Óriási árvíz közeledik, valóban mindenhol ember kell a gátra. Ilyenkor, minden alkalommal csak úgy tódulnak a politikusok, segítenek a védekezésben. Persze, mindig van ebben valamennyi pozőrség is, de legalább példát mutatnak és arra ösztökélik az embereket, hogy a közösség erejével szálljanak szembe a vésszel, mindenkinek van helye a munkában és szerepe a védekezésben. A vész esetén tényleg mindegy, hogy ki milyen pártban politizál, meg kell állítani a vizet, így a politikai felhangot is elnézi az ember, mert üzenet ez minden magyar embernek, hogy össze kell fogni. Gyurcsánytól kezdve a Mi Hazánkig, az ellenzéki és kormánypárti politikusok közül nagyon sokan pakolnak homokzsákokat, lapátolnak és persze posztolnak a közösségi oldalakon. Megint Magyar Péter bontotta meg a sort, mert még ezt is kirívóan gusztustalan módon kezelve szólogatott be mindenkinek. Ilyen vészterhes időben elnéztük volna neki, ha megy az önsztárolás, de amit a strasbourgi meghallgatással kapcsolatban, a fennhéjázó beszólogatással és a kicsavart tagokkal tartott vadiúj lapáttal művelt, az annyira gyomorforgató, mint amit sajnos eddig megszokhattunk tőle. Ilyen egy ficsúr a gáton, aki semmihez sem ért, és még lapátolni sem tud.
Őszintén mondom, várva az utóbbi idők egyik legkeményebb árvizének levonulását, semmi pikírt írást nem szerettem volna elkövetni, ez valóban olyan probléma, ami nemzeti összefogást kíván, ahol mindegy, hogy ki, milyen párt tagja, vagy politikusa, nekik és a magyar embereknek közösen kell átvészelni ezt a helyzetet. A vizet visszafújni képes Karácsony Gergely, a teherautót fél kézzel visszalökő Gyurcsány Ferenc sem ihletett meg, talán még a Karanténvlogba sem teszem a díszes csapatot, mert ez most nem erről szól, ezzel nem viccelünk. A közös védekezés fontos üzenet a fotelből nagyokat mondóknak is, hiszen most valóban legény kell a gátra. De persze a gáton csak vadiúj lapáttal érdemes megvillanni, amire sár, föld, kosz, de még föld sem tapad. Magyar Péternek ez sikerült, és ez a pozőrség kenterbe veri Gyurcsány teherautós történetét, émelygést és rosszullétet vált ki minden jó érzésű emberből, főleg, ha meghallgatja a pöffeszkedő üzeneteket is.
Magyar Péter elszállt. Nem először, de megint magától. Természetesen a rajongó agymosottak csak újabb zseniális pillanatokat látnak, és talán még tapsolnak is, hogy a szokott kétszázezres fehér cipő helyett menő gumicsizma feszül a messiásuk lábára, a tuti dzseki alatt pedig a gyúrás utáni lazulós lapátolás szálkásítja tovább az Embert. Nem írnék ilyeneket, ha a sár nélküli lapát gazdája nem üzenne óránként valami olyasmit a világba, hogy tulajdonképpen rajta múlik itt minden, valamint nem utasítana minden kormánypárti politikust arra, hogy mit csináljon, vagy mit kellene csinálni. Ha a miniszterelnök döntést hoz, Magyar Péter egyből jelentkezik, hogy az ő utasítását hajtotta végre. Eközben többen már a megváltói oldalra is posztoltak, hogy fél óra pózolás után Magyarék már léptek az árvízvédelmi helyszínekről. Már önmagában ez gyomorforgató, de az igazi gond az a pökhendi, “ki ha én nem” hozzáállás, az az agresszív retorika, amit ez az ember a magyarok felé kürtöl.
