Pesti Srácok

Egészséges ivóvíz: 12 év és százmilliárd is kevés volt

Egészséges ivóvíz: 12 év és százmilliárd is kevés volt

Több mint nyolcszázezer magyar csapjából egészségkárosító hatású víz folyik, miközben hazánk már az uniós csatlakozáskor kötelezettséget vállalt a minőség javítására. Az elmúlt 12 évben annak ellenére nem történt szinte semmi, hogy az EU több mint százmilliárd forintot adott a feladatra. Akinek érdeke lett volna, hogy jó vizet igyon, az nem is tudott a problémáról, aki pedig tehetett volna valamit, annak nem volt érdeke, hogy haladjon az ügy. Az unió pénzét ellopni is macerás lett volna, úgyhogy a nagy részét nem is költötték el. - olvasható a témát körüljáró origo.hu-n.

Évente 300 magyar ember halála van összefüggésben azzal, hogy hosszú évtizedeken át arzénos vizet ivott. Több mint egymillió ember iszik ma is olyan vizet Magyarországon, amely az ÁNTSZ kutatásai szerint növeli a rák és számos egyéb betegség kockázatát. Többségük akkor hallott először erről, amikor január 1-je után nagy honvédségi autók és lajtos kocsik érkeztek számos település főterére, hogy arzénmentes vizet osszanak. Annak ellenére nem tudtak erről, hogy az ország több mint száz településén nem jó a víz és ezt - bár megpróbálják elbagatellizálni - a magyar hatóságok is pontosan tudják.

Miközben az elmúlt hónapokban a kormány képviselői Kuvaitnak, Vietnamnak, Azerbajdzsánnak - Áder János pedig Indonéziának - ajánlgatták a magyar víztisztítási szakértelmet és tapasztalatot, Magyarországon az elmúlt tíz évben csak néhány tucat településen sikerült az elvárásoknak megfelelő szintre javítani a vezetékes víz minőségét, annak ellenére, hogy az egészséges ivóvíz nemcsak jogos elvárás, de erre az ország szerződéses kötelezettséget is vállalt az uniós csatlakozással.

PestiSracok facebook image

A január 1-je óta tartó vízosztás előtt a kormány december végén kezdett el kapkodni. Pedig a határidő nem váratlanul járt le, számítani is lehetett arra, hogy az Európai Bizottság nem ad több halasztást, Magyarország ugyanis a 12 évvel ezelőtti vállalása óta kétszer kapott haladékot. A feladatot nem is egyedül, önerőből kellett volna megoldania, mert az unió az elvárások mellé nemcsak türelmet, hanem több mint 100 milliárd forintot is adott. Ebből az összegből az eredeti tervek szerint 2009-re el kellett volna érni, hogy az egész országban egészséges legyen az ivóvíz, vagy legalább az egészséget nem károsító mennyiségben legyen csak benne arzén.

Az origo munkatársai az elmúlt hetekben arra keresték a választ, hogy mi akadályozta, hátráltatta ezt a feladatot egy évtizeden át.

A teljes cikk az origo.hu-n olvasható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.