Pesti Srácok

Felfüggesztett börtönt kapott egy nigériai férfi, aki rátámadt egy nőre Újbudán

Felfüggesztett börtönt kapott egy nigériai férfi, aki rátámadt egy nőre Újbudán

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 24 éves nigériai állampolgárságú férfit, aki két hete Újbudán rátámadt egy hazafelé sétáló fiatal nőre; a bíróság a férfit 1 év 2 hónap - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte - tudatta a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény szerint a vádlott február 12-én kora reggel a XI. kerületben, a Szent Gellért téri villamosmegállónál angolul leszólította a sértettet és útbaigazítást kért tőle, amit a nő megadott, majd továbbment.

A vádlott követni kezdte a nőt, folyamatosan angolul beszélt hozzá, amit a sértett "figyelmen kívül hagyott", és haladt tovább. A vádlottat a sértett közömbössége felidegesítette, ezért kiabálni kezdett a nővel, aki nagyon megijedt. Először visszafordult a villamosmegálló irányába, felszállt egy ott várakozó villamosra, de rögtön le is szállt, majd futva próbált menekülni a vádlott elől.

A vádlott a sértett után futott, majd amikor a Bartók Béla úton utolérte, hátulról megragadta a kezét és hangosan kiabálni kezdett vele. A sértett próbálta kiszabadítani magát a férfi fogásából, aki azonban nem engedte el őt, hanem továbbra is rángatta a sértettet.

PestiSracok facebook image

A nő segítségére kelt egy járókelő, aki próbálta megnyugtatni a vádlottat, majd erővel kiszabadította a sértett kezét a támadó fogásából. A vádlott ekkor a férfit tenyérrel többször megütötte, majd ismét a sértett után futott, újra megragadta a nő kezét.

A sértett végül az otthona előtt, az édesanyja segítségével - aki már a ház előtt várta -, ki tudta szabadítani magát a fogásból, és be tudott menekülni a házba. A támadót a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

A nigériai férfi a tárgyaláson teljes körű beismerő vallomást tett, a tettét ittassággal magyarázta és megbánását fejezte ki. A Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit - a váddal egyezően - személyi szabadság megsértésének bűntette miatt bűnösnek mondta ki. Az ítélet nem jogerős - írták a közleményben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.