Éppen 35 éve annak, hogy a magyar válogatott utoljára világbajnokságon szerepelhetett. Az utolsó világverő magyar válogatott történetét bemutató cikksorozatunk első részében a vb-selejtezőkre emlékeztünk, most pedig a Brazília elleni káprázatos győzelmet idézzük fel. Például azt az elfelejtett „apróságot”, hogy ötszázezer jegyigénylés érkezett a mérkőzésre.
Ha figyelembe vesszük, hogy 1984 nyarán, még az első vb-selejtező lejátszása előtt nem igazán hitt senki a továbbjutási esélyeinkben, akkor bizony elmondható: rövid idő alatt szédítő magasságokat sikerült meghódítania Mezey György fiainak. A magyar válogatott csodálatos meneteléséhez, a remek játékkal elért káprázatos győzelmi sorozatához, amely túlzás nélkül világraszóló előadás volt, sikerült még egy fantasztikus finálét is hozzáilleszteni. Más kérdés, hogy akkor még nem sejtettük, hogy ez a finálé. Akkor még hittel hittük, hogy a brazil meccs csupán főpróba, és az igazi, zajos sikert hozó gálaelőadás majd Mexikóban, a világbajnokságon következik…
Brazília válogatottja először érkezett Budapestre
Mindössze 5000 dolláros (!) fellépti díjért sikerült lekötni egy barátságos mérkőzést a világ legeredményesebb futballnemzetének számító Brazíliával. A barátságos meccs létrejötte az MLSZ akkori vezetésének remek szervezőmunkája eredményeként jött létre, igaz, kellett hozzá az is, hogy a brazil válogatott március közepén európai körútra induljon. Ettől függetlenül az 5000 dollár, amelyért Budapesten pályára léptek, több, mint jelképes összeg volt, hiszen a mieink 1986 januárjában 75000 dollárt, vagyis tizenötször annyit kasszíroztak Katarban egy három mérkőzéses turnéért. Még ha ezt elosztjuk is hárommal, csapatunk akkor is éppen az ötszörösét kapta egy-egy meccsért Ázsiában. Ráadásul a brazilok vissza is hívták csapatunkat 1987-re vagy 1988-ra – más kérdés, hogy ebből a meccsből végül aztán nem lett semmi.
Bármilyen kedvező volt is azonban az anyagi háttere a brazilok budapesti szereplésének, mégsem érdekelt egyetlen szurkolót sem a pénz. Felfoghatatlan boldogság volt, hogy saját országunkban láthatjuk futballozni a világ egyik legjobb válogatottját, amely addig még sosem lépett pályára hazánkban, ám amelynek ennek ellenére óriási tekintélye és annál is nagyobb népszerűsége volt nálunk.
Ráadásul az 1986 márciusában sorra kerülő meccs előtt éppen 15 éve mérkőztünk utoljára a Selecãóval, vagyis meglehetősen hosszú ideje nem volt brazil–magyar párharc. S ha ehhez hozzávesszük, hogy válogatottunk elmúlt másfél–két éve alapján joggal bízhattunk akár a győzelemben is, akkor többszörösen is érthető, hogy miért úszott össznépi boldogságban minden magyar futballszerelmes a brazil válogatott budapesti fellépése kapcsán.
Ezzel a falragasszal hirdették a magyar-brazilt szerte Budapesten. Forrás: internet
A magyar válogatott ellenfelénél komoly változások történtek a mérkőzést megelőző időszakban. Új futballszövetségi elnököt iktattak be, aki az 1982-es vb káprázatos brazil válogatottját irányító Telê Santana kezébe adta újra a válogatottat. Így eldőlt, hogy az európai túrára – s benne Budapestre – már Telê Santana irányításával érkezik majd a Selecão Brasileira. Természetesen bennünket a saját csapatunk érdekelt elsősorban. Különösen annak fényében, hogy több kulcsemberünk komoly sérülése miatt számos hiányzónk volt a nagy meccsen.
