Pesti Srácok

Fiala Prágába hívta a V4-ek vezetőit, de közben fanyalogva arról beszélt a sajtónak, hogy Ficóval és Orbánnal nem öröm tárgyalni

Fiala Prágába hívta a V4-ek vezetőit, de közben fanyalogva arról beszélt a sajtónak, hogy Ficóval és Orbánnal nem öröm tárgyalni

Robert Fico szlovák miniszterelnök legújabb nyilatkozatai Ukrajnáról befolyásolni fogják a visegrádi négyek keddi kormányfői csúcstalálkozóját Prágában – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök hétfőn, a prágai repülőtéren, mielőtt elrepült volna az orosz támadás ellen védekező Ukrajna további támogatásával foglalkozó nemzetközi találkozóra Párizsba.

Petr Fiala keddre kormányfői csúcstalálkozóra hívta meg Prágába visegrádi partnereit – Donald Tusk lengyel, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnököt.

– mutatott rá Petr Fiala, majd megjegyezte: a Robert Ficóval és Orbán Viktorral folytatandó tárgyalások számára nem jelentenek "nagy örömet" – idézte a CTK hírügynökség a politikus szavait. A szlovák kormányfő az elmúlt napokban több nyilatkozatában is relativizálta az Ukrajnának nyújtandó segítség szükségességét. Megismételte korábbi elutasító álláspontját az Ukrajnának küldendő fegyverek ügyében, és "sikertelennek" minősítette a nyugati országok Ukrajna-stratégiáját – emlékeztet a cseh hírügynökség. Petr Fiala hétfőn kijelentette: véleménye szöges ellentétben áll Robert Fico véleményével.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a cseh miniszterelnök.

– húzta alá Petr Fiala.

– mutatott rá a cseh vezető.

– fejtette ki Petr Fiala újságíróknak.

– vélekedett a cseh kormányfő.

A prágai kormányhivatal szerint az ukrajnai helyzet lesz az egyik központi témája a keddi, prágai V4-es kormányfői csúcstalálkozónak. Ezt megelőzően Petr Fiala külön találkozik Donald Tusk lengyel kormányfővel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.