Magyar már most píár miniszterelnöknek érzi magát és ehhez méri saját teljesítményét, ő már parancsokat oszt az egész nemzetnek, arról beszél, hogy most össze kell fogni, nem szabad megbélyegezni a másikat, majd ellentétet szít, megosztja az embereket és megbélyegez másokat. De tudjuk, ha ő lenne a miniszterelnök, a Duna nem is mert volna lefele folyni, sőt még az esőfelhők is kikerültek volna bennünket, a nyári aszálykor ellenben megfelelő mennyiség hullott volna a földekre. A szomorú az, hogy egy igen jelentős réteg még ezeket az ostobaságokat is elhinné Magyarnak, aki ettől a hozzáállástól egyre bátrabb és egyre arcátlanabb.
Mert ilyenkor a honvédségbe is beleáll a marketinggátas lapátkirály, mert ő nem földet lapátol a zsákokba, hanem árkokat ás még mélyebbre, mindezt egyetlen okból kifolyólag: SAJÁT MAGA miatt. Nincs ennek semmilyen más célja, csak az, hogy amikor Magyar Péter reggel felkel és belenéz a tükörbe, megint azt mondhassa, hogy “imádlak, Peti”. Megint rólad szólnak a hírek, és megint neked van a legmenőbb lapátod, a dzsekiről és a gumicsizmáról nem is beszélve. Mert árvíz ellen ez kell, semmi más.
Sunking
2024-09-17 at 11:11
Szeretném látni a PS munkatársait is a gátakon….ne csak a mocskot fröcsögjék…
Mózes Zsolt
2024-09-17 at 11:09
Az a lapát vadiúj, nem látott még homokot.
odu
2024-09-17 at 11:06
Egy tipikus “árvízi melós”, aki balossal felülről fogja a lapátnyelet , de nemsokára a baráti média segítségével elérheti legnagyobb a “valós árvízi hajós” címet is.
Édi
2024-09-17 at 11:04
A vezető képen is rajta tartja a szemét a nőn, hogy jól tartja-e a zsákot, mérlegeli hogy tud onnan dobbantani? Jól döntött, hogy ehhez kamera kell már, a poloska nem elég.
sumer
2024-09-17 at 11:01
“A munka közben természetesen beszélhetünk…”
Ennél nagyobb ripacsságot tényleg nehéz eképzelni! És van, aki ezt is beveszi… :))))))
Zolee
2024-09-17 at 11:00
Srácok,nem veszitek észre, hogy ez mennyire kontraproduktív? Az összes politikus, a Megafonos Deák Dániellel együtt homokzsákokkal fotóztatja magát, de ti megint Magyar Pétert próbáljátok lejáratni, ahelyett,hogy most mindenki elfelejtené a politikai különbségeket és segítene.
futóbolond
2024-09-17 at 10:53
“Kedves Orbán (Balázs)!Hallom így 220 nap után, a miniszterelnök európai parlamenti performanszához közeledve kezdett kínossá válni, hogy a több millió honfitársunk által támogatott ellenzéki párt vezetőjeként nem engedtek be élő adásba az évi 140 milliárd forint közpénzből működtetett “köz”médiába.Köszi, hogy szeptember 19-re intéztél egy randit kettőnknek, de talán hallottál róla, hogy jelenleg az egész ország (talán lassan a kormány is) a valaha volt egyik legsúlyosabb dunai árvíz elleni védelmi munkálatokon dolgozik. Így tesz a TISZA Párt több, mint ezer önkéntese és jómagam is.Balázs,Egy ilyen, valódi veszélyhelyzetben a felelős politikusok az ország védelmét szervezik és abban aktívan is részt vesznek. Ilyenkor nem a propaganda adótokon kell okoskodni, hanem meg kell fogni a lapátnyél (és a munka) végét.Balázs,Várlak szeptember 19-én 17:00 és 18:00 óra között a Római-parton homokzsákot tölteni. A propaganda médiátok élőben közvetítheti, hogy melyikünk tölt meg egy óra alatt több zsákot. Javaslom, hogy hozd el Rogán Tónit, hogy tartsa a zsákot (tudod, két ember kell a töltéshez…). A munka közben természetesen beszélhetünk…”
Talpra magyar!
