Bűnmegelőzési mintaprogram indul a az emberek biztonságérzetének javítására

A lakosság biztonságérzetének javítását célozza a polgárőrség által indított bűnmegelőzési mintaprogram, amelyben száz település vesz részt. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: azt szeretnék, ha az érintett településeken hatékony egyesületek működnének, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a lakosság 1-1,5 százaléka csatlakozzon hozzájuk.
Jelentősen befolyásolják az emberek biztonságérzetét a gyakori, kisebb súlyú bűncselekmények, lopások, ezen szeretnének javítani a programmal, amellyel megelőznék azt is, hogy a lakosság törvénytelen eszközökhöz folyamodjon, például árammal védekezzen – hívta fel a figyelmet Túrós András.
A mintaprogramra az OPSZ a száz településnek egyenként 250 ezer forintot biztosít, és arra kérték az érintett önkormányzatokat, hogy maguk is ekkora összeggel járuljanak hozzá a kezdeményezés sikeréhez – mondta a szervezet elnöke, hozzátéve: a rendőrség technikai eszközökkel segíti a programot.

A teljes cikk a MHO-on olvasható. fotó: kartal.hu