Pesti Srácok

Pontosítani kell a Juhász és Fapál elleni vádat

Az első tárgyalást félbeszakítva a vád pontosítására szólította fel az ügyészséget a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár lakásügyével kapcsolatban.

A vád szerint Fapál László, a honvédelmi tárca államtitkára határozatlan időre bérbe vett, majd 2006 nyarán Juhász Ferenc döntése alapján 22 millióért jogellenesen megvásárolt egy 65 millió forint értékű 147 négyzetméteres lakást, amivel 43 milliós forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követtek el.

A vádirat külön kitér arra, hogy Fapál László hivatásos katonaként 1988-ban szolgálati lakást kapott, amelyet kedvezményes vételáron tíz évvel később megvásárolhatott, emellett 2001-ben a honvédségtől ingatlanépítésre munkáltatói kölcsönt kapott, amelyet 2005-ben visszafizetett. 2005. február 11-én pedig kérelmet nyújtott be a honvédelmi miniszterhez, hogy a korábbi lakásjuttatás és a munkáltatói kölcsön ne jelentsen kizáró körülményt, így bérlakást kaphasson.

PestiSracok facebook image

Az ügyészség szerint Fapál Lászlónak a vezetői lakásellátás iránti igényét a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek kellett volna bejelentenie, és kizárólag határozott időre, állami vezetői jogviszonya idejére kaphatott volna bérlakást.

A vád szerint a kérelemről Juhász Ferenc miniszterként még aznap - a jogszabályi rendelkezéseket megszegve - egyedi döntést hozott, amelyben a kizáró körülmények alól a felmentést megadta, egyben megállapította, hogy Fapál László határozatlan időre kaphat HM-rendelkezésű lakást, melynek bérleti díját havi 11.680 forintban állapították meg. Majd az államtitkár a miniszter engedélyével 2006. július 4-én kedvezményes áron, 22,2 millió forintért vehette meg a 65,2 millió forintos lakást.

A vádirat szerint Fapál László igénybejelentései és Juhász Ferenc egyedi döntései azt célozták, hogy - közigazgatási államtitkári tisztségét és jogállását az ügyintézés során szándékosan figyelmen kívül hagyva, a vagyonkezelési szabályokat kikerülve, illetve megszegve - Fapál László vételi jogosultja, majd kedvező vételi feltételekkel tulajdonosa legyen az állami ingatlannak.

A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket. Juhász Ferenc korábban megalapozatlannak minősítette a vádakat, többek között azért is, mert egy olyan eljáráshoz kapcsolódnak, amelyet Hende Csaba honvédelmi miniszter - Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost tájékoztatva - formailag törvényesnek talált. A szocialista politikus szerint "az ügyészség nyilvánvalóan politikai nyomásra" nem vett figyelembe bizonyos körülményeket.

A keddi első tárgyaláson a vádirat ismertetését követően a védők vitatták a vád törvényességét, és az eljárás megszüntetését, illetve a vád pontosítását kérték.

Szóvá tették többek között, hogy a miniszter szakképzett apparátus által előkészített ügyben döntött, Fapál Lászlóra hivatásos katonaként és állami vezetőként ellentmondó szabályok vonatkoztak, a vádiratot tavaly nyáron a kerületi bírósághoz nyújtották be, amely azonban áttette a katonai bíróságra, ahonnan aztán a táblához került, ahol végül eldöntötték, hogy a kerületi bíróságnak kell eljárnia.

Az ügyvédek felvetették azt is, hogy az eljárást feljelentésével megindító Budai Gyula korábban katonai ügyészként a vádban hivatkozott jogszabály alapján jutott lakáshoz. A bíróság jelezte, hogy ez a kérdés nem tartozik erre az ügyre, mire a védelem megjegyezte, hogy a vádirat helyenként szó szerint idézi a feljelentést.

Az ügyész a tárgyaláson a védői indítványok elutasítását kérte. A bíróság a megszüntetésre irányuló indítványt elutasította, ám a védői észrevételeknek részben helyt adva 30 napot adott az ügyészségnek arra, hogy pontosan megjelölje, mely magatartásokkal, mely vagyonkezelői szabályokat sértették meg a vádlottak. Csak ezután kerülhet majd sor a büntetőper folytatására, a vádlottak meghallgatására.

A félbeszakadt tárgyalás után Juhász Ferenc újságírók előtt elmondta: sajnálja az eljárás elhúzódását, mert abban érdekelt, hogy végre egy korrekt, nyilvános tárgyaláson bizonyíthassa ártatlanságát, ehhez a bíróság keddi döntése egy újabb lépést jelent. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ügyészség két év után sem képes egy tárgyalásra alkalmas vádiratot benyújtani az ügyben.

mti

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.