Pesti Srácok

Felmentették első fokon a vesztegetéssel vádolt műtrágyakirályt, Bige Lászlót

Felmentették első fokon a vesztegetéssel vádolt műtrágyakirályt, Bige Lászlót

Ma délelőtt tárgyalták a Nyíregyházi Törvényszéken Bige László, magyar milliárdos vesztegetési és okirathamisítási ügyét. A vádak alól első fokon felmentették a műtrágyakirályként emlegetett nagyvállalkozót, aki a baloldal kampányát nagy összegekkel támogatta.

Bige László már korábban is azt állította, hogy ő nem követett el semmilyen bűncselekményt és a Nyíregyházi Törvényszék döntése is most ezt mondta ki, legalábbis az elsőfokú ítélet szerint. Bigét egyébként azzal vádolják, hogy a 2009-es év végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során a vádlott felajánlotta ezen cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, amelyet a saját vevőkörének így haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja a vádlottnak.

A fenti megállapodás alapján több ezer tonnányi, valótlanul leértékelt műtrágya került a vállalkozóhoz, aki a vevői részére azt haszonnal értékesítette. A számla nélkül eladott termékekért 2010. januártól októberig több alkalommal befolyt, összesen 135.400.000 forintot a vállalkozó átadta a vádlottnak a valótlan leértékelés ellentételezéseként.

Forrás: Blikk, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.