Pesti Srácok

Portik zsarolási pozícióban

Portik zsarolási pozícióban

Nyilvánosságra került Laborc Sándor volt NBH-főigazgató és az olajügyekkel összefüggésbe hozott Portik Tamás között lezajlott beszélgetés jegyzőkönyve. Gulyás József, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egykori tagja szerint a beszélgetés ebben a formában teljes mértékben elfogadhatatlan és védhetetlen.

Gulyás az ATV Startban azt mondta, alapos kivizsgálásra van szükség, ezért a tisztán látás végett érdemes lenne a jegyzőkönyv kipontozott, illetve kitakart részeit is nyilvánosságra hozni. Gulyás szerint az ügyet tárgyilagosan kell vizsgálni, még akkor is, ha bizalmatlanok vagyunk a Fidesszel, illetve az általa irányított hatalmi szervekkel szemben. Persze kérdés, hogy mennyire lehet tárgyilagos egy vizsgálat egy olyan ügyben, ahol egyelőre csak egy igen erőteljes politikai kommunikációs játszma zajlik, amelyben alapvetően a Fidesz irányít – jegyezte meg Gulyás, aki szerint például az is érdekes, hogy a belügyi vezetés, illetve az Alkotmányvédelmi Hivatal a jegyzőkönyvet már fél éve ismeri, egyelőre nem tudni, hogy történtek-e konkrét intézkedések az ügyben.

Gulyás szerint az ügy pártatlan kivizsgálása már csak azért is szükséges, mert a találkozón nem csupán fideszes politikusok, hanem pártállástól függetlenül önkormányzati vezetők, bírák, ügyészek, és maga a főpolgármester is megemlítésre került. Gulyás úgy véli, itt már korántsem nemzetbiztonsági érdekből történő információszerzésről van szó, hiszen jelen esetben Laborc Sándor gyakorlatilag megrendelőként lépett fel az alvilág egyik szereplőjénél annak érdekében, hogy zsarolhatóvá tegyenek embereket. Portik Tamás közreműködése egyébként azért is veszélyes, mert ezzel ő maga is zsarolási pozícióba került – vélekedett Gulyás, aki szerint az ügy kivizsgálása során fontos lenne a találkozó előkészületeit, valamint a konkrét következményeit is tisztázni.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket és az ahhoz tartozó videót az atv.hu-n találják meg.

Fotó: hirextra.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.