2024-09-17 at 10:47
És mit mondtok a homokot lapátoló VV Szandira vagy urára a Bohóc Boborján Kristófra?
Jack Sparrow
2024-09-17 at 10:46
Lehet valakinek antipatikus Magyar Péter. hiszen 14 évig ő is részt vett a korrupt és autokratikus NER kiépítésében. De hogy árvízi vész idején nem jártatja a száját, hanem megfogja a lapát végét és részt vesz a védekezésben, azt biztos. Remélem minden értelmes és gerinces politikus követi a példáját.
Theo
2024-09-17 at 10:45
A kesztyűs marokszedő csaj kicsoda?
Sas
2024-09-17 at 10:42
elképesztő, hogy egy miniszterelnök annyit nem képes felfogni, hogy ez a barom miért fog heroikusnak tűnni.Mert nincs bűntetve.-
Dodo
2024-09-17 at 10:36
elvisznek innen…hova?2024-09-17 at 09:5
Én jól érzem magam Magyarországon. Igaz, nem adok elő képtelen marhaságokat (1,5 millió ember) Pedig zsidó se vagyok. Jaj, a nép helyzete: A ki dolgozik boldogul, aki hőbörög, az Gyuri bá’ ingyen eurójára vár. Holnap megyek ellenőrző ultrahangra – egészségügy. Be kell jelentkezni, nem hívnak be, tetszik tudni! Infláció van, de nem az egekben. Maga egy elkeseredett ingyenélő, akivel csak többen vagyunk az ebédnél, kevesebben vagyunk a munkában.
Átlagember
2024-09-17 at 10:33
Kevés visszataszítóbb jelenség van annál, mint amikor egy politikus látványosan homokzsákol a gáton.
Politikai pártállásától teljesen függetlenül.
Ha viszont kormánypárti az illető – nos, akkor azonnal picsán kell rúgni, mert ezek szerint annyira rosszul vezette/szervezte meg az országot, hogy még őrá is rászorulás van a gátakon.
Ugyanis!
Ugyanis: egy olyan “alvíz-országban”, mint amilyen Kismagyarország, már az elemi iskola első osztályától mindenkinek TUDNIA KELL, hogy itt az árvizek rendszeresek.
1-2-3 évente tutibiztos, hogy jönnek, jönni fognak.
Úgyhogy pontosan tudni lehet, hogy mire és hogyan kell felkészülni.
(Abba bele sem megyek, hogy nem “védekezni” kellene a nagy vizek ellen, hanem azokat MINDET elvezetni és tárolni a szintén tutibiztos nyári aszályokra!!!).
Úgyhogy nekem a politikus ne zsákoljon a gátakon, hanem üljön – most is – az irodájában és SZERVEZZE A VÉDEKEZÉST (ha már akkora barmok vagyunk, hogy hagyjuk az országon keresztül vágtatni ezt a sok jó vizet!).
süni
2024-09-17 at 10:30
Amíg a kormánynak dolgozott nem érdekelte az árvíz,és az elesett emberek,csak a milliók dőljenek a zsákjába:) szemét bunkó!
Sas
2024-09-17 at 10:28
ha ez a félkegyelmű miniszterelnök lesz, akkor a magyar kormány nagy pofája-ugyanakkor gyakorlati impotenciája miatt lesz-csak szavak szintjén keménykedik a kormány-de a törvényeket nem tartatja be-ez a mocsok pl. rémhíreket is terjeszthet-erre elkezdik kérlelni, hogy ne tegye……..ennyi ez a kormány.Egészen elképesztő.Fel sem dereng bennük, hogy tényleges erőt mutassanak-puhányak , mint a volt feleség-akit ez az elmebeteg verhetett is.Ez lesz a nemzet veszte-ez a bohóc-fidesz-kormány-ez a pofázógép-kormány-amely még a saját törvényeit sem meri betartatni-a tömeg a mellé áll, akit erősnek hisz.MIT TISZTELJEN A BOHÓC KORMÁNYBAN, AMELY MINDENT ELTŰR?
