A világon egyetlen ember létezik, aki véget tud vetni az orosz-ukrán háborúnak, az pedig Donald Trump, Orbán Viktorhoz fogható erős vezető pedig nincs Európában – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának David Cornstein, az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete.
Donald Trump volt amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök őszinte barátok és együtt nagy dolgokat tudnának elérni Európában és Amerikában, és ez a kapcsolat virágozni fog a republikánus párti Donald Trump megválasztása esetén – mondta az interjú során a diplomata.
Orbán Viktor egy olyan ember, aki hisz abban, ami mellett kiáll, és meg is valósítja
– tette hozzá. David Cornstein felidézte, hogy diplomáciai missziója előtt nem volt túl jó a kapcsolat a két ország között, ám büszke arra a munkára, amit a magyar kormánnyal együtt végzett a kapcsolat kijavítása érdekében. “Szívfacsaró” látni azt, hogy mindent, amit nagyköveti munkája alatt építettek, lerombolt a demokrata Biden-kormányzat és budapesti képviselői.
Nem segít, ha egy olyan kormány van hatalmon Amerikában, amely párbeszéd helyett csak kritizál
-fogalmazott David Cornstein, hozzátéve, a maga részéről soha nem a sajtóhoz fordult, ha olyat látott, ami nem helyes, hanem megkereste az illetékes minisztert, vagy Orbán Viktort.
A miniszterelnökkel legtöbbször egyetértettek
– mondta. Hangsúlyozta: Donald Trumpnak egyaránt megvan az érdekérvényesítési képessége Oroszországban és Ukrajnában, ezért egyedül ő tudja tárgyalóasztalhoz ültetni Putyin orosz és Zelenszkij ukrán elnököt.
Megválasztása után az első dolga lesz, hogy megpróbálja befejezni ezt a háborút
– fűzte hozzá. Úgy vélekedett, a mostani a legveszélyesebb időszak az Egyesült Államok számára, ugyanis ha Putyin “keresztülgázol” Ukrajnán, nem fog ott megállni, tovább fog menni. Kína Tajvant fenyegeti, Észak-Korea Dél-Koreát, a Közel-Kelet pedig egy lőporos hordó.
Ilyen körülmények között akár egy baleset, vagy egy véletlen is könnyen kiválthat egy nukleáris háborút
– mondta. A volt nagykövet szerint ég és föld a különbség a Magyarország és az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt folytatott migrációs politikája között. Magyarországon ugyanis nincs bevándorlási probléma, Amerikában viszont az emberek, legtöbbször rossz emberek szabadon járnak át a határon, ami terrorveszélyt is jelent. A bevándorlókat pedig befogadják, aminek az egyetlen célja a demokrata párti szavazók számának növelése.
A magyar megoldás példa lehet az Egyesült Államok számára, mert Magyarországnak olyan vezetője van, aki tudja mit csinál
– mondta. A továbbiakban David Cornstein dicsérte a magyar oktatást, mert az Egyesült Államokban az oktatási intézményekben ahelyett hogy jó oktatást biztosítanának a diákoknak, a transzgender politikát, woke-szellemiséget tanítják.
Magyarországon viszont nem tolerálják ezt, így jobb oktatást kapnak a gyerekek
– fogalmazott. Végül fontosnak nevezte a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) budapesti rendezvényét. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a fórumot az Egyesült Államokban indították útjára.
Ezek a tanácskozások annál is inkább fontosak, mert például Amerikában a liberális nézetek az uralkodók és a sajtó száz százaléka liberális. Ezeken a konferenciákon legalább fórumot kapnak a konzervatív nézetek is
– mondta az M1 aktuális csatornának adott interjújában David Cornstein.
Forrás/fotó: MTI
Carolus
2024-05-01 at 16:22
Teljesen igaza van Cornstein Nagykövet Úrnak.Minden általa említett kérdésben.
Orbán Viktor karizmatikus és gerinces vezető, Trump Elnök Úr is, Cornstein Nagykövet Úr pedig karizmatikus és gerinces diplomata aki sokkal jobban képviselte az USA érdekeit, mint pl. utódja (vagy éppen elődje), mégis sokkal jobbak voltak a magyar-amerikai kapcsolatok neki köszönhetően. Bárcsak visszatérne!
zatyi József
2024-04-30 at 00:51
Meg ne kajálja senki ezt a fasszopót! De Trumpot se! Gondoltam hogy rövid az emlékezet….
