Pesti Srácok

Fidelitas: Gyurcsány szerint sincs esélye a győzelemre Karácsony Gergelynek (Videó!)

A Fidelitas tájékoztató kampányt indít, mert szeretné, ha minden budapesti megtudná, hogy Karácsony Gergelyt szövetségesei és más ellenzéki szereplők is alkalmatlannak találják a főpolgármesteri posztra – közölte Böröcz László, a Fidelitas elnöke fővárosi sajtótájékoztatóján. A Fidelitas kedden bejelentett videójában emlékeztet rá, hogy még Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök szerint sincs esélye az ellenzék alkalmatlan főpolgármester-jelöltjének, Karácsony Gergelynek arra, hogy Budapest vezetője legyen – írta az Origo.

A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezete az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a június 7-i részéből idézte Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnököt, aki akkor megerősítette a felesége azon bejelentését, hogy – mindenki nagy meglepetésére – Simicska Lajos oligarcha egykori műsorvezetőjét, Kálmán Olgát indítja a pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) a budapesti főpolgármesteri előválasztás második fordulójában. Döntését a DK elnöke akkor a következőképpen indokolta:

A videóból mindenki számára teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy Gyurcsány sem tartja alkalmasnak Karácsony Gergelyt arra, hogy Budapest vezetője legyen, és a győzelmében sem hisz.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést Böröcz László a keddi sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc mondatairól telefonos kampányt indítanak, valamint folytatják a közterületi kampányt is, amelyben bemutatják, mit mondtak Karácsony Gergely alkalmatlanságáról ellenzéki szereplők – közölte a Fidelitas elnöke. Ennek keretében egy ledfallal ellátott kisteherautó járja majd Budapestet a következő napokban, egy olyan videót vetítve, amelyen Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt beszél Karácsony Gergelyről. Böröcz László hozzátette: a következő néhány napban szeretnék minél több helyre elvinni ezeket a megszólalásokat, hogy minél több budapesti választópolgár megismerhesse őket.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Kovács Tamás; Videó: Fidelitas

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.