Pesti Srácok

Ferenc pápa szerint tanulnunk kell a menekültek bátor kitartásából

Ferenc pápa szerint tanulnunk kell a menekültek bátor kitartásából

Az otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek iránti könyörületre szólított Ferenc pápa vasárnap, a menekültek világnapján, és humanitárius folyosók létesítését szorgalmazta az otthonukat elveszítők és az éhezők számára Mianmarban. Az egyházfő kijelentette, hogy meg kell nyitni a szíveket a menekültek előtt.

– mondta a pápa. A menekültek világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete 2001-től tartja meg minden évben. Ferenc pápa szokása szerint az Apostoli Palota Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Bejelentette, hogy csatlakozik Mianmar püspökeihez, akik felhívásukban a nemzetközi közösségtől kértek segítséget az ázsiai ország több ezer otthon nélkül maradt éhezője számára. A pápa emlékeztetett, hogy a püspökök humanitárius folyosók felállítását szorgalmazták, valamint azt, hogy a templomok, pagodák, kolostorok, szentélyek és az iskolák, kórházak is semleges, védett helyszínnek számítsanak. A menekültek világnapjának estéjén Olaszország több intézménye épületét kék színnel világítják meg, köztük a római parlament felsőházát is.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint a világban meghaladja a nyolcvankétmilliót a háborúk, erőszak, üldözés miatt otthonukból menekülők száma.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Tony Gentile

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.