Na akkor felidézem én ki ez? Trump meg most árulta el ugye az összes szavazőját. Minden kötöttség nélkül szavazták meg Mike Johnsonnal a 61 mrd ot Ukrajnának. Se hatrvádás semmi nem érdkes ugye…
Na lássuk ezt a gyökeret!
Régebbi kommentem jön 2019-ből.
Ki is vagy te Trump igazából? Legalábbis nekünk Közép Európának?
“Az USA jó viszony azért annyira nem volt jó viszony Trump alatt se.
Lássuk Cornsteint magát:
https://pestisracok.hu/cornstein-nagykovet-trump-azt…/
“Viszont Ukrajna ügye is felvetődött. Mint mondta: az Egyesült Államok komoly támogatója Ukrajnának, katonai, anyagi és humanitárius segítséget is nyújt számára. Hozzátette: “megrendített minket, hogy már több, mint tízezer életet oltottak ki Ukrajnában, őszintén a szívünkön viseljük az ukrán nép sorsát”.
Ugyanakkor megértjük a magyar miniszterelnök és a kormánya aggodalmait is, akiket a 150-175 ezer ukrajnai magyar sorsa foglalkoztat. Támogatjuk a magyar ügyet az oktatás és a nyelvhasználat tekintetében, az nem lehet, hogy akik egész életükben csak magyarul beszéltek, azoknak hirtelen ukránul kelljen tanulniuk és ügyeket intézniük.
De azt is elmondta, hogy ő nem ért egyet az ukrán törvények és a NATO-s ügyek összekapcsolásával. Véleménye szerint Ukrajna fontos ütközőzóna Oroszország, illetve az orosz hadsereg és Magyarország között.
Ennek megmaradása nagyon fontos, Magyarországnak is, és ez összefügg a NATO és Ukrajna jó kapcsolatával.”
Nézzük először magát a nyilatkozatot!
1 Egy nagykövet magánvéleményt mond egy olyan ügyben ahol pozícióban jóval felette álló főnöke és a pozícióban szintén jóval felette álló fogadó ország vezetője egy hete sincs hogy megegyeztek?Miért?:
a, Alapvető diplomáciai hiba
b, Cornstein itt valójában valaki szája….magam erre tippelnék inkább,
2 Azért foglaljuk már össze logikai értéken mit is fejteget itt Cornstein?
Egy mondatban kb ezt:
“Szarjátok le a Kárpátaljai Magyarokat mert Ukrajna Nato tagsága fontosabb nekünk!”
És nyilván ha nekik az. akkor nekünk is az…
És ez lett volna a teljes hivatali idejét ki se töltő Cornstein és a barátsága….
De nézzünk bele a USA Magyar viszonyba is!
Miben látszana ez?
A Trump-Orbán talit nyilvánvalóan már 18-ban letárgyalták.
Mikkel is volt tele a sajtó 18 tól kezdve? Nem idősorrendben írom, csak ahogy az eszembe jut,de össze lehet állítani a sajtóból.
-Talán az Ukrán nyelvtörvénnyel kezdtünk, aztán ez átment oktatási törvénybe.
-Megint felgyújtották a Vereckei emlékművet és mellé basztak egy nacionalista ukrán szart.
-Megvertek pár magát Magyarnak valló ukrajnai cigányt.
-Felgyújtották a KMKSZ irodáját./teljesen véletlenül két Lengyelt vádoltak meg vele később. Ugye a Lengyelek térdelve rimánkodnak lényegileg bármilyen + USA katonai erősítsért az országukba az Orosz fóbiájuk miatt.)
-Halállistát csináltak az Ukránok a helyi és anyaországi problémás Magyarokról.
-Csináltak egy csapat összevonást az Ukránok a Magyar határon.
-Egy laktanyát telepítettek a Magyar határhoz.
-Elkezdték vegzálni a magyar útlevél miatt a határon túliakat.
-Akadályozták a kanyaró védőoltások és segélyszállítmányok átszállítását Ukrajnába.
-Felvették ahogy a Magyar főkonzulátuson állampolgársági esküt tesznek határon túliak és műbalhét vágtak belőle.
Tótia:
Belekötöttek a Magyar Himnuszba Tótiában. Majd egy hétre rá vissza is vonták.
Oláhia
Aztán rákezdték az oláhok.
-Vissza perelni a Bánnfyhunyadi kastélyt és a birtokot újra.
-Megegyezés ellenére mégis csak megtiltani a Magyar vizsgát a MOGYE-n.
-Megint becsukni a Rákóczi F Gimnáziumot.
