Pesti Srácok

Feltételezett terroristát vettek őrizetbe Berlinben

Feltételezett terroristát vettek őrizetbe Berlinben

A berlini rendőrség egy kiterjedt terrorellenes akcióban péntek reggel két embert vett őrizetbe, akik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek toboroztak Németországban.

Az ügyészség és a rendőrség hivatalosan azzal gyanúsítja a 41 és 43 éves férfiakat és három további embert, hogy "súlyos államellenes bűncselekmény" elkövetését készítették elő Szíriában. Azt nem feltételezik a hatóságok, hogy az illetők Európában akartak volna támadásokat végrehajtani.

A péntekre virradó hajnal végrehajtott rendőrségi akcióban összesen tizenegy lakást kutattak át a rendőrök a német fővárosban, elsősorban annak Wedding nevű negyedében. A terrorellenes razziában 250 egyenruhás és három különleges egység vett részt.

PestiSracok facebook image

A német hírszerzés becslése szerint az elmúlt időszakban legalább 550 ember utazott Németországból Szíriába, és 180-an közülük már hazatértek. Sokuk ellen büntetőjogi eljárás folyik.

Csütörtök este Belgium több pontján is nagy erőkkel vonult fel a rendőrség terrorizmussal gyanúsított személyek ellen, az akcióban két ember életét vesztette, egy megsebesült. A hatóságok szerint az érintettek azon voltak, hogy súlyos terrorcselekményt kövessenek el Belgiumban.

vs.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?