Ferenc pápa nem lesz a haladárok kedvence. Nem elég, hogy az egyházfő nemrégiben arról beszélt, hogy az orosz–ukrán háború egyik oka talán a NATO túlterjeszkedése volt, most a genderideológiának is nekiment. A szentatya ugyanis – a katolikus tanítással egyébként teljes összhangban – arról beszélt, hogy szexuális beállítottságától függetlenül szeretnünk kell minden felebarátunkat, de különbséget kell tennünk az ember és a lobbi között, utóbbit pedig egyenesen egy káros ideológiai gyarmatosításnak nevezte.
A magyar sajtót is bejárta a pénteki hír, miszerint Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a kötelező papi cölibátus eltörlését a római katolikus papok számára. Amint arról a Mandiner is beszámolt, az Infobae argentin hírportálnak adott interjújában a katolikus egyházfő „átmeneti előírásként” utalt a cölibátusra, illetve a cölebsz életállapotra, rámutatva, hogy a keleti katolicizmusban lehetőség nyílik arra, hogy a papok nősüljenek – pontosabban arra, hogy még pappá szentelésük előtt megnősülhessenek – emlékeztet a Mandiner.
A pápa ugyanakkor erős kételyt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy ez a változtatás pozitív hatást gyakorolna-e a papi hivatást választó férfiak létszámára. Általános tapasztalat ugyanis, hogy pusztán azért, mert nem kell nőtlenségben élniük, nem jellemző, hogy a keleti rítusú katolikusok körében, vagy más keresztény felekezetek között magasabb lenne a lelkipásztori, lelkészi szolgálatot választók aránya a hívek körében, legalábbis azokon a területeken, ahol a kereszténység jelenleg számszerűleg zsugorodik. A két jelenséget tehát nem érdemes feltétlenül egymáshoz kötni. 2019-ben Ferenc pápa a cölibátussal kapcsolatban még arról beszélt:
Személy szerint úgy gondolom, hogy a cölibátus ajándék az egyháznak. Azt mondanám, hogy nem értek egyet az opcionális cölibátus engedélyezésével, nem.
Később a Szentszék sajtószóvivője is erre a gondolatsorra utalt vissza, amikor arról kérdezték, várható-e, hogy megváltozik ez a helyzet a teljes katolikus egyházban. Friss, fentebb idézett interjújában Ferenc pápa megerősítette, hogy ő maga jó dolognak tartja a cölibátust, majd arra is emlékeztetett, hogy amíg a cölibátus „átmeneti előírás”, addig a papság örök.
(A cölibátus) nem örök, mint az egyházi rend szentsége, amely örökké tart, akár tetszik, akár nem. Az már más kérdés, hogy elmegy-e (ti. a pap otthagyja-e egyházát – a szerk.) vagy sem, de ez örökre szól!
– fogalmazott a szentatya. A magyar liberális sajtó előszeretettel idézte interjújának azon szakaszát is, amelyet a homoszexuális és leszbikus személyekkel kapcsolatban tett. Ferenc pápa ebben a szakaszban arról értekezett, hogy Isten minden embert örömmel lát az egyházban, függetlenül szexuális identitásától.
Jézus nagyszerű választ adott erre a kérdésre: mindenki, mindenki térjen be
– fogalmazott az evangélium tanítására alapozva Ferenc pápa.
Amikor nem volt elég vendég a lakodalmon, ő azt mondta: menjetek ki az útkereszteződésbe, és hívjatok be mindenkit. Jó embereket, rosszakat, időseket, fiatalokat: mindenkit. Ez a vétkesek egyháza. Nem tudom, hol van a szentek egyháza, mi itt mindannyian bűnösök vagyunk. És ki vagyok én, hogy megítéljek valakit, ha egyszer jó szándékú?
– tette fel a kérdést, pontifikátusa során immár nem először. Az egyház tanításával egybehangzó nyilatkozatában ugyanakkor hozzátette:
Azonban ha inkább az ördög bandájához akar tartozni, nos, akkor meg kell védenünk magunkat. Manapság nagyítóval vizsgálják ezt a kérdést, de úgy vélem, az evangélium lényegét kell néznünk: Jézus mindenkit hív.
Más társadalmi különbségekkel kapcsolatban is ugyanerre utalt mindössze egy nappal korábban, egy másik interjúban, amikor úgy fogalmazott:
Az egyház nemcsak egyesek otthona, az egyház nem szelektív.
A fentivel ellentétben nem futott be azonban nagy „karriert” a honi liberális sajtóban Ferenc pápa egy másik, szintén nagyon friss nyilatkozata, amely érthetőbbé válik, ha alaposan megnézzük, milyen témákban fejtette ki a véleményét. Róma magyarországi látogatásra készülő püspöke a (szintén argentin) La Nación című lapnak adott interjújának rögtön az elején ugyanis arról beszélt: „a gender-ideológia korunk legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítása”. A lapnak válaszolva Ferenc pápa cáfolta, hogy a nemek kérdéséről szóló szövegen dolgozna, ugyanakkor hangsúlyozta: azért beszél erről a kérdéskörről, mert mint mondta, „vannak kissé naiv emberek, akik azt hiszik, hogy ez a haladás útja, és nem tesznek különbséget a szexuális sokféleség vagy a különféle szexuális lehetőségek tiszteletben tartása és a nemek antropológiája között”. Rámutatott: mindez azért veszélyes, mert „megsemmisíti a különbségeket, valamint a férfi és nő értékét, ezáltal pedig megsemmisíti az emberiséget”. Mint mondta, a különbségekben lehetséges a növekedés, a gender antropológiája (amely természetesen teljes ellentétben áll a keresztény antropológiával és a katolikus egyház tanításával – a szerk.) és ideológiája pedig „felhígítja a különbségeket, és uniformizálja a világot, unalmassá és egyformává teszi”, amely pedig ellenkezik az ember hivatásával.
A beszélgetés során Ferenc pápa megjegyezte azt is, hogy megnyilatkozásai során minden alkalommal különbséget tesz aközött, hogy mi az eltérő szexuális irányultságú emberek lelkipásztori szükséglete, és mi a genderideológia.
Ez két különböző dolog
– hangsúlyozta a szentatya. Amikor a La Nación római tudósítója, az interjút készítő Elisabetta Pique felvetette, legutóbbi argentínai látogatásakor a hatóságok arra kérték, töltsön ki egy űrlapot, amelyen megjelölhette, hogy „férfi, nő, vagy nem bináris”, Ferenc pápa úgy reagált: mindez Robert Hugh Benson 1907-ben írt, A világ ura című regényére emlékezteti.
Ebben a disztópiában a szerző egy olyan jövő vízióját vázolja fel, amelyben a különbségek eltűnnek, minden ugyanolyan, minden egységes és az egész világnak egyetlen vezetője van
– mutatott rá Ferenc pápa.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média
Facebook
Twitter
YouTube
RSS