Pesti Srácok

Fidesz: A legfontosabb a Bige Holding Kft. szolnoki gyárának biztonságos működése

Fidesz: A legfontosabb a Bige Holding Kft. szolnoki gyárának biztonságos működése

A legfontosabb a szolnoki emberek egészsége, így jelen esetben az, hogy egy vegyiüzem, a Bige Holding Kft. szolnoki gyára a lehető legnagyobb biztonsággal működjön - reagált a Fidesz szolnoki szervezete vasárnap az MTI-nek a gyár bezárása ügyében, szocialista politikusok által tartott pénteki sajtótájékoztatón elhangzottakra.

A Fidesz szolnoki szervezete "groteszknek" nevezte, hogy az MSZP áll most ki egy szakhatósági eljárás alá vont üzemért Szolnokon, miközben kormányon minden probléma nélkül tönkretette a hazai cukorgyártást és a földdel tette egyenlővé az egykori cukorgyárat.

- közölték, hozzátéve: elfogadhatatlannak tartják, hogy az MSZP vagy bármely ellenzéki párt politikai nyomást gyakoroljon egy hatósági, bírósági eljárásra.

PestiSracok facebook image

- közölte a Fidesz szolnoki szervezete.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken a Bige Holding Kft. szolnoki épületénél újságírók előtt felszólította Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselőt és a fideszes városvezetést: ha tudják, állítsák le a gyárbezárás folyamatát.

- fűzte hozzá. Szavai szerint a kft. épülete a "fideszes oligarchapolitika" mementója lett.

Az MTI korábbi híre szerint felfüggesztette a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mert a hatóság szakemberei ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott a biztonságos működés feltételei nem adottak. Bige László cégtulajdonos az egyik kereskedelmi televízióban azt nyilatkozta, hogy ha ezen a héten nem rendeződik a helyzet, akkor akár be is zárhatják a 250 család megélhetését biztosító szolnoki gyárat.

Forrás: MTI; Fotó: kamaraonline.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?