Voltak hiányzók, de így is bombaerős volt a brazil csapat
Igaz, a brazilok sem a legerősebbnek tartott keretükkel vágtak neki az európai útnak. Csapatukból hiányzott Zico, Junior, Edinho és Cerézo is, ám azért az itt lévők miatt sem kellett „szégyenkezniük”.
Pályára lépett Budapesten Leão, Alemão, Müller, Casagrande, Edson és Oscar is, és bevetésre várt – bár Santana végül nem cserélte be őket – a két világbajnokságon is csapatkapitányi szalagot viselő Sócrates, a csodálatos középpályás, Falcão, az 1994-es vb egyik hőse, a hollandoknak káprázatos szabadrúgásgólt lövő Branco, valamint a két kitűnő támadó, Éder és Careca is. De talán mindennél többet mond el a Budapesten pályára küldött brazil csapat erejéről, ha elmondjuk: a Népstadionban pályára lépők közül 9 játékos később a mexikói vb-keretben is helyet kapott, a budapesti fellépésen kispadon ülők pedig valamennyien ott voltak a vb-n.
Amellett, hogy a világ egyik legjobb csapatának első budapesti vendégjátéka önmagában is megérdemli a részletes visszaemlékezést, azért is jó felidézni a hazánkban pályára lépő brazil válogatott névsorát, mert akkor és azóta is sokan hangoztatják előszeretettel, hogy lényegében a brazil B-válogatott érkezett Budapestre 1986 márciusában. A fenti névsor talán kellő bizonyságot szolgáltat ennek cáfolatára. Igenis kijelenthető, hogy hiányzóik ellenére egy roppant erős, számtalan kiváló játékost és néhány igazi klasszist is a soraiban tudó Selecão lépett pályára a Népstadionban.
Ötszázezer jegyigénylés érkezett
Ha már az kerül szóba, hogy melyik együttes mennyire volt tartalékos, akkor akár vitát is lehetne nyitni erről, hiszen az 1985-ben vb-kvalifikációt szerző magyar válogatott alapcsapatából a brazilok elleni meccsen hiányzott Róth, Péter és Nyilasi is, akik a mi csapatunkban éppen ugyanúgy kulcsemberek voltak, mint a braziloknál Zico, Cerézo és Junior.
A magyar csapat tagjai március 10-én, hétfőn délelőtt találkoztak az MLSZ-ben, s onnan indult a különbusz Tatára, az edzőtáborba. Itt folyamatosan zajlott a felkészülés a vasárnapi meccsre. Brazília válogatottja az NSZK ellen Frankfurtban megvívott és 2–0-ra elveszített mérkőzés után, március 13-án, csütörtökön érkezett meg Budapestre. A vasárnapi meccsig edzettek a Népstadionban, a Fáy utcában és Kispesten, a Gránit-pályán is.
A brazilok elleni mérkőzés iránti érdeklődés minden képzeletet felülmúlt. A jegypénztárak kinyitása, vagyis március 10-e előtti este – hasonlóan a Magyarország-Hollandia vb-selejtezőhöz – sokan kitelepültek a Népstadion pénztárai köré, annak érdekében, hogy biztosan elöl állhassanak majd a sorban másnap reggel. Voltak, akik hálózsákkal érkeztek és aludtak is egy keveset, de voltak olyanok is, akik – hiába a csaknem fagyos hőmérséklet – egész éjszaka ott álltak a pénztár előtt.
A hírek több, mint félmilliónyi jegyigénylésről szóltak, vagyis a teljes telítettségében mintegy 80 000 nézőt befogadó Népstadion több, mint hatszor megtelt volna, ha az aréna kapacitása ezt lehetővé tette volna. Elképesztő szám, amelyre Mezey György úgy reagált, hogy ez komoly felelősség, amelyet minden pályára lépőnek át kell éreznie majd a mérkőzésen.
