Pesti Srácok

lakásmutyi

Az Akta – Haverok kapják az önkormányzati lakásokat Pécsett, miközben a rászoruló, elesett családok nyomorban tengődnek

Ps TV 2024 május 17.
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség, melyről az eljárás eredményessége érdekében további információ jelenleg nem osztható meg - írta Az Akta megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség. Azért kerestük a hivatali visszaélésekkel, korrupciós ügyekkel foglalkozó legmagasabb szintű hatóságot, mert tudomásunkra jutott, hogy az évek óta tartó eljárás új szakaszba léphetett és a közeljövőben az első gyanúsítotti kihallgatások is megtörténhetnek. A korábban lefoglalt iratok és az ügyészséghez eljutott hangfelvételek alapján tanúkat hallgattak ki. Van, akit már kétszer is. Rövid időn belül több magas pozícióban lévő baloldali politikust is felelősségre vonhatnak. Az Akta riportjából most megtudják, a pécsi lakáspiacon kik és hogyan osztják a lapokat. A folyamatosan visszatérő nevek: Nyőgéri Lajos alpolgármester, egy Kovács Gábor nevű férfi, aki a nyakában "Nyőgéri Lajos megbízásából" feliratú táblával rohangált és terrorizálta az önkormányzati lakások lakóit és Fogarassi Gábor jobbikos önkormányzati képviselő. Arról se feledkezzünk meg, hogy Péterffy Attila polgármester nélkül mindaz, amit látni fognak nem lenne lehetséges, hiszen Nyőgéri Lajost a szocialista bázisú, álcivil városvezető egyszemélyes döntéssel, a Covid teremtette helyzettel visszaélve emelte a posztra minden tiltakozás ellenére.

Nemtörődöm lakásgazdálkodás Erzsébetvárosban, mélyülő hajléktalanválság Józsefvárosban

Magyar ugar 2020 december 20.
A Pesti Riporter erzsébetvárosi forgatása ismét niedermülleri mélységekbe vezeti a nézőt, hiszen itt minden hétre jut egy botrány, amit a gyurcsányista polgármester mesteri hidegvérrel kezel, sőt, visszamutogat. Tudjuk, hogy az arcátlanság alapképesség Niedermülleréknél, ha már érdemi munkára nem futja. Stábunk is megdöbbent attól, hogy a polgármester egyik jobb keze, Halmai Gyula, az erzsébetvárosi vagyonkezelő vezetője a helyi fideszes önkormányzati képviselők elmondása szerint egyetlen szerződésben foglalt önkormányzati lakás felújítását sem kezdte el, az eredeti határidő pedig most járt volna le karácsony előtt. Műsorunkban fellebbentjük Halmai veretes múltját is, aki egyébként már Miskolcon is letette a névjegyét, ahol 2010 előtt több mint 35 millió forint béren kívüli juttatást vett fel, mielőtt végkielégítést kapva eltűnt volna a süllyedő hajóról. A város meg 36 milliárd forintos adósságban maradt a szocialisták országlása után. Halmai most Miskolcon újra pozíciót kapott, miközben a VII. kerületben a vagyonkezelőt vezeti. Kecskére a káposztát? Nincs itt semmi látnivaló. Ezen a héten az erzsébetvárosi túra mellett újra ellátogattunk Józsefvárosba, ahol Pikó András polgármester ügyeivel foglalkoztunk. A rádiós műsorvezetőből lett polgármester kezei között hullott atomjaira a kerület hajléktalanellátó-rendszere. Míg hangzatos szavakkal azt propagálják, hogy mennyivel kevesebb nélkülöző és fedél nélküli él Józsefvárosban, a lakók panaszai a hajléktalanok megnövekedett száma miatt megsokszorozódtak. És ha megnézzük az ügy hátterét, kiderül, hogy Pikóék szabályosan mágnesként vonzzák azokat, akiknek nincs otthonuk, és erre pedig igazán aljas okuk van.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.