Pesti Srácok

„Akinél vannak dolgok a Tiszáról, de a választásokig hallgat, azt honoráljuk”

„Akinél vannak dolgok a Tiszáról, de a választásokig hallgat, azt honoráljuk”

Mivel „Marciról” állítólag hangfelvétel is készült, Magyar Péter kezdhet aggódni, hogy az történik a tesójával, mint amit annak idején ő csinált a feleségével...

Az Index-en jelentette meg írását egy volt Tisza Sziget -aktivista, aki a Borsod 6-ban feloszlott Tisza-góc problémáiról még a HírTV-nek is nyilatkozott. Elmondása szerint ekkor kereste meg egy bizonyos Magyar Márton. A Marci. Igen, ő minden valószínűség szerint Magyar Péter öccse. Egy első benyomásra közvetlen, impulzív, jó benyomást keltő figura. Csakhogy aztán kiderült, milyen szerepet is osztott Péter a Marcinak a Tisza Párton belül. Az Indexen kiboruló aktivista ugyanis lassan ráébredt, hogy Marci manipulálni akarja, azt mondja, amit hallani akar.

Magyar Péter
Magyar Péter testvére a háttérember

Kétszer-háromszor beszéltünk telefonon hosszasan, éjszakákba nyúlóan, és miután minél többet beszéltünk, rájöttem, neki csak az az érdeke, hogy ne legyen a nyilvánosság felé több nyilatkozatom a Tiszáról

-fogalmaz a volt aktivista, majd hozzáteszi,

egyértelművé vált hogy azért beszél velem, hogy „lenyugtasson”, és hogy maradjak csendben a választás végéig. Az ő szavait idézve, „akinél vannak dolgok, de nem árt a Tiszának a választásokig, azt a választást követően értékeljük, hogy csendben maradt”.

Ilyen lehetséges? Hogy a Tisza azoknak lesz hálás a választások után, akik hallgatnak a zűrös ügyeikről? És erre van egy saját emberük is, a Márton, aki történetesen Magyar Péter testvére? Hát, ezt ki nem néztük volna Magyar Péterből és a csapatából.

A levélíró ráadásul azt állítja, hogy más tiszásoktól is hall hasonló sztorikat, Marci tevékenysége tehát országos, és országosan szükség is van rá. Eddig vajon hány embernek hálásak? Marci ráadásul nagyobb problémák esetén vált, és kedvesből, megdumálósból támadó lesz.

Miután a részemre általa ígért dolgok nem valósultak meg, elmondtam neki, hogy a Hír TV-hez fordulok újra, amire ő rendőrségi feljelentéssel fenyegetett

-állítja a cikk írója, bár ebből végül nem lett semmi.

Hangfelvétel Magyar Péter testvéréről is készült...

Én nem félek tőle abszolút, mert tudom, hogy elvesztette a kontrollt a dolgok irányítása felett a kampányban, hiába próbálja védeni Péter és elhallgatni azokat a hangokat a Tisza részéről, amik negatívan érintik őket a sajtóban. Azonban a magyar embereknek és a választóknak joguk van tudni azt a színházat, amit művelnek az országban több mint egy éve

-teszi hozzá. A csalódott aktivista szerint bármennyire szeretné leváltani a Fidesz-KDNP-t, ezzel a színházi brigáddal nem lehet. Ráadásul, mint kiderült Marciról állítólag hangfelvétel is készült. Ez a Magyar családban nem lehet idegen, de azért kicsit visszanyalt a fagyi. Érdekes lesz, ha az aktivista beváltja az ígéretét.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.