Rózsa
2024-09-17 at 10:27
Szerintem Magyar Péternek direkt olyan homokot vittek oda, amely nem ragad rá a lapátra. Tessék elképzelni, milyen nehéz lehet a nedves homok, hiszen egyébként meg esett az eső is, és azt Petike nem is tudta volna felemelni, a nagy fizikai erejével, és ha egész nap lapátol, akkor akár bele is halhat. Ennek következtében szerintem csak a fénykép kedvéért vette a kezébe a lapátot, amiről azt sem tudta, hogyan kell megfogni. Nem véletlen, hogy a helyiek szerint mindössze fél órát tartózkodott ott. Ilyen lapátfogással biztosan nem tart sokáig a zsákok homokkal való töltése.
Kis Peti
2024-09-17 at 10:22
HA,HA,HA!!! Még a lapát nyelét is rosszul fogja!!! (figyeld a ball kezét) HA, HA, HA!!!!
Hedvig dr. Horváth
2024-09-17 at 10:17
elvisznek innen….hova: eszednél vagy?!
sumer
2024-09-17 at 10:13
Hmm… milyen furcsa, hogy csak rajta és a “nőjén” van kesztyű.
Mindenki máson, a háttérben – aki nem csupán fényképezkedni, hanem segíteni ment oda – nincs… :)))))
erőforrás
2024-09-17 at 10:09
…sünsoma…. mennyit ér a bőröd vagy a családod bármelyikének bőre a pártod számára…majd nézz utána egy bírósági ítéletben:-)))))
nemzeti
2024-09-17 at 10:07
IPSZILONOS nevű
nemzeti
2024-09-17 at 10:05
A fő támogatója és társa gazdag “nem magyar” ipszonos
nevű uraság.
SZDSZ 2 LENNE EBBŐL HA NEM VIGYÁZOL.
Zed
2024-09-17 at 10:05
Fura ez a kép. Csak nem Photoshoppolta valaki? 🙂
Fent van MP-nél is, viszont ott homokos a lapát alja, itt meg tiszta.
Nem tudom linkelni, nézzétek meg!
Bandi
2024-09-17 at 10:02
A díszcunci sem olyan régi darab, bár, aki már lapátolt, meg vitt homokzsákot a gáthoz (k. fárasztó meló és még piszkos is lesz az ember gyermeke), az csak röhög a barna csíkos nacis-féle médiacirkuszon.
A szektája némely hülyéje itt kommentel feszt …
Sünsoma
2024-09-17 at 10:02
..elviszlek innen… hova!
A legszebb időutazást olvastam tőled! Ez pontosan így volt Fletókád idejében!
MESSIÁS hívők.
2024-09-17 at 10:00
Nézzétek meg az új Gyurcsányotokat! Ő majd elintézi a sorsotokat, és berak a házatokba a szolidaritás kedvéért, pár muszlimot, hogy szokjátok kicsit, a szolidaritást. A PÖCS-ZONGORISTÁVAL is lebeszélte Kijevben, hogy ha hatalomra kerül, mennek a magyar Ukrajna-védők.
elvisznek innen...hova?
