Pesti Srácok

Negyvenhárom éve lejárt szavatosságú lóhúst találtak egy magyar üzemben

Egy magyarországi húsüzemet ellenőrzött az angol lóhús üggyel összefüggésben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal rendőri biztosítással.

Rendőri biztosítás mellett váratlanul jelent meg és kezdett ellenőrzésbe szombat hajnalban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek osztálya abban a meg nem nevezett, magyarországi élelmiszer-előállító üzemben, amelynek a hatóság szerint köze lehet a néhány napja Angliában talált, marhahúsként címkézett lóhúshoz - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. A lap kitért arra is, azon felül, hogy nem kevert marhahúsról van szó, hanem színtiszta lóhúsról, a termék bélyegzőjén 1970.01.01. dátum szerepelt. A Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint a kiemelt ügyek osztálya által szombat hajnalban ellenőrzött üzem engedélyei ló-,sertés-, és marhavágásra, illetve húskészítmények előállítására szólnak. A vizsgálatkor azonban kiderült, hogy a termékek kötelező nyomon követhetősége nem megfelelő, azaz egyelőre nem tudni, hogy a ló- és a szarvasmarhahúst szándékosan vagy véletlenül keverték össze. A napilapnak Helik Ferenc, a kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője elmondta: a helyszínen a hatóság munkáját az illetékes megyei rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályának munkatársai is segítették. A múlt héten jelentette be a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA), hogy gyanús magyarországi hússzállítmányt vont ki a forgalomból. Tájékoztatása szerint mintegy száz kilogrammnyi hamisan címkézett, kockázott lóhús érkezett Magyarországról és a termékből körülbelül negyven kilót adtak el Liverpoolban és Prestonban. A teljes cikk a Magyar Nemzet Krónika rovatában olvasható. Fotó: szon.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.