Eltitkolta a veszteséges működést és elszabotálta az adatszolgáltatást a Zöld Híd Kft., amely Pest és Nógrád megye több településén szüntette be a hulladékszállítást hétfőtől – nyilatkozta portálunknak Fördős Attila, Vác polgármestere. Hozzátette, a cég részéről elmaradt adatszolgáltatásnak köszönhetően teljesen egyértelmű módon bizonyos finanszírozások elmaradtak, de ez nem az NHKV hibája, hiszen máig nem rendelkezik azokkal az adatokkal, amelyek alapján fizethetne. Kiemelte, a cég kezelésében álló lerakóban tulajdonos Vác és több kistérségi település. Ehhez képest van egy profitorientált szolgáltató, akinek az ellenőrzése kicsúszott a települések kezei közül, ez okozza a problémát.
Ismert, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy akár a katasztrófavédelem is képes átvenni a szolgáltatás biztosítását azon a területen, ahol a Zöld Híd Kft. hétfőtől forráshiányra hivatkozva beszüntette a szemétszállítást. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta, a szükséges konszolidációhoz a kormány forrást is fog biztosítani, illetve egy létrejövő bizottság egy héten belül jelentést tesz a helyzetről. Gémesi György, az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke kedden a Zöld Híd Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatót, ahol azon élcelődött, hogy Gulyás Gergely ígéretével ellentétben nem jelent meg a katasztrófavédelem, hogy ellássa a szemétszállítási feladatokat a Zöld Híd Kft. helyett. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki nyilatkozatára, amelyben a miniszter üzleti zsarolásnak nevezte a Zöld Híd Kft. leállását, úgy reagált, nem zsarolásról van szó, hanem arról, hogy csak olyan szintű szolgáltatást tudnak végezni, amilyen a számlán lévő pénzből kitelik. Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Kft. megbízott ügyvezető igazgatója és Gémesi György úgy fogalmazott, elkötelezettek a hulladékgazdálkodás teljesítése mellett, és szakmailag minden tekintetben együttműködnek, hogy minél hamarabb működjön a szemétszállítás.
A MagyarIdők.hu által kedden közölt cikkből kiderült, hogy az érintett települések Gémesivel ellentétben nem feltétlenül az NHKV-t hibáztatják a kialakult helyzetért. Hertel László, Sződ község polgármestere például közleményben szólította fel Gémesi Györgyöt és Gyenes Szilárdot, az Északkelet-Pest és Nógrád megyei települések szemétszállításáért felelős Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft. elnökét és megbízott ügyvezetőjét a lemondásra. A települési vezető, a társulás korábbi elnöke úgy véli, Gémesi és Gyenes nem tudja megfelelően képviselni a társulás érdekeit, és további közreműködésük „katasztrofális helyzetbe sodorná a társaságot”. Amennyiben a két vezető önként nem mond le a tisztségéről, Hertel azt szeretné, ha a 2018. november 5-re összehívott elnökségi ülésen a Pest és Nógrád megyei települések képviselői megszavaznák a felmentésüket. Vécsey László, a kerület fideszes képviselője keddi sajtótájékoztatóján szintén azt hangsúlyozta, Gémesiék ezúttal olyan politikai döntést hoztak, amellyel az emberek ellátásbiztonságát veszélyeztetik. Mivel Vécsey szerint ez vállalhatatlan, ezért az illetékes országgyűlési képviselők, továbbá polgármesterek nevében is felszólította Gémesi Györgyöt, hogy vállalja a felelősséget az előállított helyzetért, minél előbb kezdje meg a károk helyreállítását, ha pedig erre nem hajlandó, akkor a kormány vegye át a Zöld Híd irányítását. Portálunk az egyik érintett település, Vác város polgármesterétől érdeklődött a kialakult helyzet hátteréről.
