokával.

PestiSracok facebook image

– írja a portál.

Forrás/fotó: csepel.info

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.