-Egy kis utcanévtáblázás majd a nagy ágyú Úz völgyi balhé, külön érdekességgel, hogy ki képes egy semmi közepén lévő mobil és netes adó tornyot rongálás nélkül elkussoltatni órákra?Pont amikor megjelenik a helyi Magyar TV stáb élőben közvetíteni?Külföldi tulajdon ugye…ha ez nem CIA akió volt akkor nem tudom mi.
(Több újságírónak rimánkodtam már hogy ugyan vizsgálják már ki azt hogy ki a nyavaja képes rávenni egy külföldi multicég oláhiai leánycégét arra hogy puszira a kedvükért 2-3 órán át kussoljon a net azon a tornyon a semmi közepén két pár ezres település között egy temető mellett? Szartak bele vagyis forró a cucc.)
Szlovének:
Mellé még a friss Szlovén ballib kormány is belénk rúgott egyet a Magyar kormány twitterén kirakott Trianonos kép miatt.
Ugye Marjan Sarecék az elő sikeres Soros doktrínás szörnykoalíciós 8 párti kormány Közép Európában ha Angela Merekel legutolsó kormányát nem számítjuk. Nem is bírták 1,5 évnél tovább…Hazai ellenzékünk meg pont ebben a receptben bíznak…”
Eddig a 19-es kommentem.
Na akkor vagyük át csak gyorsan ezt a szart!
A jelekből arra lehet követkzetetni hogy az Orbán- Trump tali előtti és a követő évet az összes akármilyen mód USA felügyelet álló kormányos Trianoni tolvaj államban megszervezett és egymás közelébe időben leszervezett Magyarellenes provokációkkal baszták tele.
Ennek a célja: UKRAJNA NATO TAGSÁGÁNAK AZ ÁLTALUNK TÖRTÉNŐ BLOKKOLÁSÁNAK A MEGTÖRÉSE!
Ja Trump aki támogat most minket és baszott jó barátunk, mi? Ja, hogyne. Milyen az ellenség?
Nézzetek már vissza két hetet!
Mégis ha beengedjük a Natoba őket-alapszabály ellenesen- mi lett volna a következménye?
Tegyük hozzá, jelen helyzet úgy robbant ki, hogy ma Zelenszkij arról beszélt, hogy jó akkor nem lesznek NATO tagok.
Na mi a tipp egy aktivált tagságra a medve mit lépett volna?
Nézhetnénk 2020-tól az Ukrán-Orosz háborút, DE CSŐVEZETÉK NÉLKÜL, MERT AZ CSAK TAVALY 2021-RE ÉRT EL BENNÜNKET!!!! Igen a Balkáni Áramlatról beszélek, amin ÉPP MOST JÖN A 25% -OS ÁRON VETT OROSZ GÁZ!!!!!
Hmmm? REZSICSÖKKENTÉS?
El bírjátok képzelni ezt 2021-ben?
Látjárok mibe akart belerángatni a frissen kinevezett nagykövete? Igen Trumpé.
Hogy honnan tudom hogy ezt akarta a nyilatkozaton kívül?
https://hu.usembassy.gov/hu/embassy-hu/budapest-hu/embassy-history-hu/chiefs-of-mission-hu/david-b-cornstein/
“Az Egyesült Államok szenátusa 2018. május 24-én hagyta jóvá a kinevezést, és a nagykövet 2018. június 25-én adta át megbízólevelét Magyarország köztársasági elnökének.[……] Cornstein nagykövet 2020. október 30-án befejezte magyarországi szolgálatát.”
Számoljunk!
2018.06.25.-től 2020-ig, 1 év 5 hóap
2020.10.30.-ig 11 hónap
Összesen 2 év 4 hónap. 8 hónap hijján 3 év. Miért nem töltötte ki Cornstein a szokásos USA nagyköveti megbízási 3 évet? Nem keveset szokás fizetni az USA elnöki kampányba és nem rövid ideig, hogy valaki nagykövet lehessen. Csak 8 hónap híjja volt….mi volt ilyen sürgős?
Akkor jött amikor vélhetően épp egyeztették a 2019. Május 15-iki programot. És hogy mikor ment? Mi történt?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Covid19-koronav%C3%ADrus-j%C3%A1rv%C3%A1ny_Magyarorsz%C3%A1gon
“A 2020-as Covid19-koronavírus-járvány magyarországi első regisztrált esetét március 4-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök mint a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs irányítója, az első elhunyt beteget pedig március 15-én jelentették. Március 18-án Müller Cecília országos tisztifőorvos, epidemiológiai szakember már arról adott tájékoztatást, hogy Magyarországon bárhol jelen lehet a fertőző vírus.”