A brazilok elleni kezdőcsapat: Felső sor (balról): Disztl P., Kardos, Kiprich, Nagy A., Esterházy, Détári. Guggolnak (balról): Garaba, Sallai, Hannich, Varga J., Bognár. Fotó: MTI/Németh Ferenc
90 percnyi magyar futballszamba
Ebben nem is volt hiba. A március 16-án sorra kerülő összecsapásra, a zsúfolásig megtelt Népstadionban válogatottunk a Disztl Péter – Sallai, Kardos, Garaba, Varga – Hannich, Nagy A., Détári – Kiprich, Bognár, Esterházy kezdőcsapattal állt fel. A brazilok a Leão – Edson, Oscar, Mozer, Dida – Elzo, Silas, Alemão – Renato, Casagrande, Sidney felállásban vették fel a küzdelmet. A mieink rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már az 5. percben sikerült megszerezni a vezetést. Détári remekül szöktette a jobb oldalon megiramodó Kiprichet, aki jól ívelt középre, és az időközben a kapu elé érő Détári előrevetődve a brazil kapu jobb oldalába fejelt. Nagyszerű gól volt, ami megfogta egy kicsit a vendégeket.
„Őrületes futball-lázban égett mindenki azokban a napokban. Tatán mi is nagyon készültünk, nagyon szerettünk volna bizonyítani, hiszen majdnem egy év után léptünk újra idehaza pályára. Várakozásunkat tovább növelte, amikor értesültünk róla, hogy több százezernyi jegyigénylés futott be a meccsre. Talán ezek az előzmények is közrejátszottak abban, hogy valósággal nekiugrottunk a braziloknak. Igyekeztünk nyomás alá helyezni őket, ami csakhamar eredményt is hozott, hiszen már az 5. percben megszereztük a vezetést. Máig büszke vagyok arra, hogy gólt szereztem a brazilok ellen.”
(Détári Lajos visszaemlékezése)
A gól utáni percekben sokáig csak keresték a labdát, miközben csapatunk szemet gyönyörködtetően játszott. Üröm volt az örömben, hogy Bognár György kevéssel Détári gólja után lesérült, így a januári, katari túrán nagyon eredményes Hannich–Détári–Bognár tengelyt az eredeti terveivel ellentétben mégsem tudta kipróbálni a kapitány. Hozzá kell tenni, hogy a Bognár helyére beszálló Burcsa – függetlenül attól, hogy 1984 tavasza óta nem volt válogatott, s így nem volt részese a vb-selejtezők sikereinek sem – kiválóan játszott. Bár a braziloknak is akadtak lehetőségei, Disztl Péter két-háromszor remekül avatkozott közbe, az első félidő végig rólunk szólt.
Miután a népszerű videómegosztóknak hála a meccs teljes terjedelmében is megtekinthető az interneten napjainkban is, bárki láthatja, hogy milyen fölényben játszottunk és hogy teljesen megérdemelten vonultunk egygólos előnnyel szünetre.
Tíz perces összefoglaló a csodálatos győzelemről. Forrás: YouTube
A második játékrészben továbbra is ragyogóan játszott a magyar válogatott, s bár némileg kiegyenlítődött a játék képe, a brazilok is veszélyeztettek olykor, ám mégis mi szereztünk további gólokat. A 60. percben Sallai megalkuvást nem ismerő védőmunkája ért labdaszerzést, majd átadásából Esterházy iramodott meg. Kicselezte a rátámadó védőt, és remekül lőtt kapura, ezt Leão még bravúrral kiütötte, ám éppen az érkező Kovács Kálmán elé pattant a labda, aki közelről, ballal az üresen maradt kapu jobb felső sarkába bombázott.
„Nem álszerénység, ha elismerem, hogy a gólom nagyobbrészt Esterházy Marci érdeme, aki ragyogóan futott el a jobb szélen, átverte a védőket, és mielőtt utolérték volna, kiválóan kapura is lőtt. A brazil kapus bravúrral védett, ám éppen elém pattant a labda, és ballal bevágtam a felső léc alá. Határtalanul boldog voltam, és ma is büszke vagyok erre a gólomra, jóllehet, azóta is, immár 35 éve megkapom a zrikát Marciéktól, hogy ők rúgatták velem életem gólját… De ez így van rendjén!”
