Pesti Srácok

Fizetős elitgimnáziumban kezdhette meg a tanévet Karácsony fia

Fizetős elitgimnáziumban kezdhette meg a tanévet Karácsony fia

Karácsony Gergely – miután eljátssza az "átlagembert", aki biciklivel és tömegközlekedéssel jár még dolgozni is, és miután ellehetetlenítette a fővárosi közlekedést, hogy az átlagember ne érjen be időbe a gyerekkel az iskolába, majd a munkahelyére – a saját csemetéjét az egyik legdrágább, baloldali elit magán gimnáziumba íratta be. A baloldali elitképzőbe főként politikusok és művészek járatják a gyerekeiket. Itt végezte középiskolai tanulmányait Gyurcsány lánya is. A tandíj nem olcsó, havi 110 ezer forint, vagyis egy tanévre 1,3 millió forint körüli összeget kell letenni a szülőknek – és ez még csak a tandíj!

Karácsony Gergely úgy képviseli a társadalom 99 százalékát, hogy a kiváltságos 1 százalék gimnáziumába íratta fiát, ahol egy tanév költsége több mint 1 millió forintba kerül a szülőknek – derítette ki a Kontra.hu. Budapest megnyomorítója szeptember elsején, amikor sokan még a megbénított főváros valamelyik végtelennek tűnő dugójában araszoltak a munkahelyük felé, bejelentette, hogy nekik is nagy nap ez a mai, mert a nagyfiuk most kezdi a gimnáziumot.

A Kontra úgy tudja, hogy nem akármelyik gimnáziumra esett Karigeri választása, hanem az ország legdrágább elit középiskoláját szemelte ki gyermeke számára. A Karácsony-fiú az Alternatív Közgazdasági Gimnázium első évfolyamán, az intézmény Raktár utcai épületében kezdte meg szerdán a tanulmányait.

AzAKG közismert baloldali burokképző: a baloldali politikusok, színészek, művészemberek és médiamunkások előszeretettel járatják ide gyermekeiket. Itt végezte középiskolai tanulmányait Gyurcsány Ferenc Anna nevű lánya is – írja a Kontra. Megjegyzik, hogy az iskola célja az induláskor teljesen más volt; mára a baloldali elit érintkezési pontja lett, akik kasztként különülnek el a társadalom más részeitől.

PestiSracok facebook image

Az iskola honlapján közzétett, a 2021/2022 tanévre vonatkozó megállapodásban az olvasható, hogy az intézménynek az egy tanulóra eső működési költsége átlagosan 2,1 millió forint. Ehhez igazították a tandíjat is, amely a lap információja szerint 110 ezer forint havonta.

Vezető kép: Facebook archív

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.