2024-09-17 at 09:55
……de most őszintén a sok agyhalott fidesz fantól kérdezem hogy mit tudna rontani bármilyen felállású kormány még az ország a nép helyzetén …?…1,5 millió ember külföldön van…egészségügy oktatás kinyírva munkahely nincs az infáció az egekbe jogállam nincs- lásd cigánygyilkosságok 1,5 évvel való fenyegetettsége-mindenütt a terrorista megszálló fehér faj ellenes apartheid zsidó diktatúra amerre csak nézel……ettől rosszabb lehet..hol….felakaszt a zsidó?…legalább nem szenvedsz tovább
GJ
2024-09-17 at 09:46
EZ A KÉP AZT BIZONYÍTJA, HOGY EZ A FAXKALAP MÉG SOHASEM LAPÁTOLT.
Próbáljon meg valaki ezzel a lapátfogással egy fél órát intenzíven lapátolni!
Még csillog a kopatlan fekete gyári festés, amire egy szem vizes homok sem tapadt.
Még stúdió felvételnek is gyenge!
wittzesch
2024-09-17 at 09:46
Minden tiszteletem azoké a politikusoké, akik nincsenek a gáton.
Bela
2024-09-17 at 09:42
oshon2024-09-17 at 09:17
Cukkerberg galaxis2024-09-17 at 09:17
Röhej2024-09-17 at 09:09
Csak emlékeztetőül küldeném a PS vasárnapi produkcióját szintén MP szapulásáról:
pestisracok.hu/elkezdodott-az-arvizi-vedekezes-vitalyos-eszter-mar-homokzsakokat-pakol-video/
Vitályos Eszter zsírúj lapátot markolászik ahogy “oshon” emlegette!:-) Nem beszélve arról, hogy inkább homokozó lapáttal kellett volna kimennie a gátra ennek a nőnek. Sajnos vasárnap reggel más nyulat nem tudtak kihúzni a cilinderből, csak ezt a szerencsétlen nőt.
Másrészről meg MP odavert újfent a főninek és a sleppjének, akik még most is rohannak az események után. Ez nyár eleje óta megfigyelhető és azóta csak nyögések formájában próbálnak reagálni MP és a Tisza által érintett problémákra. Itt meg kell említeni azt a mérhetetlen kínlódást, amit a főni sajtótájékoztató formájában letolt a babazsúrja előtt két hete.
Csak egy példa:
“T.Petra jobban tudja, mert ő korházigazgató volt”:-)))
Eddig azt hittem, hogy az olajospontér felel az egészségügyért és nem a szétbombázott János korház volt igazgatója!
Ebből nagy cumi lesz a főninek 26-ban!
angolpuska
2024-09-17 at 09:39
A szűz lapát esete a nem szűz lánnyal.
Ildikó
2024-09-17 at 09:34
Legalább a lapátot behomokozhatta volna az agyas!
Francisco do Brasil
2024-09-17 at 09:33
t
2024-09-17 at 08:53
” Ennél a szabogergőnél sötétebb embert még nem hordott a hátán a föld. ”
Ó, dehogynem, te magad vagy erre az eklatáns példa.
.
Sünsoma
2024-09-17 at 09:32
t! Rólad ne is ejtsünk szót! Neked meg a szádban világít a Negró!
Mikia35
2024-09-17 at 09:31
Ez a balf..sz nem csak lapátolni nem tud, de 1 óránál tovább nem volt a gáton.
Persze ezalatt a mocskos tróger haverjai fényképezték, hogy mit csinált, majd lelépett.
A jelenléti ívet aláírta, majd jópofizott máshol a csókos se nyalóival.
Így számítson valamit is ez a mocsadék az országnak.
De a többi ellenzéki is élén Fletoval sem dolgozott másfél óránál többet.
Csak vinnyogtak nagyhangon, hogy a TV hírekbe bekerüljenek, és hangoztatták: micsoda teljesítményt végeztek…
Még a fekete festék sem kopott le a lapátról, annyit “dolgoztak”.
Kár, hogy nem volt egy szívlapát nálam, jól odahúztam volna neki.
Cukkerberg galaxis
2024-09-17 at 09:26
Lehullt az álarc! Magyar Péter nem az embereket segíti, hanem a társadalmi kohéziót gyengíti és az ország ellen dolgozik!
