Pesti Srácok

Szegedi Csanád beperelte a jobbikosokat

Szegedi Csanád beperelte a jobbikosokat

Több jobbikos képviselőt és a Jobbik lapját is feljelentette becsületsértés miatt Szegedi Csanád, aki tavaly lépett ki a Jobbikból, miután kiderült, hogy zsidó származású - tudta meg az . Novák Előd alelnöknek például azért kell pénteken bíróság elé állnia, mert azt mondta, hogy Szegedi soha nem lehetett volna a Jobbik alelnöke, ha tudják, hogy zsidó. Szegedi azt mondta, egyértelművé akarja tenni, hogy nem lehet következmények nélkül sértegetni, és milliós kártérítéseket vár az egykori párttársaitól.

Szegedi Csanád tavaly nyáron lépett ki a Jobbikból, miután kiderült a zsidó származása, és nyilvánosságra került egy hangfelvétel is, amely szerint 2010-ben uniós pénzt ígért egy férfinak, hogy ne hozza nyilvánosságra a származásáról szóló információkat. Szegedi szerint összevágott hangfelvételről van szó, ezután mégis kilépett a pártból, az EP-mandátumát azonban megtartotta. - tudta meg az .

Nem Novák Előd az egyetlen jobbikos, akinek a bíróságra kell mennie. Szegedi feljelentette Gyüre Csaba alelnököt és Egyed Zsolt országgyűlési képviselőt is, mert a hangfelvételre utalva azt állították, hogy Szegedi "EU-s pénzekkel akart megvesztegetni valakit", hogy elhallgassa zsidó származását. Gyüre és Egyed tárgyalása májusban kezdődik.

PestiSracok facebook image

Szegedi szintén feljelentette a Jobbikból azóta kilépett Lenhardt Balázs parlamenti képviselőt, aki tavaly novemberben Szegedi Csanád háza előtt jelentette be, hogy "árulónak, politikusbűnözőnek, befolyással üzérkedőnek és politikai halottnak" tartja Szegedit. Lenhardt az ügyészségen fel is jelentette Szegedi Csanádot, de az ügyészség elutasította a keresetet. Szegedi emellett feljelentette a Jobbik pártlapját, a Barikádot, amelyet korábban éppen Szegedi cége adott ki. A lap ugyanis egy szerkesztőségi véleményben szerinte becsületsértően írt róla.

A teljes cikk az Origo-n olvasható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.