A bőnyi Szent István Általános Iskolában április 29-én, az első tanítási órát követő szünetben – minden előzmény nélkül – hátba szúrta osztálytársát egy 25 cm pengehosszúságú késsel az iskola hatodik osztályos tanulója – idézte fel közleményében a police.hu, hozzátéve, az áldozatot, egy 12 éves kislányt életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították a győri kórházba.
A police.hu arról ír, a szintén 12 éves elkövetőt a helyszínen elfogták, a lány gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van.
Az eset eddig tudható részleteiről Nagy Ágnes r. ezredes, a vármegyei rendőrfőkapitány bűnügy helyettese tájékoztatta a sajtó képviselőit. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára egy más témában tartott szolnoki sajtótájékoztatón azt mondta,
a megszúrt lány állapotát stabilizálták az orvosok, túl van az életveszélyen.
Az államtitkár arról is szólt: senki nem tud arról, hogy a történteknek előzményük lett volna.
Forrás: police.hu
Facebook hozzászólás
zatyi József
2024-04-30 at 01:04
Bőny? Van ott magyar?
Sanyáta
2024-04-29 at 22:37
A fater és a muter mehet a kóterba, de azért az is fontos mi történt a háttérben……mert valami fontos történt az tuti, egy gyerek már a vonat elé vetette magát a csesztetésért, itt mi történt!!?
Királytigris
2024-04-29 at 19:42
Ezt a késelő lányt inkább pszichiátriai kezelésben kellene részesíteni egy zárt intézetben, és onnan soha nem szabad kiengedni!!!
Ha kiengedik, ugyan ki lesz hajlandó ezzel a közveszélyes elmebeteg gyerekkel még egyszer egy iskolába járni?
Nahát
2024-04-29 at 18:57
A kedves jó szülőket kell felelősségre vonni.
TalEle
2024-04-29 at 18:30
A pedagógus felelőssége nem merül fel az ilyen esetek megelőzésében? Ha látja, hogy valakit folyton cikiznek, megaláznak a többiek, akkor nem lenne kötelessége közbe lépni?…
Talpra magyar!
2024-04-29 at 18:23
Teljes felépülést kívánok a megszúrt diáklánynak.
gyozo2018
2024-04-29 at 18:21
Eljutottunk odáig, hogy az iskola kapukban át kell világítani a belépőket?
Nagyon úgy néz ki.