Egy német katonatiszt hétfői bírósági meghallgatásán beismerte, hogy Oroszországnak kémkedett katonai információkat adva át.
“A vádak nagy része stimmel” – mondta hétfőn a düsseldorfi tartományi főbíróságon az Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz közelálló 54 éves férfi, azzal indokolva tettét, hogy tartott egy esetleges nukleáris eszkalációtól az ukrajnai háborúban. Állítása szerint a lökést számára egy a TikTokon közzétett hír adta meg ahhoz, hogy az orosz konzulátushoz forduljon. A százados szerint akkoriban egy oroszbarát, AfD-hez közeli influenszert követett a közösségi videómegosztó alkalmazáson. Mint mondta, számára az volt a lényeg, hogy még időben biztonságba tudja vinni családját. Úgy fogalmazott: azért kereste a kapcsolatot az orosz féllel, hogy időben figyelmeztessék arra, “hogy mikor fog robbanni”. Akkoriban arra számított, hogy hamarosan taktikai atomfegyverek bevetése történik meg. Hozzátette, hogy akkoriban nagyon rossz mentális állapotban volt. A százados ellen Oroszország számára történő kémkedés különösen súlyos esete miatt emeltek vádat. A férfi a német hadseregnél egyebek között elektronikus hadviselési eszközökért felelt – ismertette a német szövetségi vádhatóság képviselője a vádemelésnél. Az illetékes ügyész kijelentette, a vádlott célja az volt, hogy “előnyhöz juttassa a jelen politikai környezetben az orosz haderőt”.
Az ügyben eljáró bíró kijelentette, hogy a vádlott által felhozott indoklást csak nehezen tudja elhinni. A vádlott számára ugyanis egyszerűbbnek tűnt elárulni a hazáját, mintsem orvoshoz fordulni
-tette hozzá. A vádak szerint a százados 2023 májusától önszántából ajánlotta fel együttműködését, bizalmas információkat továbbított a bonni orosz főkonzulátusnak, illetve a berlini orosz nagykövetségnek több alkalommal is. Bár megkereséseire nem kapott választ, újra és újra próbálkozott – postán, e-mailen, interneten keresztüli és telefonfülkéből indított hívásokkal. A férfit elítélése esetén tíz évig terjedő börtön fenyegeti. A vádlottat Koblenz városában vették őrizetbe tavaly augusztus 9-én.
Forrás/fotó: MTI
Talpra magyar!
2024-04-30 at 00:44
…. És én meg azt hittem hogy rengeteg 100ezer rubelért vagy 100euróért.
Talpra magyar!
2024-04-30 at 00:42
Félt? Indoknak jó. De az ítélkező bírónak nem biztos hogy jó érv.
Rémusz.
2024-04-29 at 21:45
Na persze, mert a németek már az összes nyilvános telefont is lehalgatják!!!!!
Meg a kis faxomat. Megasztán, ha jól meggondoljuk, lassan a fricceknek nem lessz egy ütőképes fegyverük sem, hisz mindent átadttak a pöcs zongoristának, természetesen, a jó emberség miatt.
Ezek kéremszépen a libernyák propaganda gépezet mesterkedése, oszt jólvan.
Bandi
2024-04-29 at 20:35
A szokásos AfD elleni lejáratás.
sanya
2024-04-29 at 20:21
Kamu, a szokásos falmelléki etetés
ND
2024-04-29 at 19:29
vagy csak simán meghallott, megtudott valamit az előző munkahelyén a fickó, és ez váltotta ki nála a “mentális” betegséget, Németország meg csak úgy kezeli az esetet, ahogy szokta…
Simán el tudom képzelni, hogy a fickó beijedt, mert megtudta, hogy a németek között több katonai vezető atomháborút akar. AZ amikor valaki a saját fülével hall egy ilyet illetékes személyektől, az valóban kiválthat ilyen “mentális betegséget”.
meglepődnénk rajta? Hát az ukránok atombombát akarnak…Soros meg azt is megírta, hogy kiket kellene beáldozni egy jó kis világháborúban
Attól félt a fickó, hogy nukleáris eszkaláció lesz igaz? És az oroszoktól várt segítséget, igaz? Akkor a kedves hazáját azonosította az atomháború gerjesztőjeként, igaz? VALAMIÉRT…hm…lehet valami vad oroszellenes beszédet hallott meg, tudjátok amikor arról beszélnek, hogy “el kell pusztítani az oroszokat”…nyilvánosan is számos ilyen nyilatkozat elérhető libsi politikusoktól…és akkor egyértelmű, hogy az oroszok megelőző csapást mérnek majd.
vagy csak flúgos volt mint én 😺
Németország esetében nem hiszek én el semmit ami a háborúval kapcsolatos
Gokhlayeh
2024-04-29 at 18:56
“azért kereste a kapcsolatot az orosz féllel, hogy időben figyelmeztessék arra, “hogy mikor fog robbanni”
Mondta a Bundeswehr századosa.😆😆😆
“postán, e-mailen, interneten keresztüli és telefonfülkéből indított hívásokkal…”
A Bundeswehr századosa, aki egyébként Elektronische Kampfführung vonalon dolgozott.😂😂😂😂😂
Vagy tényleg ennyire szint alatti a fószer, vagy valami színdarab az egész.