Pesti Srácok

A "nem túl hasznos" Portik találkozó

A "nem túl hasznos" Portik találkozó

Több, ma is vezető beosztást betöltő rendőri vezetőt is név szerint említett, és az általa ismerni vélt viselt dolgaikról, feltételezett politikai és alvilági kapcsolataikról is beszélt Portik Tamás, amikor 2008 nyarán két ízben találkozott Laborc Sándorral - írta mai számban a Népszabadság. A napilap cikke szerint Portik, mint az már nagyjából nyilvánvalóvá vált, egyfajta védelmet kért volna magának bizonyos, a rendőrséggel, illetve egyes rendőri vezetőknek az akkori ellenzékkel fenntartott kapcsolatairól szóló információkért a Nemzetbiztonsági Szolgálatokat irányító tárca nélküli minisztertől. Szilvásy György azonban Portik közvetítőjét az NBH főigazgatójához küldte, így végül Laborc és akkori helyettese találkoztak a kilencvenes évek illegális olajügyeiben kulcsszerepet játszó Energol Rt. egykori marketingigazgatójával, akit tavaly a rendőrség emberölésre felbujtás és más bűncselekmények gyanújával vett őrizetbe. Jelenleg felbujtóként összesen hét ember halálával összefüggésben nyomoznak ellene, és a gyanúsítások száma még nőhet. A találkozó ténye állítólag az NBH jogutódja, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetői előtt sem volt ismert, mivel nem készült róla dosszié, a találkozón elhangzottakat nem dolgozták fel, titkosszolgálati utómunkát sem végeztek. Állítólag azért nem, mert a röviddel a találkozó után kirobbant UD Zrt.-botrány elvonta Laborc figyelmét a szerinte amúgy sem túl hasznos Portik-találkozóról, más pedig nem foglalkozott az anyaggal. Arról, hogy egyáltalán volt ilyen találkozó, sőt legalább kettő volt, egy tavalyi nemzetbiztonsági bizottsági ülés után hallhatott először a közvélemény. És a BM is. Legalábbis, amikor megkérdeztük a tárca illetékeseit, hogy több mint két évvel a kormányváltás után miért most – vagy inkább miért csak most – került elő egy ilyen fontos és egyben politikailag pikáns dokumentum, azt eddig hol tárolták, a tárca illetékesei állították, ők is csak a parlamenti bizottsági ülésen értesültek a találkozók tényéről. Az NBH Alkotmányvédelmi Hivatallá (AH) alakítását követő két évben nem kerültek elő a találkozó dokumentumai. Miután a szakbizottság ülésén kiderült, hogy volt ilyen megbeszélés, elkezdték keresni a találkozóról készült jelentéseket, feljegyzéseket, hangfelvételeket, az utólagos feldolgozás dokumentumait, de semmit nem találtak. Végül abból kiindulva, hogy Laborc Sándor nyilván nem a saját zsebéből fizette az ominózus ebédeket, de valószínűsíthetően azt sem engedte meg, hogy Portik állja a számlát, elkezdték keresni a kérdéses időszak költségszámlái között a találkozó nyomait. Rá is találtak a két ebéd éttermi számlájára, és az egyik mellett két, jelzés és felirat nélküli CD-lemezre. Utóbbiakat azonnal átküldték a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak, ahol elkészítették az írásos változatát és állítólag másolat is készült róluk.   A teljes cikket a Népszabadság mai számában, vagy a

nol.hu

-n olvashatják. Fotó: nol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.