Pesti Srácok

Széles Gábor végre nevén nevezte a forradalmi terméket

Széles Gábor végre nevén nevezte a forradalmi terméket

"Nem zavar, hogy ennyit össze-vissza találgatnak, örülök, hogy a média ennyit foglalkozik ezzel az energiacellával" - olvasható Széles Gábor szerdai Facebook-bejegyzésében , egyben végre megnevezve, mi is az az álma, ami ha bejön, "Magyarország olyan növekedési pályára áll amin már vagy ötszáz éve nincs és Orbán Viktor kétharmaddal nyer megint” - írja az Index.

Széles bejegyzésében azt írta, Tesla munkásságát hihetetlenül tiszteli és egy szellemi óriásnak tartja, de szerinte az "energia kicsatolásában" ott tévedett, hogy ezt nagy feszültségen akarta megvalósítani. Az üzletember szerint ugyanakkor ma már nem is ez a kérdés, hanem az, hogy hogyan lehet a találmányhoz a "stabil nagysorozatú gyártást megvalósítani úgy, hogy közben tömegével teremtünk munkahelyeket."

Most azon dolgoznak, hogy lehet a milliós sorozatgyártás feltételeit megteremteni és a 150 kilogrammos egységek logisztikáját, kereskedelmét megszervezni. Fontos, hogy a hagyományos energiaszolgáltatók "ne szembe jöjjenek, hanem együtt meneteljünk" - vélte Széles. A sorozatgyártás szerinte ősszel indulhat meg.

PestiSracok facebook image

A vállalkozó tehát végre nevén nevezte a Magyarországot dinamikusan növekedési pályára állító, forradalmi terméket, a dolog egyetlen szépséghibája, hogy nem kerültünk sokkal közelebb a megoldáshoz mégsem, hiszen önmagában az energiacella elég sok mindent jelenthet. Szakemberek szerint nincs tudományos alapja a koncepciónak, aki esetleg a problémát megoldja, Nobel-díjat érdemel.

A teljes cikk az index.hu-n olvasható. Fotó: 20Th Century Fox / Europress / Getty

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.