Valami nem stimmel az LMP háza táján, a párt ugyanis napról napra kisebb lesz. Vágó Gábor, az LMP egykori alapító tagja közösségi oldalán jelentette be szombat este, hogy kilép a pártból. Azt írta, először csak érzelmileg távolodott el, majd elfelejtett kilépni, most viszont meghozta a döntést. Vasárnap délután Keresztes László Lóránt is megszüntette a tagsági jogviszonyát az LMP-ben. Schmuck Erzsébet, az LMP korábbi társelnöke – és szintén alapító tag – is közölte a minap, hogy kilép a pártból.
Nem leszek csendestárs sem abban, ahogyan bezárják a boltot az LMP-ben. A júniusi választás a magyar zöldpolitika történelmi vereségét hozta. Demokratikus szervezetekben a minimum, hogy szembe néznek az okokkal, minden vezető vállalja a felelősséget, és hátrébb lép kettőt. Ez most elmaradt, és gellert vett – kezdte bejegyzését Vágó Gábor, aki szerint vagy nem volt történelmi a vereség az egy százalék alá benézni, vagy az LMP nem egy demokratikus szervezet. Ezt mindenki döntse el maga – idézte a bejegyzést az Index.
Azt írta, Európában élve csak távolról követte a magyar közéletet, de abban, hogy az LMP először a DK segédcsapata lett, majd a kormánypárti térfélre játszották át a pártot, már nem tud részt venni. Szerinte Ungár Péter azon kevés közéleti szereplők közé tartozik, akik képesek mélyen szántó gondolatok megfogalmazására, de az állandó taktikázással elvesztette a párt az irányt, amit az alapításkor kijelöltek.
Először csak érzelmileg eltávolodtam. Aztán elfelejtettem kilépni. Majd azt is, hogy tag vagyok. Arra aztán várhattam, hogy engem is majd kizár az Etikai Bizottság. Úgy látszik, már az sem működik úgy, mint valaha. Ezért most már tényleg kilépek az LMP-ből
– írta Vágó Gábor, hozzátéve, hogy egy ideje már a biodiverzitás fejlesztéséért, az Alföld elsivatagosodásának megállításáért dolgozik egy Nature Tech startupban. Azt látja, hogy a zöldgondolatok életre hívására most nem a politika terén nyílik lehetőség.
Öröm volt több ezernyi csupa szív emberrel együtt érezni, gondolkodni és cselekedni. Bízom abban, hogy azok a magok, amiket az elmúlt évtizedekben elvetettünk, egyszer termőre fordulnak
– zárta gondolatait.
Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap délután jelentette be közösségi oldalán, hogy 14 és fél év után megszüntette a tagsági jogviszonyát az LMP-ben. Mint írta, a párt vezető testületéből 2023 nyarán, önként távozott. Nem tudta, és nem is akarta már követni azokat a politikai kanyarokat, melyeket a pártvezetés leírt.
Nagy baj, hogy ez a párt akkor vesztette el az irányát és szinte teljes társadalmi támogatottságát, amikor a legnagyobb szükség lenne Magyarországon egy működőképes zöldpártra. Ezért viszont hiba kizárólag külső szereplőket és a körülményeket okolni
– írta a politikus, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a pártvezetés kulcsszereplői részéről nem történt meg a szembenézés és nem vállalták a felelősséget a választás után. Hozzátette: a szombati tisztújítást követően bizonyossá vált, hogy ez nem is fog megtörténni.
Nehéz volt meghozni ezt a döntést, hiszen másfél évtizede vagyok része ennek a közösségnek. Soha nem voltam tagja más pártnak, és meggyőződésem, hogy ma is ebben a pártban van a legtöbb olyan ember, aki őszinte hittel és hozzáértéssel küzd a természeti értékek megóvásáért. A közösséghez, korábbi tagtársaimhoz továbbra is lojális leszek, velük nem szeretném megszakítani a kapcsolatot. De egy játékszerré züllesztett, a zöldpolitikától eltávolodó, és öncélúvá vált pártnak nem akarok a tagja maradni
– fogalmazott. Az is közölte, hogy a vezető testületből történő távozása óta pártpolitikával nem, kizárólag a természeti kincseink, kiemelten a vízkincsünk védelmével, a települések környezetét érintő kihívásokkal, az épített örökségünk védelmével, és Pécs–Baranya ügyeivel foglalkozott, e munkához nagyszerű partnereket találva.
Ezt a küzdelmet a legjobb tudásom szerint folytatom, sok és reményeim szerint egyre több elkötelezett emberrel közösen. Látva azt, hogy a természeti kincseink megóvásának ügye soha nem volt ilyen nehéz helyzetben, nem is tehetünk mást
– tette hozzá.
Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS