Pesti Srácok

Aki elárulja a családját, az a hazáját is elfogja. A háború pártjára állt a Tiszapárt

Magyar Péter utasította a Tiszapárt politikusait és követőit, hogy ne írják alá a Fidesz által kezdeményezett háború ellenes petíciót. Ezzel a családját már eláruló „politikus” nem is titkolja, hogy a háború pártjára állt.

A horvátországi fiatalok már két napja folyamatosan kézhez kapják a katonai behívót, mivel szomszédunk bevezette a kötelező katonai szolgálatot. A háború szelleme láthatóan ugyanúgy elragadta őket, mint a németeket, mivel már ott is rengeteg fiatalt hívtak be előzetes orvosi vizsgálatra a hadkiegészítő parancsnokságok. A Baltikum országai aknásítják határaikat és tankcsapdákat telepítenek. A lengyel fiataloknak a gimnáziumokban lőgyakorlatot tartanak a hadsereg kiképzői. A franciák és a britek pedig katonákat akarnak küldeni Ukrajnába. 

 

Német fiatalok tüntetnek a háború és a sorkatonaság ellen
Fotó: Funke Fotó. Német fiatalok tüntetnek a háború és a sorkatonaság ellen

 

A német fiatalok nemet mondtak a sorkatonaságra és a háborúra

 

Ezek a lépések és Mark Rutte NATO-főtitkár kijelentése Zágrábban, miszerint Ukrajna felvétele az Észak-Atlanti Szövetsége visszafordíthatatlan folyamat, egyre közelebb hoznak minket egy harmadik világháborúhoz. A német fiatalok viszont nem támogatják Merz és kormánya döntését, több tüntetés is volt a sorkatonaság ellen. Voltak, akik teljesen jogosan azt mondták, hogy menjenek Merz és a háborúpárti politikusok a frontra, ha nincs elég katonája a Bundeswehrnek, de ne kényszerítsenek rá tizen-huszonéves fiatal fiúkat, hogy meghaljanak egy háborúban, amelyhez semmi közük sincs. A sorozás megkezdése még népszerűtlenebbé tett a német kancellárt és kormányát. 

 

A horvátok támogatják a sorkatonaságot

 

A horvát parlament már tavaly októberben döntött a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetéséről. A jogszabály elfogadását jelentős többség támogatta: 84 képviselő szavazott mellette, míg mindössze 11-en ellene. A közvélemény-kutatások szerint a döntés mögött erős társadalmi támogatás áll, tízből hét horvát válaszadó támogatta a sorkatonaság visszaállítását. Horvátország lépése egy szélesebb regionális trendbe illeszkedik. A volt jugoszláv államok közül Szlovéniában 2020-ban került napirendre a sorkatonaság visszaállítása Janez Jansa programjában, ám a gyakorlatban erre kormányzása idején nem került sor. A jelenlegi baloldali szlovén kormány elutasította a javaslatot, ugyanakkor az idei márciusban esedékes horvátországi választásokon Jansa pártja a közvélemény-kutatások szerint ismét esélyes lehet.

 

Rutte szabotálja a békefolyamatot

 

Moszkva soha nem beleegyezni abba, hogy Ukrajna tagja legyen a NATO-nak, ezt a Kreml már számtalan alkalommal kommunikálta. Az is sérti Oroszország érdekeit, hogy nyugati „békefenntartók” érkezzenek szomszédjába. Ez igazából érthető is, hiszen ez burkoltan, de egyértelműen NATO jelenlét lenne. Rutte kijelentése hátba támadja Donald Trump béketörekvéseit és elszabotálja egy tűzszünet és az abból kialakuló diplomácia rendezés lehetőségét. A Tiszapárt is egyértelműen a háború pártjára állt, hiszen Magyar Péter utasította képviselőit és a pártja tagjait, hogy ne írják alá a Fidesz háború ellenes petícióját. Ezzel pedig beállt a háborút forszírozó erők mögé. Igaz honvédelmi „szakpolitikusa” Ruszin-Szendi Romulusz már tett kamerák előtt olyan egyértelmű kijelentéseket, hogy majd itt is berántják a fiatalokat egy háború esetén és egyértelműen állást foglalt Ukrajna katonai támogatása mellett.