(Kovács Kálmán visszaemlékezése)
Amikor a 72. percben Esterházy maga is betalált – Détári parádés indításával egészen a brazil kapuig gyalogolt –, akkor a stadion, valamint a televíziók előtt ülő milliók egy emberként ugrottak talpra, hiszen biztossá vált, hogy ez a csapat, a mi imádott válogatottunk Brazíliát is képes legyőzni.
Telê Santanának jugoszláv szőlő kellett
A mérkőzést követő szakmai elemzések kivétel nélkül megsüvegelték csapatunk játékát.
Szövetségi kapitányunk, Mezey György igyekezett visszafogottan értékelni. Többször is kiemelte, hogy a győzelem csodálatos, ám abból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.
Ugyanakkor a Magyar Rádió Sportvilág című műsorában – egyedüli alkalommal kapitányi időszaka alatt – egyéni értékelésekre is vállalkozott és valamennyi pályára lépő játékosát kiválóra értékelte. Persze nem is volt oka másként tenni, hiszen ezen a meccsen a magyar válogatott valóban parádézott.
A brazil kapitány érthető módon bosszús volt. Telê Santana immáron a második vereségét könyvelhette el, és bár előzőleg hangoztatta, hogy Brazília számára ez most egyértelműen felkészülési időszak, ahol az eredmény másodlagos, azért a Frankfurtban és Budapesten elszenvedett két vereségnél és a 0–5-ös gólkülönbségnél alighanem maga is jobbra számított. Igaz, azt is el kell mondani, hogy a brazilok több okból sem akartak az „öreg” kontinensre utazni. Felkészületlennek érezték magukat, ráadásul az általuk megszokotthoz képest itt – az egyébként is szokatlanul hideg márciusban – számukra dermesztő volt a klíma. A cserejátékosok például felöltözve, magukat vastag pokrócba burkolva ültek a Népstadion kispadján.
Telê Santana Brazília szövetségi kapitánya sejthetett valamit: semmiképpen nem akarta, hogy csapata pályára lépjen Magyarország ellen. Forrás: internet
Telê Santana, mint régi-új szövetségi kapitány, igyekezett „lefújni” az európai utat, de csak annyit tudott elérni, hogy az eredetileg tervezett öt helyett csupán két meccset kelljen játszaniuk, az NSZK és Magyarország ellen. Talán ez is volt az oka, hogy nem csupán szakmailag, de az egyéb dolgokban is „kötözködött” egy sort. Kiemelte például az állítólagosan hiányos pesti vendéglátást, amelynek ellensúlyozására horribilis összegért szőlőt rendelt csapatának Jugoszláviából, akkori déli szomszédunknál ugyanis a kora tavaszi időpont ellenére lehetett ilyet kapni.
A pesti játékot látva, ahol a mieink játéka okán a brazilok többnyire csak keresték a labdát, alighanem savanyú volt Santanának a méregdrága jugoszláv szőlő…
Elképesztő visszhangok
A nemzetközi sajtó és a Budapestre érkező külföldi szakemberek sem fukarkodtak az elismerő szavakkal.
A világsajtó egyöntetűen kalapot emelt a magyar válogatott teljesítménye előtt, olykor kiemelve azt is, hogy a brazil csapat a valós tudása alatt játszott. Az osztrák lapok különösen Détári fergeteges játékát emelték ki, hozzátéve, hogy a magyar 10-es a világbajnokság sztárja lehet majd.
A franciák több játékos – Détári, Sallai, Disztl Péter – kiemelkedő képességét jegyezték meg, hozzátéve, hogy erre jó lesz majd emlékezniük a franciáknak a június 9-i vb-csoportmeccsen is. A spanyol sajtó megmagyarázhatónak tartotta a brazilok vereségét, hiszen azt egy „nagyon komoly magyar válogatott” ellen szenvedték el. Sőt, volt olyan spanyol lap, amely szerint nagyobb különbséggel is győzhetett volna válogatottunk.
