Pesti Srácok

Egy kaposvári járőr keresi az igazát

Hivatalos személy elleni erőszak eltussolásával, hivatali visszaéléssel vádolta meg egy a sonline.hu birtokába került videó és telefonos beszélgetés kapcsán egy egykori kaposvári rendőr Mergancz Sándor dandártábornokot, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetőjét, aki jelenleg a Terrorelhárítási Központ műveleti igazgatóságán dolgozik, illetve Buzás László alezredest, kaposvári rendőrkapitányt.

Gálosi Szabolcs egykori rendőr tavaly februárban ittas vezetésen ért egy korábbi kaposvári önkormányzati képviselőt, aki a cselekményéért foganatosított intézkedés miatt megfenyegette. Ezek után egy hónapon belül tetten érték engedély nélküli autóvezetés közben, ám a volt képviselő az igazoltatás elől elmenekült, az őt üldöző rendőrautót többször megpróbálta leszorítani az útról, majd a házánál, ahol utolérte a hatóság embere, együttműködés helyett szándékosan nekiszorította autójával a garázskapujának - írja a sonline.hu.

Az exképviselő ellen a Kaposvári Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított, de bizonyíték hiányában megszüntette az eljárást. A sértett rendőr fellebbezése miatt új eljárás kezdődött, ami ismét ugyanazzal a határozattal végződött. A sértett ismét panasszal élt, melynek elbírálása jelenleg még tart.

PestiSracok facebook image

Gálosi Szabolcs pályafutása kettétört, az eset után a kaposvári kapitány kivette az utcai szolgálatból és büntetésből sebességellenőrző szolgálatra osztotta be – állította Gálosi, aki ezek után leszerelt, de hivatali visszaélés miatt feljelentette a két rendőri vezetőt. Az ügyben az Országgyűlés hétfői ülésnapján Pörzse Sándor jobbikos képviselő felszólalással élt.

A teljes cikk a sonline.hu-n olvasható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.