Gémesi “leuralta” a kistérségi társulást
Fördős Attila polgármester porálunknak felidézte, évekkel ezelőtt a váci kistérség 18 települése kezdeményezte egy regionális lerakó létesítését, amely végül Gödöllővel összefogva az Ökörtelek-völgyben épült fel, mintegy 7 milliárd forintos uniós támogatás felhasználásával. A települések közös tulajdonában álló lerakó működtetéséhez ezek után szolgáltatót kellett volna keresni közbeszerzési eljárás keretében. Ehelyett azonban házon belül létrehozták azt a Zöld Híd Zrt.-t (ma Zöld Híd B.I.G.G. Kft.), amelynek vezetője jelenleg Gyenes Szilárd ügyvezető igazgató. Hozzátette, a térségi társulás Vác város társelnökségével működött 2010-ig, ezután máig ismeretlen okokból Vácot kiszorították. Gémesi a kistérségi társulást egyszerűen „leuralta”. Ezt követően Nógrád megye több települése is betársult a Zöld Hídhoz, ennek köszönhető, hogy ma 116 települést érint a botrány.
A Zöld Híd szabotálta az adatszolgáltatást
A polgármester elmondta, a Zöld Híd Kft.-vel a kezdetektől adódtak problémák, például a váciak által szelektíven gyűjtött szemetet a cég egybeöntötte, azzal az indokkal, hogy utólagosan szétválogatják. Mint utólag kiderült, ez sok esetben nem történt meg. A finanszírozásban az NHKV megjelenése után jelent meg a zavar a Zöld Hídnál, mivel az állami cég elvárta a pontos és részletes adatszolgáltatást. Fördős Attila elmondása szerint azt tapasztalták, hogy ezt az adatszolgáltatást a Zöld Híd részben, vagy egészében folyamatosan szabotálta. Emiatt természetesen a finanszírozást sem lehetett az éves üzleti tervhez igazítani, hanem a valós számokhoz. Az elmaradt adatszolgáltatásnak köszönhetően pedig teljesen egyértelmű módon bizonyos finanszírozások elmaradtak, de ez nem az NHKV hibája, hiszen máig nem rendelkezik azokkal az adatokkal, amelyek alapján fizethetne. A polgármester megjegyezte, Vác azért van kedvezőbb helyzetben, mert a városnak volt egy korábbi szemétszállító cége, amely az NHKV-val megállapodva alvállalkozóként elvégzi a szemétszállítási feladatokat. A város tehát képes megoldani saját hatáskörében a szemétszállítást, de ez a Gémesiék által cserben hagyott településekre nem igaz. Hangsúlyozta, az NHKV-val gond nélkül együtt lehet működni, igaz, bizonyos szemléletváltozás szükséges.
Súlyos bizalmi válság alakult ki Gémesiékkel szemben
Fördős Attila arról is beszélt, tapasztalatai szerint a korábbi problémák alkalmával is csak arrogáns reakciókat tapasztalhattak a települések vezetői Gémesitől és Gyenestől. Hangsúlyozta, jelen pillanatban is nagyon komoly bizalmi válság alakult ki velük szemben. A vezetők személye többé nem garancia arra, hogy a cég biztonságosan működhessen. Úgy vélte, a vezetők lemondása után állami koordinációval kell létrehozni egy válságstábot, amely olyan embereket keres a cég élére, akik képesek gazdaságosan és biztonságosan működtetni azt. Fördős Attila végül hangsúlyozta, véleménye szerint abba kell belelátni, miért kellett a veszteséges működést ilyen sokáig titokban tartani és a rezsicsökkentésre fogni mindent, holott alapvetően szakmai hiányosságokról volt szó. Kiemelte, ebben a lerakóban tulajdonos Vác, és az említett kistérségi települések.
Ehhez képest van egy profitorientált szolgáltató, akinek az ellenőrzése kicsúszott a települések kezei közül, ez okozza a problémát
– vélte Fördős.
Forrás: MTI/magyaridok.hu/PestiSrácok.hu; Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS