Pesti Srácok

Fenyő-gyilkosság: a fegyházban hallgatják meg Portik Tamást

Fenyő-gyilkosság: a fegyházban hallgatják meg Portik Tamást
Portik Tamás vádlottat elvezetik az ellene és társai ellen emberölés bűntette miatt megismételt eljárásban indult büntetőper első tárgyalásáról a Fővárosi Törvényszéken 2019. március 11-én. Harmadszor tárgyalják újra első fokon a Prisztás József vállalkozó ellen 1996-ban elkövetett merénylet büntetőügyét. Az első perben Portik Tamást felbujtóként 11 év fegyházra ítélték, a gyilkosságot végrehajtó H. István tíz évet kapott. A Fővárosi Ítélőtábla azonban új eljárást rendelt el, de Portikékat ez alkalommal is bűnösnek találták, büntetésüket 15 évre emelték. Az ügyben 2017 végén állt be újabb fordulat, amikor a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt életfogytiglanira ítélt Jozef Rohác azt mondta, más követte el a gyilkosságot, majd a perújítási nyomozásban magára vállalta a gyilkosságot. Fotó: Horváth Péter Gyula

Csütörtökön a Gyárfáshoz hasonlóan felbujtással vádolt Portik Tamást is meghallgatják a Fenyő-gyilkosság ügyében – derült ki a Gyárfás-per keddi tárgyalásán. Mivel Portik fokozott biztonsági szinten őrzött, a tárgyalást a büntetés-végrehajtási intézetben tartják meg, amit a sajtó a bíróság épületéből, videórendszer segítségével követhet nyomon.

Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség 2019 nyarán emelt vádat felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fenyő-ügyben. A vádirat szerint Gyárfás az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, akárcsak Fenyő János. Az úszószövetség volt elnöke és a Vico nagyhatalmú ura között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc, és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki.Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy a játszma végleges lezárása érdekében megöleti Fenyőt. Emiatt 1997 szeptemberében megbízta Tasnádi Pétert, hogy szervezze meg a gyilkosságot, aki azt tizenkétmillió forintért vállalta, azonban, miután átvett hatmillió forint előleget, nem teljesítette a megbízást. Ezért Gyárfás megbízta az éjszakai életben már akkor is jól ismert Portik Tamást is, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. A vád szerint Portik a megbízást elfogadta, és rávette – az emiatt időközben jogerősen elítélt – Jozef Rohácot a médiamogul megölésére. Rohác 1998. február 11-én a késő délutáni órákban a II. kerület, Margit utcán a piros lámpánál, a gépkocsijában várakozó Fenyőhöz lépett, és egy gépfegyverrel kivégezte a médiacézárt.

Portikot a fegyházban hallgatja meg a bíróság

Kedden Gyárfás Tamás meghallgatásával folytatódott a per, melyen – a hétfői tárgyaláshoz hasonlóan - a Portik Tamás által a 2000-es években rögzített, a vád fontos bizonyítékát jelentő Portik-Gyárfás-hangfelvételek leiratainak elemzése volt a téma. A volt producer a hétfői határnapon egyébként újra felhívta a figyelmet arra, hogy a rossz minőségű felvételek alapján téves leiratok készültek, amelyekből a nyomozóhatóságok helytelen következtetéseket vontak le, holott a valóban elhangzott mondatok épp az ő ártatlanságát igazolják (az ügyészségnek erről persze más a véleménye). Az egykori úszószövetségi elnök beszélt arról is: nem tudta, hogy beszélgetéseiket a másik felbujtónak tartott Portik Tamás rögzítette, és arra is csak később jött rá, hogy Portik ki akarta vele mondatni, hogy ő rendelte meg Fenyő János likvidálását.

PestiSracok facebook image
Gyárfás a Fenyő-per egy korábbi tárgyalásán. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Emellett Póta Péter bíró a beidézett szakértőt arról kérdezte, hogyan halad a hangfelvételek feldolgozásával. A szakértő elmondta, a felvételeket kitisztítják, lehalkítják a háttérzajokat, a beszédtempót lelassítják, ami sokat javít a felvételek minőségén. A szakember hozzátette: az így kapott hanganyagokon jobban hallhatóak lesznek a hangsúlyok, és véleménye szerint az eddig nem jól kivehető beszélgetés-részletek is hallhatóbbá válnak számára (az ügyészség korábban nyilatkozott a felvételekkel és leiratokkal kapcsolatban, részletek itt). Póta Péter úgy döntött, hogy a szövegrészekre akkor térnek vissza, amikor a teljes hanganyagról megkapják a szakértői jelentést. Ez több hét múlva várható, amikor több tárgyalási napon keresztül a bíróság lejátssza a teljes beszélgetést, majd ezek után újabb kérdéseket intéznek Gyárfáshoz.

A keddi tárgyaláson az is kiderült, hogy Portik, aki nem lehetett jelen Gyárfás vallomástételénél, csütörtökön bekapcsolódik a perbe. Mivel Portik Tamás fokozott biztonsági szinten őrzött, a tárgyalást a büntetés-végrehajtási intézetben tartják meg. A bíró, a védelem, valamint a vádhatóság képviselői mennek be a fegyházba, és ott tartják meg a tárgyalást, amit a sajtó a törvényszék épületén belül, zárt láncú videóközvetítés segítségével követhet nyomon. Portik Gyárfáshoz hasonlóan tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez, így várhatóan rövid meghallgatásra lehet számítani.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.