Ami a szakembereket illeti, ott is igen komoly szaktekintélyek fejezték ki elismerésüket csapatunk játéka láttán. Miguel Muñoz spanyol szövetségi kapitány káprázatos magyar csapatot látott a pályán, majd megjegyezte Östreicher Emilnek, hogy kiválóan játszott válogatottunk, és reméli, hogy csapatának nem kell majd játszania a magyarok ellen Mexikóban. Eduard Malofejev szovjet szövetségi kapitány szerint a magyarok sokkal átgondoltabban futballoztak, mint a Selecão, és minden tekintetben felülmúlták a brazilokat. Kanada szövetségi kapitánya, Tony Waiters nem jött ugyan Budapestre, ám két megfigyelőt is küldött a mérkőzésre.
A kanadai kapitány egyik segítője, Verdi Godwin precíziós óraműként írta le a magyar válogatottat, ahol mindenki tökéletesen tudja, hogy mi a feladata és ezek az egyénre szabott feladatok nagyszerűen össze is vannak hangolva. Kiemelte: szerinte csak az a kérdés, hogy ez a magyar válogatott az első vagy a második helyen jut majd tovább mexikói vb-csoportjából.
Henri Michel francia szövetségi kapitány – aki a szovjet kapitányhoz hasonlóan már azzal a tudatos céllal érkezett Budapestre, hogy feltérképezze leendő vb-csoportellenfelét – úgy fogalmazott: remek hangulatú, ragyogó meccset látott, amely sok tanulsággal szolgált számára. Détárit a háromszoros Aranylabdáshoz, Michel Platinihez hasonlította, de kijárt a francia kapitány dicsérete Sallainak és Esterházynak is. Mondandóját azzal zárta, hogy boldogok lehetnek a magyar szurkolók, amiért ennyire kiváló csapatuk van.
A teljes meccs is megtekinthető a fenti videón! Forrás: YouTube/MLSZ TV Archív
Amit a győzelem a szurkolói léleknek adott
S ha már a szurkolók szóba kerültek, a válogatott elképesztő, minden várakozást felülmúló játéka hatalmas hullámokat vetett a magyar futballszerelmesek körében, sőt, az ország egészében is.
Ezután a mérkőzés után még azok is felfigyeltek a csapatra, akik esetleg addig nem. Valóságos „Futbólia” lett hazánkból a brazilverés után. Játékosaink igazi sztárokká váltak, a szurkolók rajongása, szeretete a tetőfokára hágott.
A Brazília elleni győzelem még egy okból különleges volt. Szurkolóként már a brazilok elleni meccset megelőzően is nagyszerűnek éreztük csapatunkat, olyannak, amely versenyképes és győzelmi eséllyel lép pályára aktuális riválisa ellen. Teljes joggal, hiszen az eredmények alátámasztották mindezt. Ám ekkor még megoszlottak a vélemények arról, hogy egy brazil, vagy egy argentin csapat ellen – amelyik nem klasszikus, európai stílusú futballt játszik – elég lenne-e az, amit a válogatott tud, s ami az európai riválisok ellen már bizonyítottan elég volt. A Brazília elleni 3–0 – a korábban már említett okokon túl – ettől is volt akkora siker, ezért is élte meg minden magyar szurkoló extázisként Détáriék „futballkarneválját”. Ugyanis ezután a diadal után joggal érezhettük úgy, hogy ez a válogatott tényleg világklasszis, ez a csapat bárkit képes megverni, mert bármelyik válogatott is van a másik térfélen, mindenki ellen működik a játéka.
Két és fél hónappal a mexikói világbajnokság rajtja előtt, az egyre inkább fokozódó vb-lázban, ennél csodálatosabb érzést elképzelni sem tudott egy magyar szurkoló!
(Folytatjuk!)
[A szerző nemrégiben megjelent könyvében (Az én Aranycsapatom) további részleteket, különlegességeket, valamint játékos-visszaemlékezéseket olvashatnak a Magyarország–Brazília mérkőzésről. A kötet megrendelhető itt és itt.]
Facebook
Twitter
YouTube
RSS