Igen , lehet fosott a vírustól, vagy megjött a DS új műsora az Ukrán Nato tagság meg látszott rajtunk át nemzetiségi kérdés nélkül nem fog átmenni. Cornstein sztem céllal jött. Az volt a célja ha kell Orbán régi álmát az USA elnökkel találkozást is megszervezeve de hozza tető alá az Ukrán Nato tagságot.
Szerencsénkre elbukott.
Komolyan, bele bírtok ti gondolni ebbe mi lett volna itt?
Egyszerre egy Orosz-Ukrán, menekültekkel,DE MOST ELLENSÉG POZÍCIÓBAN OROSZ SZEMMEL, hiszen engedtünk a NATO-val kapcsolatban és egy Covid első hullám. Migrik a határon, és nem jön a gáz az embargók miatt, mert az a kurva cső csak 2021.09.30.-án lett elindítva!!!!Majdnem 22-ben!
https://www.youtube.com/watch?v=JfIYAKE1Z1Y
Legalább akkora mázli az időzítés amiatt hogy kitartottak az USA provokációk ellenére, mint anno amikor pont egy nappal a Svájci frank árfolyam változás előtt rögzítették az árfolyamot a deviza hitel törlesztési moratóriumnál…Bele is dőlt volna az ország.
Trump, Cornstein a haverunk, ja, hogyne…..ilyen haver ne jöjjön sose bográcsolni.
Attól hogy valaki tetszetőseket mond, megsimizi a fejünket,vagy úgy tesz mintha segítene, simán lehet a legnagyobb rosszakarónk.
Epilógus:
VALAKI MEG TUDJA MONDANI MI ROSSEBÉRT ANNYIRA FOTNOS AZ USA-NAK IS MEG AZ UKRÁNOKNAK IS HOGY INKÁBB SZEMBE HUGYOZNAK AZ ÖSSZES SAJÁT ÉRDEKÜKKEL, MINDEN NEMZETKÖZI TÖRVÉNNYEL , CSAK HOGY BASZTATHASSÁK A HATÁRON TÚLI MAGYAROKAT, AKÁR A NATO TAGSÁG ÁRÁN IS?
Mert ugye mikor kerülünk a legnagyobb szarba a témában? Ha Cornstein megfogja és elintézi hogy az Ukránok megszűntessenek minden diszkriminációt. Akárhogy, akár csak a Magyarokra vontakozóan de valahogy!
Nem?
Köpni nyelni nem tudtunk volna semmit, hogy ezek után miért nem támogatjuk a NATO tagságát Ukrajnának holott kb sejetettük akkor is hogy ez lenne a vége ami most megy csak onnantól mág minket is utálnak az Oroszok. MIÉRT? MIÉRT NEM ENGEDTEK?
De meg az egész szarkavarást se értem. Úgy van ez előadva, hogy csak miattunk nem lettek Nato tagok, közben már kimondták, háborús konfliktusba álló ország nem vehető fel! Akár mit csinálunk akkor se lehetettek volna NATO tagok! Akkor meg mire volt jó ez a sok szájba vert provokáció?
Kutya legyek ha értem, komolyan mintha kergetnének minket hogy jóban legyünk az oroszokkal direkt. Nem értem.
Talpra magyar!
2024-04-30 at 00:49
Helyette Bidenék Sorosék küldtek egy buzit aki együtt szédervacsorázott nem csak Nagy Ervinékkel de a zsidózó fasiszta hitlerista Gyöngyösi elvtársával. Ja Soros György meg a világháborúban nevelőapjának segített elzabrálni a zsidók vagyonát.
Sanyáta
2024-04-29 at 22:16
Ez egy jó csóka volt, kár hogy elment….egy két jó szót mondhatna a mostani követnek….!!! Mit és hogyan kéne csinálni!!!
aladin
2024-04-29 at 20:45
Hogy mit mondott a volt amerikai nagykövet David Cornstein, hogy Orbán Viktor egyedül a legerösebb vezetö Europában, “Ezt is csak itt egyedül nálunk az ATV.-ben halhatja”.
bl
2024-04-29 at 18:51
Aki nem hisz abban ami mellett kiáll, az milyen ember?
Mert a nyugati vezetők többsége olyan dolgok mellett áll ki, amiben feltehetően nem hisz (gender, noborder, drogliberó, abortusz, eutanázia, háború, pogromok, stb).
Vagy hisznek benne????