Cassandro
2024-09-17 at 09:23
Magyar Péter negatív kampányt folytat. Ahogyan a kórházi hőmérőzéssel és a vasút elleni hergeléssel. Ahelyett, hogy a nyomorult elcseszett életét tenné helyre. Hogy vannak a gyerekek? Peti!
Királytigris
2024-09-17 at 09:21
Röhej2024-09-17 at 09:09!
Tényleg még lapátolni sem tud, mert ahogy fogja azt a lapátot ez jön le.
Viszont fikázni a kormányt, aki mindent lehetségest megtesz a védekezés érdekében, meg magáról propagandát csináltatni, na az megy neki.
Szerintem ezek a megélhetési ploitikusok csak láb alatt vannak ott a gáton, tevékenységük kiemelten csak PR megmozdulás, szavazatszerzési igyekezet. Úgyhogy az egész védekezést tekintve egy kalap szart érnek.
Kétes
2024-09-17 at 09:20
Aki egy vészhelyzetben nem a közös munkát erősíti a lommentjeivel és média szereplésével az áruló!
oshon
2024-09-17 at 09:17
Bssza a kurva budos anyjat ez a fosos magyargyulolo gyik … abbol ahogy foja a laptot latszik hogy soha az eleteben nem volt lapat a kezeben … igy farkot szoktak fogni pisiles kozben … meg a buzik/fszvero grecik + anyabszo majmok ! Na ennek a markabol eljenek a tamogatoi es megvalasztoi – fujjjjjjj !
Cukkerberg galaxis
2024-09-17 at 09:17
Aki rakott már homokzsákot az tudja, hogy nem így fogják a lapátot, ahogyan magyar Peti fogja.Nézd meg a bal kezét Nem fölülről fognak rá a lapátnyélre, hanem alulról, amellyel erőt is lehet adni a rakodásnál.
Bàstya elvtàrs
2024-09-17 at 09:16
Làthatoan ezerrel nyomjàk sorosék az ùj jelöltet. Egy igazi szocio-pszichopata.
Egy normàlis vilàgban ezt màr a nép felnyàrsalta volna.
Röhej
2024-09-17 at 09:09
Egy két fotó, szelfi az “ÉN és a Duna, ÉN és az árvíz, ÉN és a lapát, ÉN és a homok stb. típusból és annyi. Közben meg lehet Orbánozni.
Legalább előtte megnézhette volna hogyan is kell megfogni egy lapátot, ha már életében először kezébe fogta!
süli
2024-09-17 at 09:08
Munkatábor az jót tenne neki!
Máté
2024-09-17 at 09:05
Ez a kép bejön a nagy szájkaratés követőidnek, akik szintén soha nem fogtak lapátot, de mindent jobban tudnak mindenkinél.
Aki dolgozott már hasonló körülmények között, azok tudják hogyan néz ki az ember amikor dolgozik. Sehol egy koszfolt, tiszta lapát, még a zsákon sem látszik egyetlen homokszem sem, szóval ez a kép a vak híveidnek jó, de csak azt bizonyítja, hogy egy homokszemet sem mozgatnál meg az emberekért.
Dinnye
2024-09-17 at 09:04
Persze, a Fidesz bukott üdvöskéje az igazi homokzsák töltö gáti munkásnö.
Józan gondolkodás
2024-09-17 at 08:56
Igen! Feltünő a tiszta homokpakoló lapát! Én ha homokot lapátolok, az homokos! A kesztyüm és a csizmám is az!
t
2024-09-17 at 08:53
Ennél a szabogergőnél sötétebb embert még nem hordott a hátán a föld.
Emoji
2024-09-17 at 08:52
Vadiúj lapát, vadiúj kesztyű.
Akartok fogadni, hogy nem ő koptatta tovább azokat a szerszámokat?