Pesti Srácok

Strasbourgi feljelentés! Ez Sirály!

Strasbourghoz fordul a Sirály klubban tartott rendőrségi razzia miatt a Magyar Helsinki Bizottság – értesült a Népszabadság. A nemzetközi civil jogvédő szervezet hazai tagozata a Független Rendőrségi Panasztestülethez, az Alkotmánybírósághoz, majd - ha kimerítették az itthoni jogi lehetőségeket - a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordul a budapesti Sirály klubban tartott botrányos rendőrségi razzia miatt.

Az ügy előzménye, hogy két hete a fővárosi vagyonkezelő megbízásából biztonsági őrök hatoltak be a Király utcai klubba, amit korábban a 175 éves épület életveszélyességére, illetve illegális kereskedelmi tevékenységre hivatkozva bezárattak.

Az őröknek nem sikerült kiüríteniük a helyet, mivel ezt többtucatnyi - részben a korábbi occupy-, azaz "térfoglaló" akciókról ismert - aktivista megakadályozta, elbarikádozva magukat a közösségi tér pincéjében. A razziát éppen egy színpadi show-műsor idején tartották, több mint száz résztvevőt akartak igazoltatni többek között arra hivatkozva, hogy körözött bűnözőket keresnek. A jelenlevők beszámolói szerint az intézkedő rendőrök közül többen nem voltak hajlandóak elárulni, milyen jogcímen intézkednek, sem igazolni magukat, sőt volt, aki eltakarta a jelvényét. Az egyik civilruhás pedig a nevén kívül csak annyit volt hajlandó közölni, hogy őrnagy, de ő sem mutatott fel igazolványt, ennek ellenére intézkedett, két résztvevőt például fizikailag kiszorított a helyről. Az egyik aktivista azt is kifogásolja, hogy bár voltak, akik feljelentést akartak tenni a helyszínen, a rendőrök ezt is elutasították.

PestiSracok facebook image

A Helsinki Bizottság várhatóan jövő héten tesz bejelentést a Független Rendészeti Panasztestületnél. Tóth Balázs jogi képviselő tájékoztatása szerint a rendőri intézkedés jogalapja és körülményei is problémásak, ahogy maga a fokozott ellenőrzés elrendelése is, amire hivatkozva a razziát végrehajtották.

A teljes cikk a NOL-on olvasható

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.